Főkép

Peter Wohlleben német erdész, akitől a legtöbben A fák titkos élete, netán Az állatok érzelmi élete című könyveket olvasták – mindkettő jelentős bestseller lett hazánkban is. Magam sajnos pont ezeket nem olvastam még, ellenben a gazdagon illusztrált, gyerekeknek íródott Érted ​a fák beszédét? című kötetét igen, és azt nagyon szerettem. Így örömmel vettem a kezembe az Erdei kalauzt is.

 

Melyről hamar kiderült, hogy nem az a klasszikus útmutató. Vannak ugyan fejezetek, s azoknak központi témái (a kötet alcíme is utal ezekre: Növények, állatok, évszakok, kirándulás), ám Wohlleben nem szedte pontokba a fontos tudnivalókat, nincsenek dőlt vagy vastag betűvel szedett alapok, ez a könyv nem az a fajta kalauz, amit könnyen lehet forgatni, amiben ripsz-ropsz megtaláljuk bármely erdei kérdésünkre a választ. Cserébe viszont csaknem elejétől végéig élvezetes olvasmány.

 

Emberünk ugyanis olyan szeretettel, meggyőző szaktudással és hitelességgel mesél az erdőről, hogy képtelenség nem átvenni ezt a lelkesedést. Az egyes fejezetek felfoghatók egy-egy rövidebb erdei sétának, mely közben az erdész adott témában magyaráz, megmutat mindent, s teszi szabad folyást engedve bárminek, ami kapcsolódóan eszébe jut, legyen bár egy jó sztori vagy a témából leágazó mellékszál. Ezért aki szeretné a fontos részeket megjegyezni, előkereshetővé tenni, az jól teszi, ha jegyzetel vagy aláhuzigál.

 

A könyv jó eséllyel még azoknak is rejt újdonságot, akik járatosak az erdőkben és azok tudományában, ám elsősorban az alkalmi kirándulóknak íródott. És Wohllebentől nemcsak azt tudjuk meg, hogy miért nem jó ötlet a talajhoz közeli bogyós gyümölcsökből eszegetni, ellenben mi az, amit megehetünk, ha véletlenül ott ragadnánk az erdőben; mit tehetünk a kullancs-, szúnyog- és egyéb csípések ellen, netán, hogy mennyi esélye van annak, hogy őzet vagy vaddisznót lássunk. Például külön fejezet szól arról, hogy Wohlleben erdészkörzetében külön erdei temető is működik, mely végtelenül szimpatikus és szép kezdeményezés, bárcsak lenne ilyen nálunk is.

 

Továbbá olvasmányosan és érthetően, de kritikus hangvétellel szól Németország erdőgazdálkodásáról, és azt is megérti az olvasó, hogy miért kell erről is beszélnie egy ilyen könyvnek. Számomra nem különösebben vigasztaló, hogy lám, a tüchtig németeknél sem megy minden úgy, ahogy kellene, de még így is azt mondom, hogy ezt a könyvet az alkalmi kirándulókon kívül kb. mindenkinek el kellene olvasnia (vadászoknak és az erdőből hasznot hajtó népeknek meg végképp).

 

A magyar kiadás szép, kellemes a szemnek is, viszont sajnálom, hogy nem került bele legalább néhány internetes honlap címe, amelyen a magyar viszonyokról tájékozódhatnánk. Nyilván külön könyvet, de legalábbis sok oldalas pamfletet tenne ki, ha az Erdei kalauzban felbukkanó, kimondottan német viszonyok magyar megfelelőiről is szeretne valaki szólni, ám biztosan akad olyan internetes oldal, mely legalább nagy vonalakban információval szolgál a jelen kötet olvasása után minden bizonnyal érdeklődő olvasó-erdőjáró számára. (Hogy az egyik legfontosabb kérdést említsem: Németországban, megszorításokkal bár, de bizony szabadon járhatnak magántulajdonú erdőkben is a polgárok. Vajon nálunk mi a helyzet?)