Főkép

JP Ahonen finn képregényrajzoló legsikeresebb sorozata az interneten is követhető Belzebubs. Az első gyűjteményes kötet magyarul 2017-ben jelent meg, a második két évre rá, cikkem tárgya pedig e kettő egy keményfedeles kiadványba helyezett kiadása. Mely nagyobb az eddigiekben megszokott CD-méretnél, ami jól jön, ha az apró, rejtett részleteket, utalásokat is szeretnénk felfedezni. Márpedig van mit.

 

A Belzebubs egy black metal zenekar, annak minden külsőségével (fekete-fehér hullafestés, szegecsek, középkori harci és kínzóeszközök, sátánisztikus megnyilatkozások és szimbólumok használata, brutális muzsika stb.). Aki valaha is próbálkozott a zenéléssel, tudja jól, hogy mennyi mókával és kacagással jár az, s ha netán odáig vitte, hogy koncertezett, urambocsá, turnézott is, akkor azzal is tisztában van, mennyi szenvedésben, nélkülözésben, önfeláldozásban van része a művészeknek. Önmagában ennyiből is lehetne vidám (és iszonytató) képregényt készíteni, ám Ahonen nem állt meg itt, a metalkliséken és beteg poénokon túl szereplői életét is bemutatja. Különösen az énekes-gitáros Sløth és családjának hétköznapjaiba tekinthetünk be. Így egy részben átlagos, kétgyerekes finn família mindennapjai is elénk tárulnak, hogy például a kisebbik gyerkőc miért nem tud aludni éjjel, a nagyobbik hogyan szenved tinédzserként, és így tovább. A Pokolba vezető nyaralásuk pedig az olvasó számára is kikapcsolódás.

 

Azt gondolom, hogy míg az első kötet egyszerre volt a Belzebubs világa alapjainak lefektetése és kísérletező ötletparádé, mely azért itt-ott kissé tévútra ment, a második rész egységesebb, többször késztetett ördögi vigyorgásra vagy sátáni kacajra, úgy, hogy közben mind a zenekar, mind az egyes szereplők élete valóban tovább zajlik. Szóval nem statikus a black metalhoz illően fekete-fehér képregény sztorija, vannak változások, történések, ahogy telik az idő. És így, miközben black metalosok és ilyen zenét soha nem hallgatók számára is roppant mulatságos lehet ez a sorozat, végül is nagyon is emberi. És – Sátán bocsássa meg nekem – szerethető.

 

De úgy is mondhatom, hogy aki látta a Heavy Túra című filmet, és szeretne többé-kevésbé hasonló élményt képregényben, az bátran szerezze be a Belzebubsot. Mely egyébként valami módon tényleg létező zenekar, bár igazi tagjainak kilétét északi homály fedi. Az első valódi albumuk 2019-ben jelent meg Pantheon of the Nightside Gods címen a neves Century Media kiadónál, és meglepően minőségi, dallamosabb fajta, enyhén death-es black metalt rejt.