Főkép

Az idei WOMEX előtt és alatt nagyon sok hallgatnivalót kaptam, amelyek egy részéről önálló cikket írok majd, de van pár, amelyekre időhiány miatt csak rövidített formában kerítek sort.

 

 

WÖR: About Tower

 

Első nekifutásra úgy éreztem, hogy ez a zene nagyon hasonlít az osztrák Federspiel társulat muzsikájára. A második meghallgatás után rájöttem, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert itt egészen másról van szó. Ez az öt belga muzsikus, akik az előző két lemezükkel a XVIII. század slágereit bányászták elő és porolták le, most hasonló, de mégis egészen más ötlettel a tarsolyukban vonultak a stúdióba.

 

Ezúttal kedvenc századuk carillon muzsikáját gyűjtötték össze és dolgoztak fel. Ez a szó magyarul gyakorlatilag harangjátékot jelent – és szerintem már itt emelkedik a legtöbb hallgató szemöldöke, hogy ezt mégis miként képzelik? Mert ugyan ilyen bimbam hangsort már mindenki hallott városnézés közben (például Székesfehérváron), na de ez mégis mennyire szórakoztató a hozzá tartozó látvány, az adott környezet nélkül meghallgatni? A válasz egyszerű: így. Nem kell hozzá más, csak egy, az 1700-as évek iránt rajongó együttes, akik elkötelezték magukat a folk és a barokk zene iránt.

 

Hogy a hallgató is képbe kerüljön, a bookletben kapunk egy átfogó képet a korabeli carillon történetéről, aztán felsorolják azokat a muzsikusokat, akik kottáiból összeállították az albumot. Ami éppen ezért egyfajta best of válogatásnak tekinthető, hiszen a kor legnépszerűbb dallamait, ha úgy tetszik, carillon slágereit gyűjtötték össze és dolgozták fel, modernizálták. Ez utóbbi már a hangszerelés miatt is megtörtént, elvégre a szaxofonok, duda, zongora, harmonika, gitár, nagybőgő már eleve egy teljesen más megszólalást biztosítanak.

 

Hallgatás közben gyakran úgy éreztem, hogy ír, angol vagy épp francia muzsikát hallgatok (ez főként a dudának és a hegedűnek köszönhető), folkosan elővezetve, és mivel az improvizáció sem idegen tőlük, időnként a jazz is eszembe jutott. Egy biztos, az első számmal (Beyaert) pozícionálják magukat: energikus, tisztán hangszeres zeneként, amin egyáltalán nem érződik az elmúlt 300 év, mintha egy gazdagon hangszerelt ír folk bandát hallanék, ének nélkül. Természetesen vannak lassabb, érzelmesebb (romantikusabb?) tételek is a lemezen (Jolies Filles), ahol a gitárt és a mandolint a fúvósok ellenpontozzák. Ez már annyira szép, hogy felmerült bennem a kétkedés, miszerint a régi harangjáték biztosan nem szólt ennyire szépen. Aztán jött az „Aria” című kompozíció, ahol az öt muzsikus és a harangjáték egyszerre szólal meg – csak ámultam és bámultam. Mi több, feltettek egy régi carillon slágert is, csak hogy legyen elképzelésem, mégis miként szólhatott mindez az 1700-as évek derekán (Fiocco).

 

Kellemes meglepetés volt ez az About Tower lemez, amelyen a kamarazenétől a folkon át sokféle formában szólal meg a modernizált harangjáték.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Fiocco, Beyaert, Jolies Filles

2020-ban megjelent album (Appel Rekords, ARC Music)

Weboldal: https://www.wearewor.com/

 

 

 

 

Juna: Amanat

 

Ez a lemez ismét határesetnek számít, mivel sokkal inkább indie, mintsem világzene a tartalma, de mivel a héttagú kazanyi együttes folk alapokat is felhasznált a három évig tartó komponálás alatt, és nem utolsósorban egy számuk felkerült a Folk & Great Tunes from Russia című CPL válogatásra, nem éreztem ördögtől valónak az első lemezük beválogatását a rovatba.

