Főkép

A regény főszereplője Antonyina, aki egy kis faluból költözik Leningrádba, a jobb élet reményében. Gyári munkásként kezd dolgozni, eleinte munkásszállón lakik, a „sok jó ember kis helyen is elfér” elve alapján egy nyolc vasággyal felszerelt, szegényes szobában. Az egyszerű lány szép álmokat szövöget a jövőjére vonatkozóan, ám hamar elcsábul egy nagyvárosi férfi hízelgő, szép szavaitól.

 

Tonyecska teherbe esik, és magára marad a gyerekkel. Az 1950-es évek Leningrádjában, ahol a tervteljesítéses verseny lázáról szól szinte minden, igen nehéz helyzetbe kerül egyedülálló anyaként. A „lakáshoz jutás” társbérlet formájában valósul meg, na persze az sem megy könnyen. A fiatal anya mindent megtesz annak érdekében, hogy kislányát jól nevelje, azonban ahhoz, hogy gyermekét eltartsa, keményen kell dolgoznia, miközben fő a feje, hogy miként oldja meg a kislány felügyeletét, míg ő a gyárban robotol. Habár munkahelyén a szakszervezetis nőtől kezdve a különféle kartársnők és mások is azzal ostromolják Antonyinát, hogy a kislányt mihamarabb adja bölcsődébe, a fiatal anya igyekszik elzárkózni ettől. Meg is van minden oka rá: félti gyermekét, attól retteg, hogy el is vehetik tőle, ha kiderül, hogy a kislány, aki egészségesnek tűnik és nagyon aranyos, azért valahogyan mégis „fogyatékos”.

 

Végül a társbérletben élő három idős hölgy veszi szárnyai alá a kis Szüzannocskát. Glikéria, Jevdokija, Ariadna habár teljesen különböző személyiségek, különböző múlttal, és időnként marják is egymást, két dologban nagyon is hasonlóak: egyrészt mindhárman sokat szenvedtek életük során, rengeteg veszteség és bánat érte őket, másrészt mindhárman nagyon szeretik és óvják Szüzannocskát. Kétség nem fér hozzá, hogy a kislányt saját unokájukként nevelik, és Szüzannocska úgy érzi, hogy neki három nagymamája van, akikkel szeretetben tölti napjait. Közben komoly aggodalmakat okoz a fiatal anyának a munkahelyén túl sokat nyüzsgő, ilyen-olyan „illetékes” kolléganő. Egyre többször rendelik be az irodába és vonják kérdőre, hogy miért nem jár bölcsődébe a gyermeke. Egyetlen esélyt lát arra (pláne miután több csatornából is ezt hangoztatják felé), hogy kislányát békén hagyják, sőt, esetleg jobb lakhatásuk is legyen: ha férjhez megy valakihez. Egy kollégájának pedig az lenne a megoldás a lakhatási problémáira, ha megnősülne... Rájönnek, hogy valamiképp vonzódnak is egymáshoz. Elkezdődik köztük valami, de a kapcsolatukat bonyolítják a körülmények, a mindenbe beleavatkozó „illetékes” kollégák, majd Tonyecska betegsége.

 

Miközben a felnőtt szereplők hétköznapjainak sokszor gyötrelmes részleteit ismerhetjük meg a regény sorait olvasva (például a gyári munka nehézségei, egy finomabb étel elérhetetlensége a szegényebbek számára, a televízió vásárlásához a munkahelyi vezetők ajánlásának szükségessége, vagy akár egy ruhaanyag megvásárlásának anyagi akadálya, a magukat mindenhatónak képzelő és nagyon is sok mindenbe beleavatkozó munkahelyi „illetékesek” állandó piszkálódásai, a társbérleti szobák lakóinak egymás közti csatározásai, a munkásszállókon élők mindennapjainak gyötrelmei, a jobb életért való küzdelmek hiábavalóságai és reményei), bepillantást nyerhetünk a kislány külön kis világába. Szüzannocska, bár nem beszél, lelki szemeivel néha olyasmit is lát, amit a felnőttek nem, tele van érzelmekkel, gondolatokkal, kérdésekkel és válaszokkal. A kislány gondolatai szerintem nagyon is figyelemre méltóak a műben, úgy érzem, hogy ezeket nagyon jól és egyedien jelenítette meg Jelena Csizsova.

 

A Nők férfi nélkül nem túl terjedelmes regény a maga 240 oldalával, de annál súlyosabb: nagyon is nehéz témákat ölel fel. Panaszkodás, vádak, ítéletek nélkül mesél el egy történetet az 1950-es évek Leningrádjából, egy olyan fiatal nőről, akinek rövid és nehézségekkel teli életében az örömet a kislánya jelentette, és akinek minden vágya és igyekezete arról szólt egészen az utolsó légvételéig, hogy a gyermeke jövőjét a legjobb tudása és lehetősége szerint egyengesse. Érződik a műből az adott történet női szereplőinek szívóssága, ereje, néha elgyengülése és botladozása, ám ezekből újult erővel való kilábalása, a végsőkig való kitartás, és mindenekelőtt a hit és a szeretet, valamint ezek erejében való remény és bizakodás. Morfondírozhat az olvasó, hogy honnan, hogyan és miből merítették ezek a nők azt az erőt, ami átsegítette őket minden olyan nehézségen, ami még kibírható, ami túlélhető. Érdemes elolvasni.