Zenék a nagyvilágból – Flavia Coelho: DNA – világzenéről szubjektíven 212/1.
Írta: Galgóczi Tamás | 2020. 01. 26.
Ez már a negyedik – a brazil énekesnő nyugodtan reklámozhatná új lemezét ezzel a szlogennel, ha egyáltalán szüksége lenne reklámra. Szerintem nincs, mert ahogy láttam, új hazájában nem ritkán teltházas koncerteket ad, ami azért elég egyértelmű visszajelzés a hallgatók, illetve a nézők részéről. A Párizsban élő és alkotó Flavia Coelho szerencsére ott folytatja, ahol az előző lemezén abbahagyta – és ez nagyon tetszik nekem.
Az előző, 2016-ban megjelent Sonho Real című album kapcsán ezt írtam: „ez egy alapvetően derűs, mosolygós zene, ami úgy öleli körbe a hallgatót, mint a trópusi naplemente a pálmafás tengerpartot.”
Mindez továbbra is teljesen igaz, csak kiegészül két fontos változással. Korábban nem emlékszem politikus szövegekre, de Jair Bolsonaros elnökké választása, és az utána történtek miatt pár dalszöveg az otthoni dolgokkal foglalkozik. Victor Attila Vagh ismét közreműködött a dalszerzésben, és közösen beemeltek pár új stílust az eddigiek mellé. Még mindig úgy tudom legegyszerűbben leírni ezt a zenét, hogy mosolygós és napsütötte latin vidámság. A rendelkezésre álló teret teljesen betölti Flavia Coelho hangja, a hangszerelés pedig modern, köszönhetően a billentyűs hangszereknek és az elektromos gitároknak. Hallom az előnyét annak, hogy a stúdióban kevesen voltak, és mindenki több hangszert használt. Minden úgy szól, ahogyan azt a zeneszerzőpáros megálmodta, és az eddigieken felül még sikerült egyfajta közelséget, közvetlenséget is belecsempészniük a muzsikába, mintha egy klubban játszanának a bennfentes rajongók előtt. Ja és egyébként végig érezhető benne egy kevés popos attitűd – de ennek a zenének még ez is jól áll.
A lemez címe arra utal, hogy a saját DNS-ének (magyarul dezoxiribonukleinsav, angolul DNA) vizsgálata során rájött, hogy ősei Szenegálból és Mozambikból kerültek Brazíliába. Így a zene részben a befogadásról, saját gyökereink megértéséről, és ennek hatására mások elfogadásáról szól (Menino Menina).
Zeneileg finoman változatos lett ez a tizenkét dal, az átmenetek elsőre talán nem tűnnek fel, nekem csak többszöri meghallgatás után lettek nyilvánvalóak az olyan megoldások, mint például a „Vem Chamegar” lüktetését adó bossa nova és reggae keverék. A hip-hop sem hiányzik (Página), de van még a lemezen raggamuffin, funk, cumbia(!), forro – és pár egyéb érdekesség, amit fel sem ismertem. Viszont minden nagyon jól eltalált arányban van jelen, elsőre azt mondanám, hogy a DNA olyan tipikus Flavia Coelho zene, ami persze nehezen értelmezhető egy ennyire változatos zenére, de mégis ez a lényeg.
Úgy sejtem, élőben mindez még ütősebb, még vidámabb, még napsugarasabb, és olyan energiákat szabadít fel a közönségből, ami felér egy intenzív riói karnevállal. Ezért ezt az élményt egyszer majd szeretném személyesen is megtapasztalni.
Meghallgatásra ajánlott számok: Billy Django, Vem Chamegar, Página
2019-ben megjelent album (Pias, Vagh & Weinmann)
Weboldal: https://www.flaviacoelhomusic.com/
A zenekar tagjai:
Flavia Coelho – ének, gitár
Victor Attila Vagh – billentyűs hangszerek, dob, cajun, basszusgitár
Al Chonville – dob
A lemezen elhangzó számok listája:
- De Novo De Novo
- Billy Django
- Vem Chamegar
- DNA
- Cidade Perdida
- No Baile
- Página
- Levanta Daí
- Nosso Amor
- Libera
- Manda A Boa
- Menino Menina