Főkép

Ha van baj az irodalom jelenlegi oktatásának módszerével (persze, hogy van), akkor az az, hogy bár észlelhetően a gyerekek többsége egyszerűen nem hajlandó könyvet a kezébe venni, nem akar semmit sem olvasni, de mi még mindig ott tartunk, hogy ezen nem igazán akarunk (vagy nem tudunk) változtatni, hanem ugyanúgy próbáljuk ledarálni az irodalmat, ahogy már évtizedek óta. A már jól megszokott kronologikus sorrendben, a legnehezebbekkel kezdve (Homérosz és a görög drámák, ókor stb.), hogy a gyerekekhez legközelebb álló kortársakra majd mindenek végén – ha szerencsénk van – marad egy nyúlfarknyi idő. Aki pedig eddig nem szerette meg az olvasást, az valószínűleg később sem nagyon fogja…

 

Épp ezért is örültem meg annak, amikor megtudtam, hogy direkt a középiskolásoknak szánva érkezik egy szöveggyűjtemény Nem kötelező címmel, amely a hírek szerint csak a kortárs szerzőkre koncentrál. Magyar szakosként pedig úgy gondoltam, hogy ez nálam sem maradhat ki. Ez pedig, mint utóbb kiderült, jó döntésnek bizonyult.

 

A kötet talán legnagyobb erőssége, hogy óriási merítéssel bír (még ha itt-ott meglehetősen szabadon kezeli a kortárs fogalmát, gondolok itt mondjuk Örkény István, Hamvas Béla, Hajnóczy Péter, Tamási Áron vagy Karinthy Frigyes szerepeltetésére). Tényleg csak egy pár benne szereplő szerző: Krasznahorkai László, Bartis Attila, Bodor Ádám, Dragomán György, Szvoren Edina, Nádas Péter, Jónás Tamás, Jászberényi Sándor, Darvasi László, Hazai Attila, Láng Zsolt és még sorolhatnám. Azért ennyi és ilyen változatos stílust képviselő alkotóból mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, és legalább egy-egy novella erejéig (csak néhány esetben van több szöveg ugyanattól az írótól) betekinthet abba, hogy milyen mondjuk egy Németh Gábor-szöveg.

 

Természetesen nekem is voltak benne kedvenceim: a már korábban olvasottak közül Krasznahorkaitól „Az utolsó hajó”, Jászberényi Sándortól „Az ördög egy fekete kutya” vagy Szilágyi Istvántól „A mesterek balladája”, de olyanok is, amelyekhez még nem volt eleddig szerencsém. Ilyen volt például Kontra Ferenctől „A Fibonacci-sor”, amivel elérte, hogy szétnézzek az antikváriumokban, és rendeljek pár Kontra-kötetet…

 

Ebben a gyűjteményben (már ha kritizáltam a kronologikus sorrendben való oktatást) természetesen nem számít az időrendbeliség, hanem egy-egy téma körül csoportosulnak a történetek, legyen az a szerelem, a gyermekkor vagy a háborús időszakok. Azt hiszem, hogy ez nagyon jó ötlet, és így jobban is befogadható az egész a tizenévesek számára. Ha nagyon akarok negatívumokat keresni, akkor számomra talán a túl szabadon kezelt kortárs címke zavaró (ha már tényleg kortársakat akarunk szerepeltetni, akkor ne legyenek benne fél évszázada elhunyt alkotók, bármennyire is legyenek minőségiek az általuk írt szövegek), illetve az, hogy magukról a szerzőkről maximum egy-két sor olvasható. De ezek tényleg elhanyagolható problémák.

 

Szóval, akinek van gimnazistakorú gyermeke, vagy aki maga is érdeklődik a 20-21. századi magyar írók művei iránt, az ne habozzon, hanem vegye meg ezt a kötetet, mert garantáltan nem fog rosszul járni vele. Azt hiszem, hogy ez egy kimondottan példamutató vállalkozás, még ha a változásokhoz az is kellene (persze a minisztériumi intézkedéseken kívül), hogy a magyartanárok is ismerjék a jelenkor irodalmát, de ebbe már nem is mennék bele...