Főkép

Az idei WOMEX előtt és alatt nagyon sok hallgatnivalót kaptam, amelyek egy részéről önálló cikket írok majd, de van pár, amelyekre időhiány miatt csak rövidített formában kerítek sort.

 

 

Lenny Sendersky & Moon Strings: Blues Mizrahi

 

Újabb határmezsgyén mozgó lemez került elém, ami elsősorban jazz, másodsorban, a vonósok miatt, klasszikus zene, és csak a maradék idejében mutat világzenére utaló jegyeket. Aki szereti a szaxofon hangját, annak biztosan bejön majd, amit a Szentpéterváron született Lenny Sendersky lemezre álmodott.

 

A jazz és a klasszikus muzsika ötvözetére jó példa az első szám (Sea Of Galilee), amiben Sendersky szaxofonja a hangadó, míg a Moon Strings nevű vonósötös (az ötödik hangszer egy nagybőgő) kíséretként biztosítja az alapokat. Érdekes, ahogyan hol a jazz (szaxofon és bőgő) kerül előtérbe sok improvizációval, hol meg a klasszikus kötöttség dominál. Ebben a felállásban alkotják újra a „Take Five” című jazz-örökzöldet, és számomra meglepő módon tényleg kihoznak belőle valami eredetit. Ezzel még nem értünk a feldolgozások végére, mert az „In A Sentimental Mood” és az „I Got Rhythm” sem kerülhette el a sorsát.

 

Nekem legjobban a címadó szám tetszik, mert a keleti dallam és a vonósok szaggatott játéka a többinél egyedibbé formálja, ebben érzem legjobban a különféle stílusok keveredését. Különlegessége okán említem a „Sophie” című saját szerzeményt, mivel a francia kürt ritkán szólal meg ilyen zenében, és szerintem izgalmas, ahogyan a kürt és a szaxofon felesel egymással, miközben a vonósok szerényen kísérve, időnként elcsendesedve figyelik ezt a kettőst.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Blues Mizrahi, Take Five, Blues In Palace

2020-ban megjelent album (Losen Records)

Weboldal: https://lennysendersky.com

 

 

 

Merema: Kezeren Koiht

 

Ez az együttes a Mordvin Köztársaságban alakult, amely Oroszország, pontosabban fogalmazva az Oroszországi Föderáció része, földrajzilag Európa keleti részén, a Volga vízgyűjtő területén található. Eredeti lakói a mordvinok, akik a finnugor nyelvcsaládhoz tartoznak, az orosz betelepülés csak a 11-12. századtól kezdődött meg, a 2010-es népszámlálás szerint a mordvinok az összlakosság negyven százalékát adják. Ennyi földrajz után térjünk vissza a zenéhez.

 

A Merema tagjainak az a célja, hogy megőrizzék szülőföldjük hagyományait, ezért gyakran mennek a falvakba, melynek során a zene mellett ruházatot, eszközöket és persze szokásokat is gyűjtenek. A projektet Ekaterina Modina fogja össze, amire szükség is van, hiszen mindenki a szabadidejét áldozza be, központi támogatást nem kapnak.

 

A Kezeren Koiht című lemez (Régi szokás) gyakorlatilag népdalok gyűjteménye, amit többnyire a cappella módon adnak elő. Nagyívű dallamok, epikus hangulat uralja az albumot, melyek visszavezetnek bennünket abba a paraszti közegbe, amely mára szinte teljesen eltűnt a kontinensről – és itt mindenkinek a képzeletére bízom, hogy miként képzeli el azt ez idilli életet (ami persze a valóságban nem ilyen volt). Nekem nagyon tetszik ez a fajta polifonikus megszólalás, ahogy a szólamok időnként kifejezetten disszonáns harmóniákat énekelnek, de a legelementárisabb élményt akkor nyújtják, amikor mindenki együtt szólal meg. A szövegeket a booklet három nyelven tartalmazza (egyik az angol), és ezekből is a paraszti élet hétköznapjai köszönnek vissza (vendéglátás, szerelem, szegénység, stb.).

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Our Beloved Guests, Yakova Daryushka, Poor Uliana

2020-ban megjelent album (CPL Music)

Weboldal: https://www.facebook.com/groups/merema

 

 

 

Akoth Jumadi: Ere Yo

 

Hajlamosak vagyunk Afrika nyugati partjára koncentrálni, amikor világzenéről beszélünk, ami valamilyen szinten érthető, hiszen griot hagyományokat, sivatagi bluest és még nagyon sok tényleg kiemelkedő hallgatnivalót köszönhetünk ennek a régiónak. Viszont kár lenne elfeledkeznünk a keleti partról, ami alatt én nemcsak Etiópia tágabb környezetét értem, hanem kötelező jelleggel Kenyát. Elvégre innen érkezett Budapestre a Sarabi együttes, hogy egy fantasztikus koncerttel felkeltetse az érdeklődésemet a világzene iránt.

 

Most Akoth Jumadi nevét kell megtanulnom, akinek az első EP-je idén ősszel jelent meg. A zenéjét egyetlen szóval nem lehet meghatározni, lévén igazi keverék, amiben van jazz, törzsi hagyomány (ő a luo népcsoporthoz tartozik), afrosoul, taraab (ami egy helyi stílus), benga (egy másik helyi stílus). A különlegességet csak fokozza a nyatiti hangja, ami egy nyolchúros lantszerűség – több más hangszer mellett ezen is megtanult játszani.

 

Nekem mondjuk legjobban a hangja tetszik, van benne melegség, erő, nőiesség – egyszóval pont olyan, amilyennek a női éneket szeretem. A címadó számban (Ere Yo) mindezt egyszerre mutatja meg, nem véletlenül ezt a kedvencem a lemezről. A klipes „Nyar nam” elsőre szintén az énekkel fogott meg, de a második-harmadik meghallgatáskor már feltűnik a hangszerelés átgondoltsága; érdekes, mennyire működik a mindenből egy kevés módszer, valamint a háttérvokál, ami csak még jobban előtérbe helyezi Akoth Jumadi hangját. Harmadikként a „Jangolo”-t említem, mert ez is jól példázza, mennyire sokszínű ez a zene.

 

Tetszik, hogy a ritmus és a táncolhatóság helyett a dallamra, az énekre, a szövegekre kerül a hangsúly, de közben a zenére is kellő figyelmet fordítanak (például a gitár). Nyilvánvalóan a saját hangját, stílusát kereste – és érzésem szerint már meg is találta. Az Ere Yo egy fiatal énekesnő felszabadult és öntudatos bemutatkozása.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Ere Yo, Nyar nam, Jangolo

2020-ban megjelent album (1858619 Records DK)

Weboldal: https://www.facebook.com/Akoth-Jumadi-285561875657061