Főkép

Bach beköltözik Grimm házába, majd népköltészeti alkotásokat jegyezget le Hoffmann-nak… Elég meghökkentő ötlet, és csak egyetlen a „hosszúra nyúlt bizarr történetből”, Guzel Jahina A Volga gyermekei című regényéből.


A látszólag egyszerű, lineáris történetvezetésű mű szövege úgy sodor magával, mint fő motívuma, a mindent összekötő és szétválasztó, szélesen hömpölygő folyam. Az elbeszélő nagy élvezettel részletez mindent: a természetet, a szereplők környezetét, belső világukat. A történet az utolsó soráig a valóság és a költészet határán mozog, néha jól elkülönül egymástól a reális és irreális, máskor összemosódik, mindez különösen izgalmassá teszi az olvasást.


A történet egészen átlagosan indul a főként kirgizek lakta vidékre egykor II. Katalin orosz cár által betelepített németek szorgos utódai által felvirágoztatott faluban, Gnadentalban, aminek még a neve is a bőséggel hozható összefüggésbe. Itt él az enyhén dadogó Bach tanító, aki nem mutat különösebb érdeklődést tanítványai iránt, de beszédhibáját a német irodalmi nyelv hosszú szavainak hibátlan kiejtésével palástolja előttük. Rajong ezért a nyelvért, ennek kitűnő ismerete emeli őt ebben a közösségben mindenki fölé, imádja a német klasszika irodalmát, ám a németen kívül semmilyen más nyelv iránt nem érez vonzódást, nem tanul meg sem kirgizül, sem oroszul (leszámítva azt a bizonyos száz szót, amit meg kell tanítania a gyerekeknek), így már a falu hátárát átlépve némává válik. A nyelvi problémák elszigetelik őt az emberektől, ugyanakkor valamilyen, pontosan meg nem nevezhető, nagyon mélyről eredő bensőséges viszonyban van az idővel és a tájjal, ami körülveszi faluját. Mintha ez a nem túl fiatal, kopottas tanító lenne az őrlelke a vidéknek.

 

A falubeliek kissé bolondnak tartják, de nem zavarják őket különösebben furcsa szokásai – amíg egészen váratlanul meg nem jelenik nála a falusiak által eddig még nem (és különös körülmények folytán korábban általa sem) látott, tüneményesen szép, ifjú szerelme. Ezzel a helyzettel senki semmit nem tud kezdeni, egyre elfogadhatatlanabbá válik, így a szerelmespár elindul a Volga túlsó partjára, a lány apjának elhagyott házába, hogy ott éljenek, elkülönülve a közösségtől. De nemcsak a falusiaktól zárkóznak el, hanem távozásukkal kilépnek a huszadik század elejének történelméből is. Bach nem számolja többé az éveket. Az évszakok váltakozása persze jelzi az idő múlását, Bach pedig olykor éjszaka átevez a faluba, és látja azt, ami ott történik, így az éveknek nem számuk lesz, hanem nevük. Például A Megszületetlen Borjak Esztendeje vagy a Nagy Hazugság Esztendeje. Az ő életük Grimm házában háborítatlanul folyik, nem is nagyon érti, mi történik odaát. Szerelmének halála azonban nagy változásokat hoz életében: valóban megnémul, és magára marad egy újszülöttel.

 

A falu kommunista vezetője, a szép arcú, de nyomorék Hoffman Gnadental népi hagyományainak, régi meséinek leírásáért ad tejet a gyermeknek, Bach ezért írni kezd. A faluban zajló eseményeket (beszolgáltatás, éhínség, kollektivizálás, ideológiai harc) lassan kezdi összekötni meséivel: mintha azok legszörnyűbb elemei válnának valósággá a hétköznapokban. Gyilkosságok, árulások, bénulás, halál, tűzvész, állatok pusztulása, fiúk apák ellen fordulása kezdi jellemezni a falu életét. Kétségbeesetten próbál jó mesék írásával változtatni a helyzeten, de már lehetetlen. Ceruzája nyomán töredékek, torzók keletkeznek, amik nem érdekelnek már senkit, így hatásuk sincs. Látja, hogy az évek teltével végül mindenkin úrrá lesz a rettegés, a felnőttek halszerű némasága és egérszerű futkosása jelzi ezt. Látja, hogy véglegesen megváltozott az általa eddig ismert világ: helyette két világ lett, a rettegő felnőtteké és a rettenthetetlen gyermekeké, amelyek egymás mellett, egymástól függetlenül léteznek.


Az elbeszélő pedig olykor kilép a Bach által átlátható térből és történésekből, hogy mi láthassuk, hogyan válik a 18. században még jó munkaerőnek és adófizetőnek tartott szorgalmas német közösség a Szovjetunióban ellenséggé, hogy a rettegő, ezért túlbuzgó alattvalók hogyan tudják túlszárnyalni a megvalósítás során a vezér legmerészebb elképzeléseit is. A haldokló Lenint és a biliárdozó vagy kóbor kutyákat etető Sztálint bemutató részletek kicsit tendenciózusak, de nem hiányoznak azokból sem a szimbolikus elemek. Azt hiszem, a legjobban az az epizód sikerült, amikor a nagy vezér hatalmas birodalmában utazgatva véletlenül leszáll a vonatról, és leereszkedik népéhez, de mindent annyira kicsinek lát, hogy pánikba esik, és elmenekül.


Rendkívül olvasóbarát megoldásnak tartom azt, hogy a hömpölygő történet után kommentárok segítenek abban, hogy szétválasszuk (már ha akarjuk) a regénybeli fikciót és a történelmet. Ha valaki tájékozatlan ebben a témában, annak mindenképpen hasznosak lehetnek a mű értelmezésében. A magyarázatokat olvasva talán még jobban érezzük az elbeszélés módjának különlegességét.