Főkép

Már az első mondat is gyönyörűségesnek bizonyult számomra: „Ha az Úristen egyszer szálláshelyet keresne a Földön, s a háta mögé tekintene, bizonyosan Varacskára, erre a csendes református falucskára esne a választása.”

 

Azonban hiába gyönyörűséges ez a kis mesebeli falu, egyik szülötte, a szemrevaló lánnyá cseperedett „szottyantott” Talyigás Irma nem az a fajta, aki egy ilyen Isten háta mögötti helyen akarná leélni az életét. Arra vágyik, hogy Valaki legyen belőle. Ez a törekvése addig szép is, amíg postáskisasszony lesz belőle, hiszen elvégezte a postaforgalmi iskolát, és megszerezte magának a hőn áhított állást a helyi kis postán. Ő azonban nem éri be ennyivel, ami szintén nem lenne baj, ha a továbbiakban nem folyamodna gátlástalan eszközökhöz a célja érdekében.

 

Kíméletlenül tapos el maga körül mindent és mindenkit, hogy kikászálódjon a szegénységből és előrébb jusson a képzelete által felállított ranglétrán. Nem válogat az eszközökben, és kegyetlenül földbe döngöli ellenségeit, de nemcsak őket, hanem azokat az embereket is, akik sosem ártottak neki, és azokat is, akik egyenesen jók voltak hozzá. Még attól sem riad vissza, hogy az Ürdög művének tulajdonítsa a tetteit. Kapaszkodik is egyre feljebb, addig, amíg a rendszerváltás körüli időszakban egy nála is gátlástalanabb alak el nem tapossa őt is...

 

Talyigás Irma életútját követve persze a falu más lakóiról is megtudhatunk egyet s mást, hisz Varacska is egy olyan tipikus kis falu, ahol mindenki ismer mindenkit, sőt majdnem mindenki rokona is valakinek valamilyen módon: vagy hivatalosan, vagy a családfa ágai közt kutakodva lelhetünk az illetőre, kis mellékágak közt megbújva. A szerző nagyon szemléletesen és tanulságosan írta le Talyigás Irma történetét (fejlődéstörténetét, vagyis inkább talán negatív fejlődéstörténetét) és a kis falu életét. A szereplőket olyan külső és belső tulajdonságokkal ruházta fel, és mindezt úgy csempészte a sorok közé, hogy lelki szemeimmel egytől egyig magam előtt láttam mindannyiukat.

 

De az is gyorsan kiderült számomra, hogy Kálmán Mari nem csupán az első mondatot fogalmazta gyönyörűségesen, hanem az összes többi mondat is kifejező, találó és kellemes hangzású, népies nyelven íródott, ráadásul fanyar humorban sincs hiány, legalábbis én sokszor elmosolyodtam. A könyv olvasása közben úgy éreztem magam, mintha egy ízes nyelven előadott, tanulságokkal szolgáló népmesét hallgatnék – bár mindössze 142 oldalas a könyv, mégis rengeteg elgondolkodtató dolgot fogalmaz meg. És külön fontosnak tartalom kiemelni a Sobota által készített borítótervet és Szekeres Boglárka grafikáját is, melyek szerintem szintén hozzájárultak a teljes élményhez.

 

„Az Ürdög csak bennünk létezik. Ott kopogtat mindannyiunk lelkében, s ha egyszer szállást adunk neki, többé nem verhetjük ki onnan.”

 

Kálmán Mari ezzel a művel azt is bebizonyította számomra, hogy „nem csak a húszéveseké a világ”, legalábbis előfordulhat, hogy nem túl fiatal korban is érdemes elkezdeni novellát, regényt vagy egyéb műveket nem csak asztalfióknak írni – már ha az emberben ott szunnyad a történet és annak megírhatnékja. Kálmán Mari remek írását mindenesetre mindenképpen érdemes volt az olvasóközönség elé tárni.