Főkép

Rég sorozatoztam. Ennek egyik oka lehet az, hogy nem rajongok a hype-olt műsorokért, sőt, elvből ellenállok nekik; a másik, hogy az utóbbi időben nem is kerestem magamnak valót. Az Oxfordi gyilkosságok (eredeti címén: Endeavour) viszont teljesen behúzott, bár talán nem is tartozik a nagyon népszerűek közé.

 

A 2012 óta napjainkig forgatott sorozat idén már a hetedik évadánál jár. Egy korábbi, 1987-2000-ig tartó közkedvelt angol széria, a Morse felügyelő előzményét, azaz a címszereplő, Endeavour Morse (Shaun Evans) karrierjének kezdetét dolgozza fel onnantól, hogy Morse az oxfordi rendőrséghez kerül. Ott a rangidős nyomozó, Thursday felügyelő (Roger Allam) veszi a szárnyai alá, aki meglátja a benne rejlő képességeket. Morse-ot ugyanis magasabb intelligenciával áldotta meg a sors, amelyet ő maga inkább átokként élhet meg, hiszen mindenhol kívülállónak érzi magát és akként is kezelik – hozzá kell tenni, ezt ki is vívja a kissé (nagyon) lekezelő modorával az átlagintelligenciával bírók felé.

 

Elvárások nélkül kezdtem el nézni, de szinte azonnal magával ragadott, a második résztől meg már egyenesen a függőjévé váltam a sorozatnak. A borongós angliai időjárás megteremti az alaphangulatot, az akkori, ’60-as évekbeli időszakhoz kapcsolódó történelmi utalások pedig közelebb hozzák az egészet. A karakterek lelki vívódásai, azt hiszem, megszokottak bármely sorozatnál, és – természetesen – meg is kedveltetik őket. Morse-nál ez a különcségeiben nyilvánul meg, abban, ahogy keresi a helyét a világban, az operaszeretete pedig szintén ad az epizódoknak egyfajta különleges atmoszférát. Kifejezetten tetszett az ügyek erőszakmentessége – na, persze, nem a gyilkosságoké, mert azoknál evidens a megléte, hanem a nyomozások fegyvermentessége (bár ez az évadok előrehaladtával változik), hogy elmével oldják meg az ügyeket, nem a modern kor vívmányaival, valamint a boncolásos jelenetek mellőzése.

 

Állítólag egyes karakterek vagy éppen színészek feltűntek az eredeti sorozatban is, némely ügyekben pedig utalásokat is fel lehet fedezni a későbbiekre, ám – mivel azt nem láttam – nekem ezek nem jelentettek semmit. Azonban enélkül is teljes az élmény, mindössze újabb extrát nyújtanának.

 

Az évadok átlagban négy-hat részből állnak, azok egyenként másfél órát tesznek ki, tehát egy komplett filmmel felérnek. A magam részéről olykor nehezen tudtam követni a rengeteg szereplőt, illetve többségében a gyilkos kilétére sem sikerült rájönnöm, pedig ezt a hasonló sorozatok esetében már az elején leleplezem, itt viszont néha annyira nem lehetett kikövetkeztetni a nyomokból és beszélgetésekből, hogy egy idő után már nem is törtem magam különösebben. Ennek ellenére élmény követni a szálak elmés felgöngyölítését, valamint, miután felfedeztem benne jó néhány rejtett érdekességet, egy idő után már inkább azokat figyelgettem a tettes tippelgetése helyett: például az eredeti regény írójának, Colin Dexternek a feltűnését minden egyes részben, vagy hogy mit sugall az, amikor Morse meghúzza a fülét…