Rose Tremain: Zene és csend

A harmadik magyarul megjelent könyve után már egyértelműen kijelenthető, hogy a brit Rose Tremain a történelmi regények egyik kortárs mestere, és ráadásul egy olyan alkotó is, aki roppant egyenletes nívóval dolgozik. Ugyanis a most olvasott Zene és csend épp azon a magas színvonalon íródott, mint a korábbi A Gustav-szonáta vagy Színarany, így akinek ezek a művek tetszettek, az gondolkodás nélkül vágjon bele ebbe is nyugodtan.

Tremain ezúttal a 17. századi Dániát tette központi helyszínéül, mely úgy tűnik, hogy ekkoriban a végletek színtere. Egyszerre van itt jelen az egyre jobban elharapózó nyomor és pusztulás egy vesztes háború utáni zűrzavarban, ugyanakkor megcsodálhatjuk a nagyratörő és roppant felvilágosult uralkodó, IV. Keresztély vívmányait is, melyekkel jobbá akarta tenni alattvalói életét (és persze magának is biztosítani a jelen és az utókor csodálatát).

Ebben a kimondottan élethűen és plasztikusan megjelenített országban kavarog a nagyjából tucatnyi központi szereplőnk, akik roppant sebesen (néhány oldalanként) váltják egymást, hogy hol elbeszélőként, hol a történetek fő- vagy mellékszereplőjeként kerüljenek az olvasók elé. Így az egyébként egyenes vonalú és különösebb kacskaringókat nélkülöző szálak úgy fonódnak egybe, és úgy egészítik ki egymás, mint egy szimfóniában.

Ez a felépítés természetesen nem ok nélküli, ugyanis gyakorlatilag az összes figuránk számára (így vagy úgy, de) roppant fontos a zene, amely sokszor aktívan befolyásolja a sorsukat is. Legyen az a főszereplőnek tekinthető lantos, Peter Claire, vagy az ő patrónusa, a dán király.

A ragyogóan egymáshoz szőtt történetszálak mellett éppen őket, vagyis a kimondottan mélyen és behatóan ábrázolt alakokat érdemes kiemelni ebből a regényből. Ugyanis gyakorlatilag mindegyik élő-lélegző figura, a maguk vágyaival, álmaival, elképzeléseivel, minden pozitív és negatív tulajdonságaikkal együtt. Így elevenedik meg a kimondottan művelt, mindig tökéletesre és fejlődésre törekvő, ám a csőd szélére került országába maga is belerokkanó király, aki őrült módon szerelmes hideg, hazug és rosszindulatú feleségébe (akinek minden negatív tulajdonsága szintén pontos magyarázatot kap), vagy az angyali szépségű brit lantos, aki eddigi életében inkább csak cél nélkül sodródott, vagy az ő kiszemeltje, a szomorú sorsú vidéki dán kisasszony is.

Ezen kívül tetszett az a sokszor hideg és kissé távolságtartó realitás, amelyen keresztül látjuk az eseményeket. Mert hiába van meg itt minden, ami elvezethetne minket egy színes-szagos, „kosztümös” és jó előre láthatóan happy endre végződő történelmi regényhez (kincsek, csaták, kastélyok, örök életre fogadott szerelmek és barátságok), az ekkoriban aztán igazán kőkemény élet és sors gyakran közbeszól, hogy a jó ne mindig nyerje el méltó jutalmát, és a rossz sem a büntetését.

Úgyhogy, azt hiszem, nem is kell tovább dicsérnem ezt a regényt, mert mindenki sejtheti, hogy ezúttal is egy olvasásra érdemes, átgondolt és minőségi munkához lesz szerencséje, amely szinte hibátlan (egyedül a hosszát éreztem egy picit túlzottnak). Remélhetőleg a 21. Század Kiadó folytatja tovább a Tremain-életműkiadást is, minden bizonnyal sokan vagyunk rá kíváncsiak.