Pavol Rankov: Túl a térképen

„A történetnek vége”, „a történet szó inflálódott” – ilyen és ehhez hasonló közhelyekkel foglalkozva alkotnak a Túl a térképen elbeszélői, két szlovák diák, Marek és Natália, akik általános nyelvészet és kommunikációelmélet-művészet szakosok az olomouci egyetemen, túl az alapképzésen.

Pavol Rankov elbeszélői gyakorlati és elméleti síkon közelítenek az alkotáshoz mint tevékenységhez. Állandóan ötletelnek – novellák, regények, forgatókönyvek kezdődnek el fejükben és kezdenek formát ölteni notebookjaikon, de soha semminek nem érnek a végére. Vagy befejezetlenek maradnak az írások, vagy valamilyen összecsapott véget érnek.

Inspirációt a környezetükből merítenek. Elég egy furcsa figura az utcán, egy különös gesztusokkal beszélő egyetemi tanár, egy fantáziát megmozgató szituáció – és már jönnek a szavak. Általában megosztják egymással ötleteiket, kissé tudálékosan és nagyon naivan vitatkoznak az elbeszélő és szereplő viszonyáról, az elbeszélő mindenhatóságáról – mígnem a nyári szünetben a lány gazdálkodó nagymamájához nem utaznak egy Lőcse közelében lévő faluba, ami már nem is szerepel a térképen. Talán ennek a látogatásnak a hatására keletkezik egy szöveg, ami a fiú gyermekkori traumáját dolgozza föl. A véres történet, ami ugyancsak egy térképen nem szereplő szlovák faluban játszódik, szándékosan nem akar kelet-európai dimenziót kapni, akciófilmes klisével zárul.

De innentől kezdve mintha elkezdenének a szerepek összekeveredni. Már nem tudjuk, hogy az elbeszélő azonos-e a szereplővel. A leírt esemény valóban megtörtént a szerzővel? Valóban mindenki meghalt, aki emlékezhetne rá? A fiúnak valóban szüksége van barátnője személyében egy alkalmi analitikusra? Vagy szorongása teljesen másból fakad?

A Natália családjával való megismerkedés, a két fiatal külön szobába költözése aztán újabb történetek forrásává válik. Az esténként írt naplójegyzetekből olyan történetek keletkeznek, amelyek a családtagokat és a szerzőt – jellemzően a fiút – szereplővé változtatják. A történetek vad mészárlásokról, olykor erotikus kalandokról szólnak. Marek kísérletezik, nagy igyekezettel próbál különböző modern vagy szórakoztató formát találni szövegeinek… igencsak kétes eredménnyel.

És aztán ez a játék véglegesül a regényben. Mert olyan, mintha a kezdettől megkérdőjelezett „történet” a párról mégis haladna – hiszen a fiatalok végül visszatérnek az egyetemre. De jövőjük mintha a regény idején kívülre kerülne (pedig ez nem hagyományos értelemben vett epilógus), a nyaralás pedig két történetté válik, amelyek érvénytelenítik egymást.

Tehát valahogy úgy jár el a szerző, mint az okos leány a mesében: hozott is történetet, meg nem is. Pavol Rankov műve regény is, meg nem is. Lehetne akár egy nem túl eredeti kerettörténettel összekapcsolt novellafüzér is. Elbeszélő-szereplői komikusak is, meg nem is, sematikusak is, meg nem is.

Az olvasó pedig az olvasást élvezi is, meg nem is: vannak a műnek nagyon erős, eredeti részei és vannak gyöngébben sikerültek is.

Aki nem hiszi, járjon utána.