Főkép

Szalay Zoltán, bár egy kimondottan tehetséges szlovákiai magyar író, és bár már írt pár kötetnyi kimondottan fajsúlyos elbeszélést, a hazai köztudatba mégsem tudott igazán bekerülni, valahol ott ragadt a csak egy szűk réteg által ismert, ám annál figyelemreméltóbb alkotók között (mit mondjak, elég sokan vannak ilyenek). Mit tesz ilyenkor egy szlovákiai magyar író? Hát ír egy regényt egy szlovákiai magyar íróról, amiben a „szlovákiai magyar író” kifejezés több százszor szerepel. És hogy egy ilyen regény egy szlovákiai magyar íróról szól, vagy esetleg valami másról? Nehéz megmondani, vagy inkább nem biztos, hogy meg lehet mondani.

 

Ez a zsebkönyv méretű és talányos című kötet (Faustus kisöccse) ugyanis inkább a posztmodern játszadozások terepe, amelyben néhány tucat oldalanként újabb és újabb réteg kerül az épülő eredetire, hogy folyamatosan incselkedjen az olvasójával, igazolva, vagy inkább megcáfolva annak előfeltevéseit.

 

Eleinte ugyanis úgy tűnik, hogy ez a más néven meg nem nevezett szlovákiai magyar író (esküszöm, megpróbálom többször nem leírni ezt a szókapcsolatot) élettörténete, akinek bár az eposzi jelzőjéből úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyarsága és az írósága a legfontosabb, de az elején ez még nem látszik, ugyanis hősünk pont úgy cseperedik fel, mint bármely gyerek a ’60-as, ’70-es évek Csehszlovákiájában. Vannak itt lepukkant lakótelepek a szürke és jellegtelen szocializmusban, átlagosnak mondható hétköznapok, és persze pár idegyűrűző esemény, mint a prágai tavasz. Az események lassan és különösebb izgalmak nélkül csordogálnak.

 

Aztán rájövünk, hogy itt tulajdonképpen egy életrajz készül, hisz épp egy beszélgetés zajlik a szintén másként meg nem nevezett életrajzíró és a szlovákiai magyar író (csak le kellett írnom) között; és amit olvasunk, azok a készülő életrajz sorai. Jól van, ilyen csavarral is volt már dolgunk.

 

Aztán meg az derül ki, hogy az általunk olvasott könyv címe, a Faustus kisöccse, tulajdonképpen a regénybeli írónk alkotása, akinek az ilyen címen kiadott könyvében éppen egy másik könyvet is írnak. És közben megjelenik az Ördög is. Vagy nem. Ki tudja. És még lesznek később is csavarok…

 

Tulajdonképpen egy élvezetes és frappáns alkotásnak tartom Szalay szövegét, amely egyszerre játszik egy elég szürke életrajzzal, fiktív regényekkel és azokon belül íródó újabb fiktív történetekkel, és még sok minden mással is. Azt nem mondom, hogy minden áttétele, fordulata zökkenőmentesnek vagy tökéletesen működőnek (vagy akár szükségesnek) érződik, de aki szereti az ilyenfajta posztmodern játékokat, és akiket érdekel egy szlovákiai magyar író több szinten játszódó (élet)története, az nyugodtan vágjon bele, mert a Faustus kisöccse egy igazán kellemes és élvezhető alkotás. Azért remélem, hogy általa legalább egy fokkal nagyobb ismertségre tesz szert Szalay Zoltán. Megérdemelné.