Kurt Vonnegut – Albert Monteys – Ryan North: Az ötös számú vágóhíd

Nem leszek elfogulatlan, szerintem Az ötös számú vágóhíd az egyik legjobb regény, amit valaha írtak. A szerzője egy negyedízigleni német-amerikai, Kurt Vonnegut Jr., akinek a könyv világhírt és sok millió olvasót hozott. Kurt már rég nincs köztünk, de a könyve még mindig kapható. Most képregényt csináltak belőle, Ryan North dolgozta át az eredeti szöveget, Albert Monteys pedig vizuális formát adott a regénynek. Nem ez az első adaptációja egyébként Kurt könyvének, készült belőle filmváltozat is. De ezt a tényt most felejtsük is el gyorsan – ez a verzió sokkal jobb.

Hogy miről szól Az ötös számú vágóhíd? Egy Billy Pilgrim nevű szánni való, nem túl tehetséges, ügyes vagy épp szép amerikai fickóról, aki megjárta a második világháborút, családot alapított, találkozott minden idők legnagyobb sci-fi írójával, elrabolták a földönkívüliek, majd pedig végül meghalt. („Így megy ez.”) Közben pedig valahol az élete során egyszer csak elszabadult az időben, és a legváratlanabb pillanatokban ugrált kisgyerekkora és a saját halála között, hol katonaként bukkant elő Németországban, hol szemészként az amerikai Iliumban, hol meg az idegenek bolygóján amolyan állatkerti látványosságként. Mindezek fókuszpontjában pedig ott áll Drezda, ez a nyüzsgő német város, amit a második világháború végén az amerikai repülőgépek holdbéli tájjá változtattak, megölve több mint százezer embert, nagyrészt civileket.

Kurt Vonnegut regénye egyszerre megrázó és játékos. Szívbe markoló és humoros, megragadja a mindennapit és a történelmit, az emberi élet legapróbb mozzanatait és a sorsfordító események banalitását. Ha Vonnegutot olvasunk, nem szabad elfelejtenünk, hogy az életet, bár halálosan komoly dolog, mégse kell túl komolyan venni. És pont ezért működik remekül ez a képregény: mert képes átvenni azt a játékosságot, azt az ötletességet, amitől az eredetije olyan remekül működik. A rajzstílus tökéletesen eltalált, legjobban ezt Billy különböző korú inkarnációin lehet tetten érni: a kissé karikaturisztikus, mégis emberi alak hétköznapi, ugyanakkor egyedi és megjegyezhető. A panelek elrendezése, a jelenetek váltakozása, a különféle tónusok, képek ritmusa és elrendezése azt az érzést kelti bennem, hogy a készítők ugyanannyira ismerik és szeretik (és értik!) az alapanyagot, mint én (ha szabad ilyet mondanom). Egyes mozzanatokból, a karakterek arckifejezéséből vagy a képek árnyalataiból szomorúság árad, máskor viszont megcsillan a humor.

A legjobb a képregényben pedig az, amit hozzátesznek az eredetihez. A jól működő adaptációk általában azok, amik felismerik, hogy nem másolhatják szolgaian eredetijüket, hanem át kell alakítaniuk, és ha kell, akár hozzá is tehetnek valamit, ami eddig nem létezett. Itt nem csak a képi megvalósítás szabadságára gondolok – pedig mennyire zseniálisan néznek ki az idegen tralfamadoriak! –, hanem arra, hogy amit a regény narrációval mond el nekünk, azt itt rajzokkal, vizuális ötletekkel is be lehet mutatni. Kilgore Trout – a világ legjobb sci-fi írója, tudjátok – itt képregényeket ír, amik elkülönülnek vizuálisan a többi paneltől, mégis belesimulnak a történetbe. Vagy ott vannak Billy és alkotója, Kurt beszélgetései, amikhez hasonlót csak más Vonnegut-regényekben találunk (mint a Bajnokok reggelijében), mégis olyanok, akár ha az eredeti könyvben is szerepelnének. Megannyi kisebb és nagyobb változtatás, betoldás, apró ötlet került a képregény-változatba, de egy pillanatig sem érzi az ember, hogy ezeknek nincs helyük a történetben.

Az ötös számú vágóhíd az a fajta képregény, aminek ugyan van egy könyveredetije, mégis képes valami újként működni. A Vonnegut-rajongókban megidézi a klasszikus regényt, azoknak pedig, akik sose olvastak semmit Kurttől, remek bevezetőként szolgál az életműbe. Minden benne van, amiért a könyvet szeretni lehet, az a humanizmus, a humor, a keserűség, a szomorúság, az értetlenség és az emberi élet tisztelete, ami naggyá tette ezt a történetet. Örülök, hogy sikerült egy olyan képregényt készíteni belőle, aminek fellapozásakor azonnal magába szippant Billy Pilgrim, Kilgore Trout, a tralfamadoriak és Drezda története, és megelevenedik az a sok-sok gondolat és érzés, amivel az író megtöltötte remekművét. Biztos vagyok benne, hogy ha Kurt ma is élne, akkor tetszene neki ez a verzió.