Hervé Le Tellier: Anomália

„2021. március 21-én az Air France 006-os Párizs-New York járata 240 utassal a fedélzetén hatalmas viharfelhőbe kerül, egy kicsit megrongálódik, de sikeresen leszáll. Ugyanaz a Boeing-787 ugyanazokkal az utasokkal 106 nap múlva ismét leszáll. Mi történik, ha bekövetkezik a lehetetlen? Mi történik, amikor már nem lehet titokban tartani, ami történt, bár nem történhetett meg, a világ szembesül a felfoghatatlannal, és a regény szereplői szembesülnek önnön duplikátumaikkal?” – részlet a fülszövegből.

Alapesetben, ha valami, akkor egy ilyen sci-fi alapjegyeket mutató könyv volna az, amely nem igazán mozgatná meg a fantáziámat így az év végi újkönyv-dömping idején; és nem is nagyon mozgatta volna meg, ha ez a könyv történetesen nem a 2020-as Goncourt-nyertes regény, és az utóbbi idők egyik legnagyobb francia könyvsikere, az Anomália lenne.

Tavaly, a kihirdetés idején meglehetősen furcsállottam, hogy egy ilyen alaptörténettel rendelkező mű nyerhette el a legrangosabb francia könyves díjat, ám ahogy sejteni lehetett, Hervé Le Tellier regényében nem a tudományos fantasztikum (nagyon nem), hanem az emberi oldal dominál.

Egy olyan kötetnél, mint amilyen az Anomália, a legideálisabb az, ha az olvasó minél kevesebb információval rendelkezik olvasás előtt, ezért az ajánló során igyekszem minél kevesebb konkrétummal szolgálni. Szóval van itt nekünk tizenegy főbb szereplőnk, akik (majdnem mind) átlagos, hétköznapi emberek a maguk egyszerű életével, gondjaival, örömeivel, és akiknek az életét egyszer csak gyökeresen felforgatja ez a természetfeletti (?) esemény, hogy aztán kénytelenek legyenek szembe nézni – szó szerint – önmagukkal.

A kötet első harmada ezt a tizenegy nagyon is különböző embert mutatja be nekünk, pont úgy, mint ha egy hollywoodi blockbustert néznénk: megismerjük szép sorban Blake-et, a profi bérgyilkost; Victort, a nem túl sikeres írót (aki egy furcsa, Anomália című könyvet is megjelentet, amelyből több részletet is olvashatunk); Joannát, a fiatal, tehetséges, fekete ügyvédnőt; Slimboyt, a feltörekvő nigériai énekest; Andrét, a korosodó építészt, és még több másik figurát is. Le Telliernek ezekben az alig tucatnyi oldalas fejezetekben (ha nem is túl mélyen, de) sikerül felvázolnia és egyedivé tennie minden egyes karakterét, akik problémáikkal, élethelyzeteikkel olyan témákat is beemelnek a lassan formálódó és összeálló regény szövetébe, mint a klímaváltozás, a szervezett bűnözés, a kapitalizmus árnyoldalai vagy a modern társas kapcsolatok nehézségei.

Ha az első rész egy blockbuster nyitójeleneteire emlékeztetett, akkor a második már inkább egy B-kategóriás sci-fit juttatott az eszembe, melyben az összes három (vagy több) betűs rövidítéssel rendelkező titkos vagy nem annyira titkos amerikai szervezetnek meglehetősen sablonosra vett figurái gyűlnek össze, hogy megakadályozzák – ha nem is a világvégét, de – egy, a világ minden kormányát zavarba hozó helyzet eszkalálódását. Bevallom őszintén, hogy a regény ezen középső részével nem igazán voltam kibékülve, hiszen nemcsak a cselekmény és szereplők voltak klisések, de bizony a géppel kapcsolatos történések megmagyarázó okfejtés is. Természetesen nem árulom el, hogy mi ez a magyarázat, de az biztos, hogy ebből az ötletből egy álmából frissen felkeltett Viktor Pelevin ezerszer komolyabb csavart hozott volna ki bármikor.

A harmadik rész viszont teljességgel menti a helyzetet, hiszen itt nyer valódi értelmet az, hogy miért is kellett ennyi egymástól gyökeresen eltérő származású, mentalitású, élethelyzetű karakter, hiszen mindannyian másként néznek szembe önmagukkal, egész addigi életükkel, döntéseikkel, vágyaikkal, álmaikkal, hibáikkal és értékrendjükkel, hogy mind megérthessék: minden, de tényleg minden egyes ember élete egyedi és megismételhetetlen.

Azt kell mondanom, hogy ha az Anomália messze nem is hibátlan, de mindenképpen egy érdekes és olvasásra érdemes alkotás, amely egyszerre játszik a zsánerelemekkel (hol sci-fi, hol thriller, hol romantikus, hol egzisztencialista regény), a karakterekkel és a cselekménnyel, és amely tökéletesen alkalmas lehet kikapcsolódásra, szórakozásra, de akár elmélyülésre is. Úgy érzem, a sikere mindenképpen garantált.