Főkép

Régóta kacérkodom ezzel az életrajzzal, nagyjából azóta, hogy 2015-ben megjelent. Akárcsak az ország felnőtt lakosságának nagy része – legalábbis azok, akik a Fülest annak idején a képregények miatt olvasták –, én is azokat a Rejtő-történeteket szerettem a legjobban, amiket Korcsmáros Pál rajzolt. Dacára a rengeteg szövegnek, a viszonylag kis méretnek – vagyis a nehezítő tényezőknek –, a történetek tényleg életre keltek, és olyan figurák néztek vissza a papírról, amik meghatározónak bizonyultak számomra. Csülök és Tuskó Hopkins, Fülig Jimmy és Piszkos Fred, no meg a többi alvilági figura, vagy a válogatott légiósok menete A Láthatatlan Légióban – csupa olyan rajz, amelyek sokáig velem maradtak, és főként miattuk szerettem meg a képregényeket.

 

Hosszas várakozás után csak most, a világméretű járvány idején jutott időm arra, hogy elolvassam fiának, Korcsmáros Péternek a könyvét, aki egy sajátos életrajzot írt, illetve szerkesztett. Ez részben érthető, mert leszámítva a szerencsés keveseket, úgy gondolom, a legtöbb ember nem tudja két generációnál messzebbre visszavezetni családfáját, jobban mondva eddig terjed a tényeken alapuló tudás. Ki mit csinált gyerekkorában, hogyan és mit tanult, aztán merre sodorta az élet, miként gondolkodott, mi motiválta a cselekedeteit. Márpedig szüleink, nagyszüleink ebből a szempontból mozgalmas korokat éltek meg – két világháború, mindenféle társadalmi rendszerek –, gyakorlatilag teljesen átalakult a világ, és akkor még egy szót sem szóltam a technikai fejlődésről.

 

A könyv eleje gyakorlatilag rokonok, ismerősök és családtagok visszaemlékezéséből összeállított életrajzszerűség, rengeteg apró sztorival, idézettel. Ez egyszerre erőssége és gyengesége a kötetnek, de nekem tetszik, mert így jobban megismerhettem belőle az embert, akiből később sikeres képregényrajzoló lett. Meglepődtem azon, hogy Korcsmáros Pál 1944-ben rajztehetségét kihasználva különféle menleveleket, igazolásokat készített, és ezzel sok embert megmentett. Csodálkozásra adott okot, hogy milyen későn kezdett el képregényeket rajzolni, illetve az ezt megelőző idők szóló rajzairól / karikatúráiról, a Basi sorozatról sem halottam korában. Nőbolondságáról sem volt tudomásom, ugyanis hiába volt felesége, két gyereke, a visszaemlékezések szerint évtizedeken át sikeresen udvarolt hölgyeknek, és a viszonyok közül néhány évekig tartott. Azt persze nem tudom, hogy ezekre a kalandokra művészként volt szüksége, vagy ha kőművesként éli az életét, akkor is így cselekedett volna, a képregényeiben rendre feltűnő csábos nőket viszont biztosan ezeknek köszönhetjük.

 

A szöveget rengeteg családi fotó, dokumentum, megannyi rajz és persze sok-sok képregény egészíti ki. Főként ez utóbbiakért vagyok hálás – mert bevallom nagyon sok esetben kiskamaszként fogalmam sem volt, ki rajzolta ezeket az izgalmas történeteket. Bizony, most gyakran esett le az állam, amikor rájöttem, kinek köszönhetem a Képes Újságban megjelent István királyt, vagy a megunhatatlan, a regénnyel egyenértékű (illetve annál talán még jobb) Rideg Sándor feldolgozást, az Indul a bakterházat. Ahogyan ábrázolta ezeket a furcsa népeket (bakterostúl, piócás emberestűl) az egyszerűen megunhatatlannak bizonyult, évente elővettem a spirálfüzetbe beragasztott oldalakat.

 

Mindezzel csupán azt szeretném kihangsúlyozni, hogy teljesen jogosan tartjuk őt kivételes tehetségnek, generációk számára meghatározó képregényesnek. Olyan művésznek, aki még sokáig nem megy ki a divatból – és köszönhetően a Rejtő felújításokat végző Garisa H. Zsolt és Varga Zerge Zoltán párosnak, képes a következő nemzedékeket is elbűvölni.

 

Attól ugyan nem félek, hogy napjaink pályakezdő grafikusai hozzá hasonló karriert futnak majd be, hiszen a mostani gazdasági helyzet nem teszi lehetővé, hogy valaki hetilapok képregényeseként ebből megéljen. Viszont úgy gondolom, hogy nemcsak a hozzám hasonló, némileg idősebb generációknak fontos Korcsmáros Pál munkássága, hanem személye mindazok számára kikerülhetetlen, akik érdeklődnek a magyar képregény kialakulása, múltja és meghatározó alakjai iránt. Nekik / nekünk viszont fontos ez az összegző életrajz, ami felett egyszerre nosztalgiázhatunk és kereshetjük a képregények mögött álló művészt.