Catherine Gilbert Murdock: Da Vinci macskája

Catherine Gilbert Murdock amerikai írónő első magyarul megjelent regénye, a rangos gyermekirodalmi díjakat elnyert Fiú könyve nagyon tetszett, így kíváncsian vettem kézbe legújabb új kötetét. Mely, bár részint szintén a régmúltban játszódik, egészen másmilyennek ígérkezett.

Aztán kiderült, hogy az a szelíd, csöndes varázs, ami a Fiú könyvét olyan szép olvasmányélménnyé tette, megvan itt is. De odáig el is kellett jutni, s regény eleje inkább olyan kis kedvesnek tűnt, a fordulatok később jöttek. A történet a 16. századi Rómában kezdődik, ott él a 11 éves nemesfiú, Federico, aki a pápa túsza, de attól még szabadon járhat-kelhet, sőt, Őszentségével szokott ostáblázni – mindazonáltal nagyon egyedül érzi magát, nincs egy barátja sem. Ezért is örül meg annyira, mikor egy szép napon egy furcsa szekrényben talál egy gyönyörű kiscicát. Aki aztán eltűnik, majd mikor hirtelen ismét felbukkan, már felnőtt macska… Valami furcsaság van itt, ezt Federico is sejti, de még az olvasót is meglepi, mikor kiderül: az a Da Vinci által épített szekrény valamiféle időgép.

A nagy Leonardo maga nem bukkan fel a regény lapjain, de Michelangelo és Raffaello, két zseniális kortársa igen – s ezek ketten szívből rühellik egymást. Ám Federicóra kettejük csatározásánál is szövevényesebb kalamajkák várnak, például találkozik egy Bee nevű lánnyal, aki a mi korunkból való. S vele közösen kell megoldania egy olyan problémát, mely a saját életére és a jövőre is felmérhetetlen hatással lehet.

Bár az időutazósdit kissé kuszának éreztem (vagy csak arról van szó, hogy mindig beletörik az agyam, ha megpróbálom felfogni, mi történhet, ha valaki megváltoztat valamit a múltban), a regény máskülönben olyan, mint a méz: fényes, édes, csordul, még ránézni is jó. A szereplők szerethetők (vagy ha nem, hát érdekesek), az izgalmakat ügyesen építi az írónő, és közben úgy ad át művészettörténeti és történelmi tudást, hogy izgalmas és magával ragadó az egész, fel sem merül az olvasóban, hogy itt őt tulajdonképpen tanítják. Egy kivétel van csupán: azt, hogy Bee-nek két anyukája van, erőltetettnek érzem. Nem az írónőtől, hanem úgy általában túl van ez a téma tolva az utóbbi években, és nem érzem úgy, hogy igazán hozzáad valamit a regényhez. De legalább finoman, szeretettel kezeli ezt is az írónő.

Sokat adnak az élményhez Paul O. Zelinsky bájos, mégis realisztikus illusztrációi, öröm ilyen szép könyvet olvasni.

A fordítás szerintem pár helyen biccen, összességében azonban olvasmányos, így aztán a Da Vinci macskája, ha más dolgokról szól is, mint a Fiú könyve, ugyanolyan szerethető, jó értelemben és túlzások nélkül lélekemelő regény.