Byron Reese: A negyedik kor – Okos robotok, tudatos számítógépek és az emberiség jövője

Byron Reese egy kelet-texasi farmon nőtt fel, majd tanulmányai végeztével Kaliforniában telepedett le, ahol megalapította okostechnológiákkal foglalkozó cégét, a GigaOmot. Közben szívesen tartott előadásokat a témában, ám saját állítása szerint sosem volt képes ugyanazt a beszédet kétszer megtartani, így aztán szerteágazó ideafutamjait könyvekben összegezte. Például A negyedik korban, ami az „Okos robotok, tudatos számítógépek és az emberiség jövője” alcímmel bőséges szellemi táplálékot ígér, és nem is hagyja olvasóját üres elmével tovább szemlélni változó világunkat.

A gondolkodó / üzletember a technológiára olyan jelenségként tekint, ami az emberi lehetőségeket megsokszorozza, az újonnan felfedezett technológiákhoz pedig korokat rendel, abból kiindulva, hogy amikor fajként léptünk szintet képességeinkben, az egyben korábbi életformánk végét jelentette. Az első korban, úgy százezer évvel ezelőtt megtanultuk hasznunkra fordítani a tüzet, aminek segítségével az addig nyersen fogyasztott ételt megsüthettük, ezáltal drasztikusan megnövelve kalóriabevitelünket. A megszerzett energiából hihetetlenül összetett agyat növesztettünk, rövid idő alatt háromszor annyi idegsejtünk lett, mint a csimpánzoknak és a gorilláknak. Ennek az agynak lett hozománya a nyelv, ami amellett, hogy a kommunikációt érthető módra leegyszerűsítette, lehetővé tette a történetmesélést. Emellett a tűz meleget, fényt és biztonságot is adott a ragadozókkal szemben, sőt hordozható is volt, amivel hozzájárult a röghöz kötöttség feloldásához. Tízezer éve elérkezett hát a második kor, a mezőgazdaságé.

A mezőgazdaság kapcsán létrejött városok elősegítették az árucikkek és újítások vándorlását, megteremtették a munkamegosztás alapjait. A munkamegosztás akkoriban úgy tudott hatékony lenni, ha sok ember élt egymáshoz közel, és ezt gyorsan el is kezdtük kihasználni. A szervezett fegyverkezés és háborúzás sajnálatos hozadéka a városiasodásnak, hiszen a magántulajdonba vett föld véget vetett annak a gazdasági egyenlőségnek, ami az első kort jellemezte. Ekkor vált szembetűnővé két érték, a szabadság és az egyenlőség közötti feszültség. Úgy ötezer évvel ezelőtt a mai Irak déli részén élő sumerok feltalálták az írást, amivel a tudás sértetlen formában élhette túl az egyént, az ötletek innentől az elmén kívül is megéltek. Az első írások a felhalmozott vagyon számontartására, a kereskedelmi ügyletek követésére, és vallási céllal születtek. Univerzálissá válásával véget ért az emberiség történelem előtti időszaka, elérkezett a harmadik kor. A negyedik viszont még előttünk áll, és vakarhatjuk a fejünket miatta.

Mi a munka? Mi a tudat: trükk, illúzió vagy agyunk által konstruált jelenség? Létezik a lélek? Mi az ember? Állat, robot, vagy valami magasztosabb? Mi célunk az élettel, a munkánkkal? Mik az univerzum építőkövei? Ezek a kérdések azon túl, hogy továbbiakhoz vezetnek, rávilágítanak azokra az ösvényekre, amelyek az egyes véleménytáborokhoz vezetnek. Megépíthető-e a valódi mesterséges intelligencia? Egyáltalán, válhat-e egy gép ténylegesen tudatossá? Milyen előnyei vannak, milyen veszélyekkel fenyeget? Miért mondja Elon Musk, hogy félnünk kell tőle, miközben Mark Zuckerberg szerint ez a feltételezés nevetséges? Miért értenek egyet sokan a százéves félelemmel, hogy a gépek elveszik a munkájukat, és miért kötik mások az emberi tehetség és kreativitás lehetséges felszabadulását hozzájuk? Reese szerint nincsenek titkos bennfentesek, hitbéli meggyőződések csatája zajlik a kérdéssel kapcsolatban, nem pedig a tudásé.

Ahogy nincs konszenzus az élet vagy a halál mibenlétéről, úgy az intelligencia kérdésében sincsen – pláne a mesterségesében. Innen aztán végképp nehéz feladat megjósolni, mi történik majd, ha a mostani, talán száznyolcvan körül csúcsosodó IQ-nkra egy gép ráver néhány nagyságrendet. Az úgynevezett keskeny MI, vagyis a konkrét feladatokra fejlesztett rutinok esetében bizonyos feladataink megszűnése riaszthat, ám az általános mesterséges intelligencia, amennyiben megalkotható, már a világmindenség végtelennek tetsző szempontrendszeréből mazsolázhat. Mire jut majd? A szerző egyébként MI-szkeptikus abból a szempontból, hogy mivel a saját mibenlétünket sem értjük, egyáltalán nem biztos, hogy meg tudunk építeni egy olyan tudattal rendelkező robotot, ami imitál, sőt esetleg túl is szárnyal minket. Félelem nélkül vegyük hát kézbe A negyedik kort, az sokkal inkább invitál ugyanis provokatív gondolatkísérletekre, mintsem előrevetítené, ahogy robotoktól kéregetünk az aluljáróban.