Agatha Christie: Pókháló
Írta: Galgóczi Móni | 2021. 07. 02.
Agatha Christie eredetileg színpadra komponált könnyed krimikomédiája valamikor az ötvenes évek elején készült Peter Saunders (1911-2003) ösztönzésére és a híres színésznő, Margaret Lockwood (1916-1990) kérésére, aki nagyon unta már a vamp- és árvalány-szerepeket, ezért nagyon szeretett volna valami jó kis komédiában játszani.
Az addigra már színműíróként is jegyzett Agatha Christie-nek tetszett az ötlet, mert véleménye szerint a színésznőbe a drámai képességek mellett jó adag komédiás hajlam is szorult, ezért megérdemli, hogy kipróbálja magát más területen is. Cím tekintetében már nagyobb volt a bizonytalanság: szóba került a „Clarissa talál egy hullát” és a „Pókháló”, de szerencsére végül ez utóbbinál maradtak. A darab londoni bemutatójára 1954. december 13-án került sor, amit a következő két évben további 774 előadás követett. A feljegyzések szerint a szerző nagyon élvezte a munkát, és elégedett volt a végeredménnyel. Éppen ezért gondolom, hogy okkal nem írt belőle regényt.
Ha viszont nem ő írta a regényt, miért az ő neve szerepel szerzőként? Miért nem az írónő színdarabjainak lankadhatatlan átdolgozója, Charles Thomas Osborne (1927-2017), aki – mint ahogy a Feketekávé és A váratlan vendég esetében is – lehetővé tette, hogy Christie említett műveit ne csak a színházba járók, hanem az olvasók is megismerhessék? Persze értem én, hogy ez „bonyolult” ügy, meg minden, de igazából úgy lenne fair, ha a regény esetében mindketten szerepelnének. De lássuk, miről is szól ez a laza kis krimikomédia, aminek főszereplője egy fiatal diplomatafeleség (Clarissa Hailsham-Brown), aki egy esős tavaszi délután házuk nappalijában egy hullába botlik. Persze a lehető legrosszabbkor, hiszen a férje (Henry Hailsham-Brown), aki magas beosztásban dolgozik a külügyminisztériumban, éppen igen fontos vendégeket vár vacsorára.
Mivel egy hulla (aki ráadásul a férj volt feleségének új férje) nem igazán segítené elő az este sikerét, a férj karrierjéről nem is beszélve, az ifjú ara úgy dönt, meg kell szabadulni a holttesttől. Ehhez segítségül hívja a náluk vendégeskedő három férfit, akik persze nem nézik jó szemmel a feladatot. Miért is néznék? Ám Clarissa rendkívül meggyőző tud lenni, ha akar. És most akar. Persze azzal még az ő meglehetősen élénk fantáziája sem számolt, hogy amikor éppen nekiállnának eltüntetni a hullát, megjelenik a ház ajtajában Lord felügyelő és Jones őrmester, akik szerint ebben a házban gyilkosság történt. Ám ezzel még közel sincs vége az izgalmaknak. Hiszen több szereplő (pl. Peake kisasszony vagy Elgin, az inas) a lehető legrosszabbkor jelenik vagy szólal meg, ráadásul mire a halottkém megérkezik, a holttest is eltűnik. Clarissa pedig nem győz újabbnál-újabb történetekkel előállni, aminek következtében már akkor sem hisz neki senki, amikor éppen igazat beszél. Szép kis kalamajka…
A Pókháló elsősorban könnyedsége miatt nem tekinthető klasszikus Christie-műnek, mégis jellemző rá mindaz a pontosság és precizitás, ami miatt jól belesimul az életműbe, legalábbis annak krimi vonulatába. Jó tudni, hogy Agatha Christie ilyen is tudott lenni.
Kapcsolódó írások:
Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november