FőképHa egy jazz albumot újra kiadnak, akkor a legnagyobb valószínűség szerint hiányának oka annak sikere. Egy album esetében a siker nem feltétlen azonnal realizálódik, főként ha az eredeti megjelenés évében az albumon szereplő muzsikusok még kevésbé ismertek. Ahogyan egy művész növekszik, úgy válnak egyre érdekesebbé korai munkái. A Nonesuch kiadó remek érzékkel ismerte fel az üzletet művészeik kanonizálásában legsikeresebb munkáik újra-kiadása által, amivel voltaképpen mindenki jól jár, a művészektől a hallgatókig. Ha eddig csak egy poros másolatban volt meg az új kedvenc régi lemeze, mert az eredeti beszerezhetetlen volt, akkor egy kellemes esztétikai élményt jelentő újracsomagolásban szívesen veszünk meg olyan lemezeket, amelyeket valóban értékesnek, fontosnak gondolunk. Hogy Redman korai munkája ilyen-e?
 
Zongorán Brad Mehldau, nagybőgőn Christian McBride és a dobokon Brain Blade játszik. Itt akár be is fejezhetném, hiszen akik egy kicsit is szeretik a jazz-t már egészen biztosan hallották az említett művészek valamelyikét, és okkal érdeklődnek hogyan szvingelnek együtt a hangulatok közt. De azok kedvéért, akik csak úgy általában szeretik a zenét, feltétlen érdemes folytatni, hiszen az igazi muzsikusok sajátja, hogy nem jazz-t, rock-ot, világzenét és még csuda tudja mit játszanak, hanem egyszerűen muzsikálnak. Bár az album egy standard jazz kvartett hangképét nyújtja, táncolni lehetne rá, főleg amikor a „Headin` Home” szerzeményen McBride lecseréli a nagybőgőt egy basszusgitárra és egy olyan funky-s groove-ra – csak nem tudok megszabadulni az ilyen/olyan zenei kategóriáktól – vagy inkább egy olyan pulzáló ritmusra játszanak amit a funky királyai is megirigyelhetnének – na tessék, már megint. A témában rejlő csapda, hogy utolsó az albumon, és mivel fékezhetetlen vágyat kelt a Quartet további hallgatására, egyszerűen el kell újra indítani a korongot.
 
Redman harmadik, eredetileg 1994-ben megjelent albumáról van szó, az első olyan munkájáról, amikor a teljes anyagot maga jegyzi. Talán éppen ez az egyetlen pont, ahol még érezni a frissességgel párosuló bizonytalanságot, a hangját a szaxofonon már megtalált művész útkeresését. Esetenként ez már létező sztereotípiáknak való megfelelés vágyát tükrözi, az „Alone in the Morning” bárzene hangulatát egyedül Mehldau szólója oldja fel, a bárzongoristák egyszerűen nem tudnak így játszani, a többieknek pedig ezt most megbocsátjuk. A „Dialogue” című kompozíció melódiája szinte egy az egyben adja vissza Harangozó Teri „Mindenkinek van egy álma” slágerének lassított dallamát – spooky! –, de a destruktív improvizáció szerencsére már teljesen szabadon szárnyal, hogy a témaismétlésnél ismét arra a következtetésre jussunk, hogy Redman-ra hatott a hatvanas évek végi magyar popzene.
 
Mindazonáltal a pályáján töretlenül felfelé ívelő Redman már ekkor egész kiváló szerzeményekkel bizonyítja a komponáláshoz való érzékét is, kiemelkedő a „Past in the Present”, amelyet Mehldau visszafogott feszültségektől duzzadó zongoraszólója tesz felejthetetlenné az egészen finom bal kéz kísérettel párosuló dallamos gyors futamok által, amelynek az érzékenyen és roppant dinamikusan játszó társak adják a kontextusát. Ahogyan az egész lemez koherenciáját is az ekkor még kevésbé ismert, de a muzikalitásuk sajátos formáit és a zene iránti érzékenységüknek megfelelő hangszereit már megtalált zenészeknek köszönheti. Élvezet hallani hogyan forognak ritmikusan McBride központi basszus szólamvezetései körül a mély intonációjú hangzást adó dobokból áradó lüktetések és hogy mindez mennyire magától értetődően fonódik össze a szólisták játékával.
 
Redman az előző lemezéhez kötődő turné során már tervezi, hogy Mehldau-t szerződteti erre a korongra és amikor Pat Metheny-nek erről beszél – akivel nem utolsó sorban a legendás, szintén szaxofonos papának, Dewey Redman-nek köszönhetően már második lemezén együtt muzsikál Charlie Haden és Billy Higgins társaságában, „Wish” (1993) –, csak annyit mond: „Hallottam egy zongoristát, akit alkalmazni fogok, szerintem te nagyon, nagyon szeretni fogod, ha meghallod.”

Mindezt Metheny meséli el a „Metheny / Mehldau” (2006) koronghoz tartozó írásában, ahol így folytatja: „Valójában ennél többről lett szó. Néhány hónappal később, amikor Josh Moodswing-je megjelent, vezetés közben meghallottam a rádióban a „Chill” szerzeményt és amikor a zongoraszóló elkezdődött, annyira lehengerlő volt, hogy le kellett parkolnom az út szélén, hogy végighallgassam. Hihetetlenül erőteljes és eredeti volt és egy olyan magabiztosságot és látásmódot jelenített meg, amire már régen vágytam egy új muzsikustól. Emlékszem arra gondoltam, hogy Josh-nak igaza volt – egyből imádtam ezt a fickót!”
 
Szerintem pedig Önök is imádni fogják a lemez összes többi muzsikusával együtt, akik már fiatalon nagyon érett munkákat készítettek, ezzel is bizonyítván zsenialitásukat.
 
Az együttes tagjai:
Joshua Redman – szaxofon
Brad Mehldau – zongora
Christian McBride – nagybőgő
Brian Blade – dobok
 
A lemezen elhangzó szerzemények listája:
1. Sweet Sorrow
2. Chill
3. Rejoice
4. Faith
5. Alone In The Morning
6. Mischief
7. Dialogue
8. The Oneness Of Two (In Three)
9. Past In The Present
10. Obsession
11. Headin’ Home
 
Diszkográfia:
Joshua Redman (1993)
Wish (1993)
Moodswing (1994)
Joshua Redman Captured Live (1994)
Spirit of the Moment - Live at the Village Vanguard (1995)
Freedom in the Groove (1996)
Timeless Tales for Changing Times (1998)
Beyond (2000)
Passage of Time (2001)
Elastic (2002)
Momentum (2005)
Back East (2007)
Compass (2009)