Főkép

Kétségtelen, hogy jobban már nem is lehetett volna időzíteni Jászberényi Sándor régóta várt fotóalbumát és esszékötetét, a Tíz év háborút, hiszen szinte napra pontosan annak az orosz-ukrán háborúnak a kitörésekor került ki a nyomdákból, amely előzményei – a nemzetközileg el nem ismert szakadár köztársaságok Ukrajnából való kiválása, és felségjelzés nélküli orosz katonák általi megszállása – már szerepelnek ebben a kiadványban is.

 

Bevallom őszintén, hogy én is azok közé tartozom, akik már várták ennek a kötetnek a megjelenését, hiszen bár a szerző szélesebb körökben most már inkább, mint napjaink egyik legjobb és legközkedveltebb hazai kisprózaírója ismert, de azt egy pillanatra sem érdemes elfeledni, hogy szinte minden egyes novellájának anyaga haditudóstói munkája során szerzett tapasztalataiból származik.

 

Ezt az A/4-es méretű albumot kézbe véve a legelső dolog, ami az eszembe jutott, hogy gratuláljak a Kalligram kiadónak, hiszen mind a fényképek, mind a lapok minősége, a kötés és a tábla is mestermunka. Egy fotóalbumot csakis így érdemes megjelentetni, ebben a minőségben, ezzel a precizitással. A következő gondolatom meg az, hogy milyen jó, hogy nekem (nekünk) nem kellett ott járnunk, ahol a szerzőnek, mert Jászberényi az elmúlt bő tíz évben gyakorlatilag minden főbb háborús területen (Egyiptom, Nigéria, Szíria, Irak, Izrael, Palesztina, Ukrajna) megfordult, fényképezett és tudósított, amelynek képi és szöveges mementói alkotják a kétnyelvű (magyar-angol) kiadvány fotókkal bőségesen teletűzdelt, 200 oldalnyi szövetét.

 

 

"A világ vége kínosan közel van.

Ezt nem én gondolom így, hanem a Közel-Keleten és Afrikában élő keresztényeknek milliói. Nem hiszem, hogy valamilyen kinyilatkoztatást kaptak, kizártnak tartom, hogy égő csipkebokrot láttak volna megjelenni a pusztában.

Az ember egyszerűen hajlamos szélsőségekben gondolkodni, ha megjelölik a házát, ha egy vérvád keretén belül megostromolják a templomát, élő állatként adják el az anyját, a feleségét és a gyerekeit a pénteki piacon. Ez utóbbit nyilván nem láthatja, mert addigra már halott. Lelki értelemben mindenképpen."

 

A könyvben található 14 rövid, személyes és stílusában is a szépíró Jászberényire valló esszé egy olyan világot mutat be nekünk, amelyet az európai szemeinkkel és az európai mentalitásunkkal szinte el sem tudunk képzelni (igaz, az elmúlt napok, hetek szomszédban zajló eseményei kezdhetnek ráébreszteni bennünket is békésnek hitt világunk álomszerű voltára): egy olyan Izraelt, amely napi szinten szenved az öngyilkos merényletektől, a sufniban barkácsolt és a határon túlról átlövöldözött rakétáktól és az országot körbevevő óriási muszlim tömegtől, ám egy olyan Izraelt is, amely egyben palesztinok millióit tartja gettóba zárva, víz és áram nélkül, mindössze minimális - az éhhalált még megelőző - ellátással, hogy konzerválja ezeket az állapotokat még legalább évtizedekig.

 

"Már jó ideje készülődött a sötétség.
Gyűlt és koncentrálódott Irakban. Amerikai légitámadások táplálták, etnikai tisztogatások simogatták, amíg elérkezett az idő. A polgárháborús Szíria, mint a legyengült szervezet, védtelen volt. A felrobbanó sötétség úgy terjedt el a térségben, mint a rák."

 

Vagy egy olyan Szíriát és Irakot, amelyben évekig tombolt az eszeveszett és szinte felfoghatatlan erőszak az Iszlám Állam jóvoltából (mindennaposak voltak a tömeggyilkosságok, a lefejezések, ismét lehetett rabszolgát tartani, a nőket tenyészállatnak használni, a kórházaknak meg át kellett állni a saría szellemében kezek amputálására – és még sorolhatnám), amelyet azonban nem az amerikaiak, nem a nyugati hatalmak vagy a helyi reguláris erők, hanem az azóta már szintén elsöpört kurdok maroknyi bátor és önfeláldozó csapata győzött le, hogy legalább még pár évekig ne halljunk ezekről a világunkat veszélyeztető alakokról.

 

Mint említettem, a könyvben szereplő esszék kimondottan rövidek, így senki ne várja tőlük, hogy az események minden oldalát megvilágítva, enciklopédikus pontossággal és alapossággal járják körül mondjuk a keresztényeket Nigériában ért atrocitások, vagy az arab tavasz történéseinek okait, de ahhoz pont elegek, hogy átérezzük milyen lehetett mindezeket testközelből átélnie egy különc magyarnak, akinek az utazás és a háború az élete.

 

Ahogy említettem, a könyvben szereplő képek is kimondottan jó minőségűek, és ha nem is Jászberényi a világtörténelem legjobb fotósa (ezt el is ismeri magáról), de mindegyikről süt az autentikusság, és az, hogy itt tényleg azt a valóságot látjuk, amelytől általában szeretjük elfordítani a fejünket. Most az egyszer nézzünk oda, mert nem fordulhatunk el folyton. Szóval, akit érdekel, hogy milyen a valódi, és a békés Magyarországról szinte felfoghatatlan nagyvilág, vagy aki kedveli a szépíró Jászberényi műveit, az ne habozzon, hanem vágjon bele a Tíz év háborúba! Ebben a kategóriában az egyik legjobb, és legaktuálisabb amihez szerencsénk lehet.

 

 

Az itt közölt képek a Tíz év háború c. kötetből származnak.