Főkép

A regény negyvenhat fejezete elmesél egy olyan történetet, amelynek fő eseményei 1909-1910-ben és 1988-ban játszódnak. Nagyon érdekes, változatos és izgalmas, és szerintem az olvasó figyelmét kifejezetten éberen tartja, hogy Laura Madeleine ezt a két, teljesen más történelmi kort felváltva jeleníti meg az egyes fejezetek által.

 

1988, Cambridge: Petra a nagyapja hagyatékában rábukkan egy régi fotóra, mely Párizsban készült. A nemrég elhunyt híres történészprofesszor egy mondatot írt a fotó hátuljára: „Bocsáss meg!”. A lányt nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy az általa nagyon szeretett nagypapa valami súlyos titkot rejtegetett a családja elől – valami olyasmit, ami miatt valószínűleg egész életében bűntudata volt. Petra a szakdolgozatírását félretéve inkább sajátos kutatásba kezd a nagypapa múltját illetően, azonban ezzel nincs egyedül: ugyanis egy bizonyos Simon Hall nevezetű fickó, mint hivatalos életrajzíró kutakodik a hajdani történészprofesszor múltjában, ám korántsem biztos, hogy ő jóindulatúan, segítő és tisztázó szándékkal teszi ezt. Így indul egy súlyos titok kinyomozása, amely évtizedekre meghatározta Petra családjában a generációk sorsát.

 

A kezdetek a híres Pâtisserie Clermont nevezetű párizsi cukrászdában játszódnak, ugyanis itt kap munkát egy nagyon szegény családból származó vidéki fiú, bizonyos Gui. Beleszeret a cukrászmesterségbe, annak ellenére, hogy sokáig csak amolyan kisegítő és igen nehéz, fárasztó munkát osztanak rá. Persze, nem csupán a cukrászat fortélyaival esik szerelembe, hanem a dúsgazdag, előkelő tulajdonos egyetlen leányával is.

 

Jeanne és Gui mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy a társadalmi különbségek ellenére együtt lehessenek, amit a lányát egy jómódú férfihoz feleségül adni szándékozó apa nem néz jó szemmel. Kettejük sorsának alakulásában úgy tűnik, hogy nagy szerepet játszott valamilyen módon Petra nagyapja, Jim. A szálak kibogozása során a híres cukrászdához köthető hajdani hatalmas botrány kezd kibontakozni. Mi történhetett, mi okozhatott akkora botrányt, hogy a hajdani nagy és jóhírű párizsi cukrászda bezárásra kényszerült, és eme botrányban milyen szerepe lehetett Jimnek?

 

Változatos időutazást jelentett számomra ezt a regényt olvasni. Nagyon tetszett, ahogy az írónő ábrázolta a két külön időszakot, az akkori társadalmat és az embereket, az értékrendeket. No, meg az sem mellékes, hogy a cukrászatból mint mesterségből kaphattam egy picike ízelítőt, amitől persze sokszor igen éhes lettem, főleg miközben vágyakozva olvastam a fánkocskákról, finomabbnál finomabb krémekről és egyéb cukrászati remekekről szóló leírásokat.

 

Olvasmányos, izgalmas, fordulatokban bővelkedő regény az Egy cukrászmester meséje. Bár a címe alapján mesét vártam, tulajdonképpen szinte végig elhittem, hogy ez egy igaz történet. Mert azt leszámítva, hogy néhány dokumentum igen furcsa módon „cserélt gazdát” mikor Petra megszerezte azokat Hall lakásából, a többi rész szerintem mind nagyon is hihető, így ez a szép mese akár valóság is lehetett...

 

El is hittem a regény végén, hogy a szerelemnek mindent elsöprő ereje van (vagy legalábbis: lehet) és az is bebizonyosodott a történet végére, hogy bizony sok esetben tévutakra viheti az embert a látszat, és tényleg nem mindig minden az, aminek látszik. Cselekedeteink valós vagy vélt hatásai pedig örök életünkre rányomhatják bélyegüket lelkiismeretünkre, pláne, ha nincs alkalmunk illetve lehetőségünk tisztázni, hogy mi is történt valójában és mi lett a hatása a szerepünknek egy-egy élettörténet alakulásában. Tulajdonképp egy több generációt érintő történet tárult elém a könyv lapjain, egy csodaszép szerelmi történet eseményeibe nyertem bepillantást, sok-sok vaníliaillattal, fahéjjal és csokoládéval megfűszerezve. Letehetetlen olvasmánynak bizonyult számomra. A könyv borítója is meseszép, méltán a történethez.