Főkép

Nelly, a párizsi fiatal lány szinte betegesen retteg a repüléstől, és plátói szerelmet táplál a professzor iránt, aki a diplomamunkája írásában segíti, és aki egyben már a főnöke is a munkahelyén. A lány hisz a „földöntúli” jelekben, és gyakran eszébe jut hajdani nagymamája akit nagyon szeretett, és sok olyan mondat, melyet tőle hallott, mint például: „Igazán remélem, gyermekem, hogy egy nap majd találsz egy olyan embert, akivel a magasba szállsz...”

 

Nellyt, az általa „szerelmi csalódásnak” nevezett érzelmei és egy rég elfeledett ládában talált könyv arra készteti, hogy kivegye megtakarított pénzét a bankból, vásároljon magának egy méregdrága piros táskát, és egy januári napon Velencébe utazzon egy egész hónapra, hogy megpróbálja felkutatni rég elhunyt nagymamája féltve őrzött titkát. Természetesen a csinos fiatal lánynak Velencében is rövid időn belül akad hódolója. A Valentino névre hallgató jóképű olasz fiatalember pedig igen kitartónak bizonyul az udvarlás terén is.

 

„Néha fontos, hogy egyszerűen valóra váltsuk egy álmunkat, akkor is, ha sok minden, ha ugyan nem minden, aminek köze van az észhez, ellene szól.”

 

Tetszett, hogy Nicolas Barreau nem tűzdelte teli e regényt mindenféle misztikus, varázslatos, hihetetlen dolgokkal, hanem inkább néhány amolyan „női megérzésnek” nevezhető apróságot illetve kis „jeleket” helyezett a történetbe, egy-két „véletlennel” kombinálva. Így tulajdonképpen akár igaz történet is lehetne. Vagy legalábbis: majdnem.

 

Olvashatunk Párizsról, de még többet Velencéről. Velencei múzeumokat, képtárakat, templomokat, festményeket, irodalmat és sok más érdekességet látogathatunk meg (legalábbis képzeletünkben) a könyv sorai által, és ez nekem kifejezetten szimpatikus az írótól. A 124. oldalon arról is kaphatunk némi útmutatást – Nelly gondolatain keresztül –, hogy mi a lényeges különbség a kiruccanás és az utazás között, és azt hiszem, hogy ebben nagyon igaza van; eme indoklásból most csak egy fontos mondatot idézek: „Akkor ugyanis megengedheti magának az utazó, hogy elidőzzön valahol, még egyszer visszatérjen azokra a helyekre, amelyek nagyon tetszettek neki, vagy egyszerűen aludjon ebéd után anélkül, hogy ez idő alatt elszalasztana öt látnivalót.”

 

A fordítás is nagyon jó, hisz remekül megjeleníti a szereplők aktuális hangulatát, a helyszíneket és egyebeket. Az viszont nem nyerte el a tetszésemet, hogy a regényben több helyen előforduló olasz, francia, angol szavak és kifejezések, mondatok magyar jelentése nem minden esetben jelent meg sem zárójelben, sem lábjegyzetben, sem a regény végén például egy szójegyzetben. Azok az olvasók akik nem ismerik ezeket a nyelveket, és tudni akarják, hogy miről is van szó, kénytelenek a regény olvasása közben szótárakat bogarászni.

 

Amint az lenni szokott a romantikus regények legtöbbjében, itt is kibontakozik egy szép szerelem. Nelly végre eldobhatja a „repülő professzor” iránt táplált plátói szerelmet, és teret engedhet az egészen másmilyen, valódi, meglepetésekkel teli, érzelemgazdag kapcsolat kialakulásának. Mindeközben pedig fény derül a hajdani nagymama szomorú és egyben gyönyörűséges, féltve őrzött titkára.

 

„És néha – nemcsak a regényekben, de a való életben is – a szerelem legyőzi a félelmet, s hagyja, hogy minden megfontolás és bizonytalanság ellenére együtt szárnyaljunk.”

 

Azt kaptam, amit vártam ettől a regénytől: kellemes kikapcsolódást nyújtott számomra. A Piciny csodák kávézója – A gránátköves gyűrű titka szerethető, szimpatikus szereplőket felvonultató, kedves kis romantikus történet.