Főkép

Az első fejezet 1654. márciusának eseményeivel kezdődik: De Rijpben egy fiatal nő megözvegyül. A férje temetése után a körülményeit mérlegelve Catrjin úgy dönt, hogy elköltözik, és egy városban kezd új életet. Mivel mindig is vonzódott a városi nyüzsgés és a művészetek iránt, úgy gondolja, hogy Amszterdam megfelelő hely lehet számára, hisz az ekkoriban a művészetek és a tudomány egyik központja. Az már más kérdés, hogy egy szegény, vidékről a városba került fiatal özvegyasszony mit és mennyit élhet meg a város nyüzsgéséből és a művészetekből, hogyan illeszkedhet be ebbe az új környezetbe, milyen sors juthat neki itt osztályrészül.

 

Azonban hirtelen felbukkan a városban a nő múltjából egy olyan ember, aki elől továbbmenekül, s Delftben köt ki. A véletlennek, a szerencsének vagy az előre megírott sorsnak köszönhetően részese lehet a delfti kék porcelán néven ismert fajansz megszületésének és virágkorának. Azonban az út, amit idáig megtett, nem egyszerű, és itt sem az.

 

„A bűneink miatt valószínűleg félelem gyötör mindannyiunkat. Ugyan mit tud igazán az ember a körülötte lévőkről? Mindenkinek vannak kisebb vagy nagyobb titkai, amelyek köré, amennyire ez lehetséges, valahogyan felépítjük az életünket. Ott szunnyad a lelkünk mélyén a félelem, hogy egy napon kiderül az igazság. Egy pillanatra sem tűnik el, legfeljebb erővel visszatartjuk. De egyszer csak váratlanul ránk támad, mint valami útonálló, aki egy sötét sarokból pattan elő. És nagy fáradságba kerül, hogy megszabaduljunk tőle.”

 

Simone van der Vlugt egy cseppet sem eseménytelen, különféle csapásokkal teli időszakba ágyazta Catrijn történetét – nagyjából két év eseményeit ismerhetjük meg, mely nagyon is mozgalmas, embert próbáló szakasza volt az életének. Pontosan ezen időszakra esett a delfti lőportár felrobbanása (1654. október 12-én Cornelis Soetens, a raktár intézője állítólag égő fáklyával ment be valamiért a lőportárba, ahol egyes források szerint negyvenezer, más információk szerint kb. harminc tonna puskaport tároltak, mely még az előző század végéről a spanyolok elleni háború idejéből maradt meg). A robbanás nagyon sok halálos áldozatot követelt, és rengeteg volt a sebesült, ennek következtében az árvák és rokkantak korábbi száma jelentősen megemelkedett Delftben. Még szinte ki sem heverte Delft ezt a borzalmat, amikor nem sokkal később elérte ezt a térséget is a pusztító, rengeteg áldozatot követelő pestisjárvány.

 

Tagadhatatlan, hogy ezeket olvasván eszembe jutottak a korunkat fenyegető, aggasztó dolgok: a koronavírus-járvány és más betegségek terjedése, a természeti csapások az árvizektől kezdve a földrengésekig, és az emberek által okozott különféle katasztrófák sokasága (a környezetszennyezéstől a háborúkig és a globális felmelegedésig). Érdekes és tanulságos volt olvasni azt is, hogy milyen óvintézkedéseket, korlátozó intézkedéseket, tilalmakat és előírásokat vezettek be az akkori holland hatóságok a pestisjárvány terjedésének megakadályozása érdekében, milyen eszközeik voltak a kór megfékezésére, illetve legyőzésére, hogyan álltak az emberek ezekhez a szabályozásokhoz.

 

Hihetetlenül sok fontos, meghatározó esemény volt ezen időszak alatt a térség és a nő életében, aminek hatására számomra egy kifejezetten erős, önálló, határozott és bátor asszonynak tűnt Catrjin. Sokszor elgondolkodtam azon, hogyan is élhetett túl ilyen sok rosszat, honnan merítette az erőt a rengeteg megpróbáltatás és veszteség után az újrakezdéshez. Vajon tényleg meg tudott így állni a lábán az 1600-as évek közepén egy vidéki területről származó fiatal nő egy távoli városban? Tényleg könnyen túltette magát a veszteségeken, a gyötrelmes, embert próbáló történéseken, vagy csak kifelé tűnik ez így?

 

A szerző tolla által Catrjin nagyon sok figyelemreméltó gondolatot fogalmaz meg. Sokszor olyasmiken morfondírozik ez a fiatal nő abból a letűnt időből, amik valószínűleg bármelyik században megfordulnak az emberek fejében. Ilyen például a lelkiismeret, a félelem, a bűn és bűnhődés mibenléte, azok igazságossága vagy éppen az igazságtalanságnak a kérdései. Sőt: „Eközben belátom, a szerelemnek több fajtája létezik: a rövid ideig tartó szerelem, ami Goverthez fűzött, az elsöprő erejű fellángolás, amit Mattiasszal éreztem, és a lelki azonosság, amit Evert mellett tapasztaltam meg. Ez nem lángoló vágyakozás, nem testi vonzódás elsősorban, ami megzavarhatja az ítélőképességemet, ez a bizalom és a ragaszkodás érzése.” Valóban ennyi fajta, vagy akár még ennél is többféle szerelem létezik? Rajtunk múlik, elhatározásunk kérdése az, hogy mit nevezünk szerelemnek, mit fogadunk el annak? Németalföldön, Hollandiában teret engedhetett-e egy 1600-as években élt nő a szerelemnek, és ha igen, vajon mennyire? Mi motiválta az embereket a házasságkötésre? A társadalmi elvárások és lehetőségek, az anyagi helyzet, az ész vagy a szív diktálta a párválasztást akkor és ott?

 

A könyv olvasása közben magával ragadtak a fajanszkészítés fogásai és titkai, a holland tájak szépségei, a kor érdekességei, a történelmi események, a korabeli művészet részletei, a valós szereplők felbukkanása a műben (például Rembrandt, Nicolaes Maes, Johannes Vermeer, Carel Fabritius) és a főszereplő életének fontos momentumai. Jó választásnak bizonyult, hogy ez a regény lett a 2021-es évem első olvasmánya – számomra beváltotta a könyv azt, amit a fülszövege és a borítója alapján vártam: kifejezetten érdekes, izgalmas, fordulatokkal teli, lebilincselő, igazi kikapcsolódást nyújtó, régi idők mindennapjaiba betekintést engedő, emberi sorsokat bemutató, továbbgondolásra inspiráló olvasmánynak bizonyult számomra.