Főkép

Hamarjában nem tudom, hogy öt vagy hat éve tart már a történelmi regények korábban nem látott áradata hazánkban. Ennek egyrészt örülök, mert Hunyadi József művei óta szeretem az ilyen témájú könyveket, másrészt viszont a mai napig értetlenül állok a rengeteg szerző és persze a rengeteg kiadvány előtt. Miközben a csökkenő példányszámokról beszélnek a kiadók, úgy tűnik, ebben a szegmensben eltérő szabályok érvényesek – én pedig folyamatosan csodálkozom a vásárlók töretlen lelkesedésén.

 

A Királyok és Keresztek szöveges verziója (mert ugyebár létezik belőle képregényes trilógia is – ajánlók erre) véleményem szerint megosztja majd a zsáner rajongóit. Az egyértelmű pozitívumok közé tartoznak a bőségesen adagolt illusztrációk, amikről a gyerekkönyveket leszámítva mintha leszokott volna napjaink könyvkiadása. Németh Levente kötetről kötetre fejlődött, ami most csak hasznunkra válik, mivel a regénybe került rajzok/képek nemcsak részletgazdagok, de tényleg sokat hozzátesznek a történethez, segítenek elképzelni az ezer évvel ezelőtti eseményeket, szereplőket és helyszíneket. Ide tartozik még, hogy Fra Sinonimo (polgári nevén Mészáros János) jól ír: a tájleírás, a karakterek bemutatása, a hangulatok életre keltése nem okoz gondot számára.

 

Mindezen készségekre szüksége is van, hiszen a magyar történelem olyan korszakával foglalkozik, amelyről nagyon kevés írásos emlék maradt fenn, és a helyenként bizonytalan dátumokon kívül keveset tudunk róla. Akit érdekel, annak ajánlom figyelmébe a Magyarország története című sorozat (annak idején írtunk róla) 2009-ben megjelent második kötetét, ami szépen sorba veszi a tudnivalókat, például említi Imre herceg egyik címét (Dux Ruizorum), ami arra utal, hogy a nyugati határszélre varég-rusz harcosokat telepítettek, és ezek irányítását István király a fiára bízta.

 

A Herceg-ének két esztendő krónikájának tekinthető, ami az 1030-as német támadás visszaverésével kezdődik és Imre halálának évének decemberével ér véget. A tényeket kellő mértékben adagolt írói fantázia egészíti ki, véres csaták, politika, erotika, bosszú és átok (vagy mi) színesíti a cselekményt – szóval van itt minden, amit az ilyen könyvektől elvárhatunk.

 

Ami miatt kétségeim vannak a fogadtatás mibenlétét illetően, az nem más, mint a szerző stílusa, ami részben Rejtő regényire vezethető vissza – egyszerre szórakoztató és nem mentes az anakronizmusról. Időnként olyan gondolatmenetekkel ruházza fel a szereplőket, amelyek sokkal inkább modern korunkra jellemzőek, mintsem István uralma kiterjesztésének, illetve megszilárdításának idejére. Gondolok itt például a lovak véleményére a sarkantyúhasználatról, vagy az „Intelmek…” keletkezésének, és tartalmának valós okaira – ezt a sort tényleg hosszasan lehetne folytatni. Ráadásul a szerző ezeket a gondolatmeneteket bőségesen adagolt lábjegyzetekben részletesen kifejti, vagy csak kommentálja – ami gyakorlatilag olyan ízt ad az egésznek, mintha nem olvasnánk, hanem hallgatnánk a mesemondót, aki nem rest időnként saját megjegyzéseivel picit újraértelmezni az elhangzottakat.

 

Ez bizony egészen messze van a kortárs történelmi regények szabályaitól (legalábbis azoktól, amelyeket mostanában olvastam, és készséggel elismerem, ezen a téren nagy hiányosságaim vannak). Ha mindez nem lenne elég, a szöveg mindezeken túl rengeteg utalást rejt a Gyalog-galopptól egészen a Napoleon Boulvard egyik számáig. Ezek egy részét bevallom, fel sem ismertem, szerencsére a kötet végi jegyzetek mindenre pontos magyarázatot adnak, így egyetlen fontos tudnivaló sem sikkad el nyomtalanul. Az pedig a hab a tortán, hogy az István király által kért írástudók egyikét – akikre az a feladat várt, hogy papírra vessék Imre herceg rövid, ám dicső életének eseményeit – Sinonimónak hívják.

 

Bevallom, nekem tetszett ez a formabontó előadásmód, így csak arra vagyok kíváncsi, hogy a ráadásként belengetett második kötet vajon mikor jelenik meg. Meg kell várjuk annak képregényváltozatát, vagy most megfordul a sorrend, és a szöveges verzió előbb kerül a boltokba? A választ nem ismerem, ezért várakozás közben újra előveszem a három albumot.