Főkép

Rough Guide to the Best Japanese Music You’ve Never Heard

 

Amióta az eszemet tudom, kedvelem Japán zenéjét, legyen az rock, metal, J-pop vagy visual kei. Főként azt szeretem, hogy náluk nem kötelező a pentaton skála használata, és ereszkedő helyett emelkedő szerkezetűek a dalaik. Ezért aztán minden muzsika, ami a szigetországból érkezik, plusz pontokkal indul nálam, és legalább egyszer meghallgatom. Jelzésként említem, hogy ezt a válogatáslemezt már ötödjére indítom el, miközben írom a cikkemet.

 

Úgy tűnik, a World Music Network kiadónál valaki szintén beleszeretett Japánba, hiszen pár hónapon belül ez már a második gyűjtemény náluk, az előző, The Rough Guide To Avant-Garde Japan című sem volt rossz, de a Rough Guide to the Best Japanese Music You’ve Never Heard sokkal izgalmasabb. Elsősorban azért, mert ezt a tizenhat együttest még tényleg nem hallottam korábban, és nagy valószínűséggel nem is találkozom velük belátható időn belül újra. Aztán meg azért, mert ezek a számok egyszerre furák és egzotikusak.

 

A legtöbb esetben egyszerre van jelen bennük a hagyományos népi zene és valamilyen modern stílus, mint a rock, jazz vagy egyéb. A lényeg, hogy mindegyiket öröm hallani, kis túlzással Japán egy új arcát fedezhetjük fel általuk.  Megint bajban vagyok, ha a kedvenceimet kellene megneveznem, mert tényleg mindegyik tetszik, csak mindegyik más miatt. A „Don-Don Bushi”-ban Utsumi Eika min'yō (vagy minyo) stílusban énekel, miközben egy jazzbanda kíséri. A surf rock hatása érhető tetten a The Surf Champlers „Misirlou” című dalában, miközben mégis sikerült némi japán ízzel megfűszerezni ezt a klasszikust.

 

Persze nemcsak a nyugati muzsikák hatottak az itt élőkre, hanem az országon belül is figyeltek egymásra. Erre jó példa az Oki Dub Ainu Band, akik északi szigetükről messze délre tekintettek – róluk videót is hoztam, lásd lentebb. Vagy az okinawai Tetsuhiro Daiku, aki a helyi népzenéből igyekszik valami újat alkotni.

 

Nem folytatom, tessék meghallgatni ezt a gyűjteményt, és ha felkeltette az érdeklődést, akkor lehet keresgélni a weben a zenekarok, előadók lemezei után.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Otemo-Yan, Detarame Kagur, Don-Don Bushi

2021-ben megjelent album (World Music Network)

Weboldal: https://worldmusic.net

 

 

 

 

Balamuc: YEDI KEDI (7 Cats)

 

Nem emlékszem pontosan, mikor hallgattam utoljára balkáni és erdélyi muzsikát, de a 2018-ban, Londonban alakult héttagú Balamuc együttes első lemezéhez foghatót biztosan jó régen. Ez a produkció egyszerre energikus és vidám – márpedig az eddigi tapasztalatom szerint ez a párosítás pont elegendő a publikum elbűvöléséhez.

 

Pedig nem csinálnak semmi különlegeset, csak elővesznek egy ismert vagy nem annyira közismert (nép)dalt, hozzátesznek egy kis pluszt, amitől máris másként hangzik. A „Hora Lui Nicusor” például kapott egy új szólót, némi jazzt és bluest – és bár az eredeti dallam rendre visszatér, már teljesen más lesz belőle. Vagy ott van a jól ismert „Gelem Gelem”, amit Bangó Margittól a Parno Grasztig már annyian eljátszottak korábban. A Balamuc nem csinált mást, csak picit változtattak a hangszerelésen, felhangosították a háttérvokált, Branner Ágnes pedig, ahol kellett, kiengedte a hangját – és talán egy picit gyorsítottak a tempón.

 

Nem ez az egyetlen nóta Tony Gatlif filmjéből (TranSylvania), hiszen a „Le Tzigane Heureux” is onnan van, és természetesen ezt sem az eredeti verzióban adják elő, úgy tűnik, vannak sebességmániások a társulatban, ami szerencsére megfelelő tehetséggel és tudással párosul. Magyar, román, cigány, ukrán, makedón és albán szövegek, dallamok és ritmusok sorjáznak egymás után a YEDI KEDI albumon. Szokás szerint kíváncsi lennék arra, miként működik mindez élőben, zenéjük mennyire mozgatja meg a közönséget.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Gelem Gelem, Hora Lui Nicusor, Le Tzigane Heureux

2021-ben megjelent album (Szerzői)

Weboldal: https://www.balamucband.com/ 

 

 

 

 

Helsinki-Cotonou Ensemble: HCE5

 

Volt egy olyan érzésem, hogy a hét nem lehet teljes afrikai zene nélkül. Szerencsére időben megkaptam a nemzetközi tagsággal rendelkező Helsinki-Cotonou Ensemble lemezét, amiben kellő mennyiséget kaptam a fekete kontinens ritmusaiból.

 

A tíz éve még egyszeri projektnek tervezett alkalmi társulás már az ötödik albumánál tart, bár ennek felvétele a pandémia miatt nem volt egyszerű, de az internetnek köszönhetően ma már nem megoldhatatlan feladat az egymástól távol élő zenészek számára a kapcsolattartás. Ez többek között azt is eredményezte, hogy mind a nyolc tag aktívan részt vehetett az dalszerzésben, és ez érezhető az elkészült dalokban, rengeteg apró ötlet van mindegyikben.

 

A számok egy részének egyfajta retró hangulata van (a hangzás persze modern), amiről a sok fúvós miatt az R&B jutott eszembe. Közben ott lüktet Afrika a ritmusszekcióban, és meghatározó a jazz, szólókkal sem spóroltak. Tetszik az utolsó kompozíció (Do Akon Kpikpan - Stay Strong), ami egy ballada, fülbemászó dallammal, Noël Saïzonou bársonyos hangjával és ebben tényleg mind a nyolc muzsikus teret kap. Ráadásul időnként mintha a hetvenes évek Motown-hangzása is megidéződne benne.

 

Teljesen más világot képvisel a „The Craft” című nóta, ami gyakorlatilag egy rap-jazz-akármi keverék. Vendégként Synik felel a szövegelésért (ez egyébként az egyetlen angol nyelvű a lemezen), és az ő jelenléte érdekes módon egyáltalán nem hat idegenül ebben a jazzes környezetben.

 

Aki különlegességre vágyik, az hallgassa meg a Helsinki-Cotonou Ensemble új albumát, és élvezze az afrobeat, jazz, soul, hip-hop, R&B stílusok keveredését.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Do Akon Kpikpan – Stay Strong, Min He Mon Ébgé – The One Who Sees Today, The Craft

2021-ben megjelent album (Flowfish Records)

Weboldal: https://www.helsinkicotonouensemble.com/