Főkép

A Redman-Mehldau-McBride-Blade kvartett, ahogyan azt a lemez címe is sejteti, egy 'reunion'. Már huszonhat éve, hogy először mint Joshua Redman Quartet adtak ki egy minden kritikus által elismert lemezt, a Moodswinget, amelynél álomszerűbb indulást elképzelni is alig lehetne. Kivéve persze Josh esetében, akinek valójában ez már a harmadik korongja volt 1994-ben, két olyan '93-as albumot követően, amelyeken külön-külön is lehengerlő névsort találunk, a muzsikáról nem is beszélve (Joshua Redman; Wish).

 

A négyes fogat viszont viszonylag rövid ideig szárnyalt, másfél év után már mindenki a saját útjain futott. Jóllehet, Blade folytatólagosan több Redman albumon dobol, és az 1998-as Timless Tales (for changing times) lemezen hárman ismét újra együtt szerepeltek – csak McBride-ot helyettesítette Larry Grenadier –, valamint Mehldau és Redman számtalanszor játszanak még egymással (közös munkáik közül az egyik kiemelkedő duó albumuk a Nearness, de azért érdemes tovább böngészni a Nonesuch katalógust), mégis, ez a négyes, ami mindannyiukat berepítette a jazz világának köztudatába, csak 2019 decemberében vonult újra ismét stúdióba, még a „régi” világban – persze az igazi rajongók már 1995-ben hozzájuthattak egy 'killer' bootleghez (Joshua Redman – Captured Live!). 

 

Ami rögtön feltűnik a hallgatónak az új korongon: a komplexebb kompozíciók. Ez egyrészt köszönhető Redmannek, mint érettebb zeneszerzőnek, másrészt annak, hogy ez az album most ezen a síkon is kiegyensúlyozottabb, ugyanis a komponálás is közösen oszlik el. Az első albummal szemben, amelyen minden szerzeményt Josh jegyez, itt a hétből csak hármat, Mehldau kettőt, McBride és Blade pedig egyet-egyet.

 

A nyitó „Undertow” hangulatában borús, ritmikájában összetett dallammal vezet be minket a négyes már jól ismert közös dinamikájába. Mehldau mintha ezt a melodikus sokrétűséget variálná tovább a „Moe Honk”, saját témáján, páratlanul, minden tekintetben. A szaxofon szóló alatt McBride-dal tördeli tovább a ritmust, hogy amikor Christian bebop tempóban szaladni engedi a hangokat, a zongoraszólóhoz érve Blade mesteri pörgetéseivel fokozódjon a feszültség.

 

A legdallamosabb kompozícióit kétségtelenül Joshua jegyzi. A „Silly Little Love Song” derűs, megkapó dallama napokat képes színesebbé tenni és ahogyan az egész album, úgy ez a melódia sem kopik el sok konszekutív hallgatás után sem. Az egész korongot egy kisimult, a félelmetes energiák helyett inkább amolyan erőtől duzzadó elegancia járja át, ami a legbonyolultabb szerkezeteket is magától értetődőként mutatja fel, és a legegyszerűbb ötletből is képes egészen ágas-bogas zenei labirintusokat létrehozni.

 

Az album kétségtelenül központi darabjának egy élő verzióját pedig egyszerűen csak élvezzék:

 

 

Ami külön figyelmet érdemel, az a lemez belső borítójában található kísérőszöveg. Joshua Redman meglepő bizonytalansággal beszél a saját értékéről, választásairól, arról a felelősségről, ami a zenében az egyes muzsikusokra hárul. „Egy nagyszerű zenész azt találta nekem mondani: 'Sosem szökhetsz el magad elől.' Sosem léteztek ennél igazabb szavak. És mégis, még mindig futok – jobban, mint valaha, ha nem is gyorsabban. Valószínűleg annak az érzése, hogy sosem vagyok elégedett azzal, amit alkottam, mindig is egy alapvető része lesz az egyéniségemnek."

 

Persze az önmagunk elől futás toposza majdnem olyan régi, mint a nyugati filozófia: az epikureus Lucretius szerint voltaképpen egy öntudatlan menekülés a haláltól, amíg Senecánál inkább a Joshéhoz hasonlító benső (de jogos) elégedetlenség, Senecánál önmagunkkal és nem annyira zenei képességeinkkel. Valószínűleg ennek a lelki feszültségnek köszönhető részben, hogy egyre remekebb munkákat kapunk ettől a kvartettől, reméljük, hogy lesz még sok, most szerencsére egy tavaly szeptemberi koncertfelvétel is elérhetővé vált, élvezzék az albummal együtt!

 

 

Előadók:

Joshua Redman – szaxofon

Brad Mehldau – zongora

Christian McBride – bőgő

Brian Blade – dobok

 

Elhangzó szerzemények:

1) Undertow (Redman)

2) Moe Honk (Mehldau)

3) Silly Little Love Song (Redman)

4) Right Back Round Again (Redman)

5) Floppy Diss (McBride)

6) Father (Mehldau)

7) Your Part To Play (Blade)