 

Valaki azt írta a zenéjükről, hogy ugyanolyan lassan hömpölyög, mint a Volga, mások pedig tatár misztikumról beszéltek – mindkettőben van igazság, mert a Juna nem a gyorsasággal vagy az energikussággal kívánja megnyerni magának a hallgatókat, hanem egyfajta légiesbe játszó hangulattal. Persze ehhez sem ragaszkodnak mindenáron, elég csak a címadó szám második felére utalnom, amiben felüti fejét a káosz – azonban ez a kivétel, ami csak megerősíti a szabályt.

 

Úgy sejtem, a kortárs független tatár zenében nem gyakori, hogy egy olajcég (Татнефти – Tatneft) beszáll a költségekbe, valamint közösségi gyűjtést is rendeztek a megjelenés érdekében. Ez is jelzi, nem mindennapi produkcióról, kortárs tatár költők verseinek megzenésítéséről van szó, melyek szerelemről, fiatalságról, a természettel való egységről és a vágyakozásról szólnak.

„Az egész album érzésekről szól – a természet, a város, az univerzum hátterében. Reméljük, hogy a zene ezt elég beszédesen közvetíti, és a szövegek általában külön világok, amelyeket külön kell tanulmányozni. Ez költészet a legközvetlenebb értelmében, és nem csak dalszövegek.” – mondta Александра Мустафина (ukulele és háttérvokál).

 

Véleményem szerint ez ideális muzsika az elmélkedéshez, amikor egyedül van az ember és magáról vagy a világról gondolkodik. Nincs benne agresszivitás (bár rockos elemek akadnak), inkább suttogás, mint amikor a szellő kócolja az erdő fáit, vagy tavasz végén a rét virágait. Lágy dallamok, selymes női ének, valamint változatos, mégis egységes hatású hangszerelés jellemzi a számokat.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Yashel Kuzle, Amanat, Aiterseng

2020-ban megjelent album (szerzői)

Weboldal: https://www.facebook.com/junaband/

 

 

 

Marco Mezquida: Talismán

 

Az önmagában még nem garancia a minőségre, ha valakinek megjelenik a 23. albuma, amelyek létrejöttében meghatározó szerepe van, és még 45, amelyeken csak közreműködött. Ja, és még csak 33 éves (1987-ben született). Egyébként jazzmuzsikus, és éppen ezért még nem volt egymáshoz szerencsénk. Viszont idén a Galileo kiadónál jelent meg ez a lemeze, és ez pont elég, hogy felkeltse az érdeklődésemet. Amikor pedig megnéztem a borítót, már tudtam, hogy ezt muszáj lesz meghallgatnom.

 

Az alkalmi trió ezúttal instrumentális darabokkal szórakoztatja a hallgatókat, egyetlen énekkel megerősített darabot (Alfajor) találtam a 11 szerzemény között. Marco Mezquida az érzéseit, hangulatait fogalmazta meg ezekben a dalokban, melyek a jazz, a latin és a közel-keleti zene között kalandoznak. Ez utóbbira példa a „Carpe Diem”, amiben rendre visszatér a zongora keleti motívuma, közben az ütőhangszeres Aleix Tobías egzotikus ritmusokat pakol a billentyűfutamok alá. Jazz dominál a „Trenzas” című számban, de erre is igaz, hogy a dallama kifejezetten fülbemászó; ha lenne hozzá szöveg, különösebb erőlködés nélkül énekelhető lenne. A „Sa cova de ses ànimes”-ben pedig a kísérletező énjüket mutatják be, miként „Alfajor”-ban kikacsintanak Argentínára.

 

Ezzel még egyáltalán nincs vége a különlegességeknek, hiszen a lemezindító kompozícióban például a jazz, a latin és a klasszikus zene keveredik egymással, a másodikban (Vientos Eliseos) pedig jazz és ibériai ritmusok alkotnak elegyet. Ezek a számok szerintem mindenkit képesek meggyőzni arról, hogy Marco Mezquida nemcsak megtalálta saját hangját, hanem az jóval nagyobb terjedelemmel bír, semhogy egyszerű jazz-zongoristának nevezzük. Ehhez persze megfelelő társak is kellenek, de a mostani trió (Martin Meléndez csellón a harmadik) erre tökéletesen alkalmas, mert mindhárman kreatív zenészek, akik végig magas színvonalon játszanak.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Carpe Diem, Trenzas, Alfajor

2020-ban megjelent album (Galileo)

Weboldal: https://marcomezquida.com/