Főkép

Már hetek óta befejeztem a kötetet, de nehéz megszólalni utána, annyira aktuális és egyben szörnyűséges is a történet. Két lányom van, így még fájóbb pontokra tapintott Nele Neuhaus új krimijében a Gonosz farkasban, amikor a pedofil hálózatok nyomába eredt.

 

Kirchhoff és Bodenstein újra nyomoz, kedvelem a kettősüket, még mindig nagyon hétköznapiak, emberiek, szerethetők. Sajnos az ügyük már nem ennyire vidám: egy tizenéves lány holttestére bukkannak a Majnában, akit senki sem keres és a nyilvántartásokban sem szerepel az eltűnése. A boncolás során szörnyű dolgok derülnek ki: az áldozatot éveken keresztül bezárva tartották, megerőszakolták, kínozták, mielőtt bedobták volna a folyóba. A rendőrség egy helyben toporog, nincs semmilyen nyom, amelyen elindulhatnának.

 

Ezzel párhuzamosan egy ismert televíziós műsorvezető, Hanna Herzmann fülest kap, de az ügy felgöngyölítése nem veszélytelen. Megbízik a közvetlen kollégájában, megosztja vele az eredményeit, nem is sejtve, hogy érintett a kutakodásában. Csapdába csalják, hogy elhallgattassák, de pont ellenkező hatást érnek el: a rendőrség napról napra talál újabb bizonyítékokat a nyomozás során, amelyek összekapcsolják a két esetet. A bűnjelek, mint egy nagy kirakós puzzle darabkái, először csak kis területen fedik fel a valóságot, de ahogy gyűlnek a darabok, úgy tisztul ki a kép. A szálak, mint egy inda, mindent körbefonnak, és magas helyekre vezetnek. Sokaknak nem érdeke, hogy az igazság kiderüljön, ők minden követ megmozgatnak, hogy akadályozzák a nyomozást.

 

Nele Neuhaus-tól megszokott, hogy sok szereplőt mozgat egyszerre, így több nézőpontból is láthatjuk az eseményeket: a bántalmazók, majd a bántalmazásokat túlélt felnőtt nő és családja szemszögéből, de bepillanthatunk egy épp most zaklatott kislány és az anyukája lelkébe is. És hogy emelje a tétet az írónő, még egy szereplőt bevon a cselekménybe: a pedofília vádjával elítélt karakter története teljesen más fénytörésbe helyezi a történetet, rámutatva a kiépített hálózat működési elveire. A szövevényes ügyet nehézkes volt követni, sokáig kétségek között hagyott az olvasó, ki áll a jó oldalon, és ki nem. Annyira átgondoltan adagolta az információcseppeket, hogy sokáig lehetett a rendőrséggel együtt haladva a sötétben tapogatózni.

 

A karakterek hitelesek, a történet is elég érdekfeszítő, mégsem voltam képes sokat olvasni belőle egyszerre. A lelkemnek szüksége volt kisebb-nagyobb pihenőkre a leírt borzalmak után. Számomra elképzelhetetlen ez a mértékű brutalitás, mégis beszélni kell róla, mert sajnos egy jól működő iparággá nőtte ki magát a gyermekek kizsákmányolása. Megterhelő olvasni, és azt gondolom, megírni is az lehetett. Érződik a regény minden mondatán az alapos felkészülés; részletgazdag, kidolgozott a történet, miközben a szerző nem öncélúan vagy bulvárosan megbotránkoztató stílusban mutatja be a hálózat rémtetteit. Mindig csupán annyit oszt meg velünk, amennyi az elérni kívánt hatáshoz feltétlenül kell. Nem kapunk realisztikusan leírt jeleneteket, de a célozgatások és utalások így is nagyot szólnak. És sajnos nem jár feloldozás sem a végén, a rendőrség munkája szélmalomharc... 

 

Bajban vagyok az ajánlással, mert egy kitűnő, a jelenre reflektáló krimiről van szó, a Nele Neuhaus-tól megszokott magas minőségben megírt kötetről. De közben meg ömlik a lapokról a gonoszság, az agresszió, amelyekhez erős gyomor kell. Szóval azt mondom, mindenki csak saját felelősségére vágjon bele az olvasásába.