Főkép

Az már régóta biztos, hogy Viktor Pelevinnek örök időkre bérelt helye van, volt és lesz a legmenőbb kultszerzők között, hisz az orosz egy olyan alkotó, akire tömegek kíváncsiak szerte a világon, és akinek megveszik a könyvét, bármit is írjon. Nem titkolom, hogy jómagam is egyike vagyok a titokzatos zseni kedvelőinek, és mint ilyen, nagyon is vártam, hogy kézbe vehessem a tavaly megjelent, Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre című regényét, amely immár a 16. önálló kötet a sorban.

 

Abból a szempontból senkinek sem kell csalódni, hogy Pelevin ezúttal is pontosan érzi és tolmácsolja a korszellemet, és számtalan fontos, divatos, a közelmúltban megjelent dolgot, problémát állít a középpontba (a metoo mozgalom, a fake news kora, amerikai választások, különböző ezoterikus irányzatok, az egyre erősebbé váló nyugati feminizmus stb.), ám abban kicsit igen, hogy míg ezek némelyikét a szokásos nyakatekert, vicces, de továbbgondolásra mindenképpen érdemes felvetésekként tálalja, addig mások – véleményem szerint – inkább csak díszletként jelennek meg.

 

Maga a történet két szálon fut, és ezúttal a Férfit és a Nőt állítja elénk, de persze a maguk 21. századi, pelevini, posztszovjet mivoltában. Fegya és Tánya a középiskolában osztálytársak voltak, ám életük teljesen eltérő módon alakult. Fegyából, a gyönyörű lányba őrülten szerelmes, lúzer kamaszból a ’90-es évek új Oroszországában egy csapásra híres, sőt inkább hírhedt „vállalkozó” (a gengszter polkorrekt megnevezése) lesz, aki bár bármit megvehetne magának (meg is vesz), a boldogságot mégsem tudja. Ám (bal)szerencséjére összeakad Demiannal, aki saját állítása szerint el tudja adni neki a korlátlan boldogságot és gyönyört, méghozzá olyan mértékben és formában, amit a férfi korábban elképzelni sem tudott.

 

Aztán itt van Tánya, a tízes-húszas éveiben észveszejtően gyönyörű lány, aki egy darabig habzsolja az életet, egyik pasit használja ki a másik után, egészen addig, míg a középkorúság határára érve, erősen megkopott külsővel olyan helyzetben találja magát, amiben már elképzelhetetlen, hogy valaha is boldog lehetne. Vagy mégsem?

 

Természetesen a történet csavarjaiból nem igazán akarok elárulni semmit, elég legyen annyi, hogy az egyik szálon Fegya egy rakás pénz, némi űrtechnika és pár buddhista szerzetes segítségével Buddha után ered a Megvilágosodás útján („De Buddha így válaszolt nekik: gyerekek, ne parázzatok, minden fasza lesz”), hogy a végén a lehető legnagyobb slamasztikában találja magát. A másikon pedig a nőiségében megalázott és szinte teljesen zsákutcába jutott Tánya kapcsolatba kerül egy titokzatos szektával (?) az Új Vadásznőkkel, akik a Föld középpontjában lakó iguána segítségével (igen, jól olvasod) akarják megdönteni a férfiak hatalmát, hogy visszaállítsák a tízezer évvel ezelőtti matriarchális világrendet… Elborult? Az. Szórakoztató? Naná!

 

Viszont negatívum, hogy ezúttal jobban szembeötlött nekem a kötet túlírtsága (ez az orosz utóbbi írásainak egyik érezhető sajátossága), és az, hogy néhány modern utalás gyakorlatilag nem adott hozzá semmit a könyvhöz, pusztán dekorációként szolgált, és ez pedig – érthető módon – rontott az olvasmányélményen. Úgyhogy azt kell mondanom, hogy akinek eddig tetszett Viktor Pelevin munkássága, annak valószínűleg a Titkos pillantások… is be fog jönni, ám a legjobbjaitól a mostani alkotás ezúttal messze elmarad. Ám bízom benne, hogy a Helikon folytatni fogja az életműkiadást ezentúl is.