Szerkesztőségi különvélemény – Star Wars: Skywalker kora

Zárlatához érkezett a legújabb Star Wars-trilógia. Indult Az ébredő Erővel és folytatódott Az utolsó Jedikkel, közben pedig olyan univerzumszínesítő kitérőkre is volt idő, mint a Zsivány Egyes vagy a Solo. Csillagok háborúja filmből tehát nem volt hiány, egyetértésből annál inkább: ahány ember, annyiféleképpen élte meg a Star Wars franchise elmúlt öt évét – de valószínűleg ez pont így normális, hiszen mindannyiunknak kicsit más jelent ez a sorozat. Az ekultura.hu szerkesztőségében egyfajta hagyománnyá kezd válni a Star Wars film utáni „szerkesztőségi különvélemény”, amikor mi is elmondjuk a véleményünket – ahányan vagyunk, annyiféleképpen. Mi így láttuk a Skywalker korát.

Bak Róbert

Be kell valljam, sosem voltam egy kimondott Star Wars-rajongó (de az eredeti trilógiát még így is egy nagyszerű és bármikor újranézhető alkotásnak tartom). Így engem nem lehet megvenni a nosztalgiával, az SW univerzum díszleteivel és hasonlókkal, nekem ez kevés. Én egy jó filmet vártam volna, ami önmagában (és persze a legeslegújabb trilógia részeként is) megállja a helyét, de – ahogy sejtettem – nem ezt kaptam.

A Skywalker kora bár nem nézhetetlen, de számomra leginkább egy katasztrófa, amely azt bizonyítja, hogy nem kell itt gondolkodni az alkotók részéről, nem kell, hogy legyen bármiféle konkrét elképzelésük az új trilógiát illetően (az első részben ugye felültek egy nosztalgiavonatra, a másodikban pedig leugrottak róla, hogy páros lábbal taposhassák az SW mitológiát, majd most megint inkább a nosztalgia dominál, így kvázi „Magdi anyusként” visszakerülnek teljesen feleslegesen, értelmezhetetlenül és logikátlan módon már korábban elhunyt szereplők is), hisz a rajongók úgyis elmennek a moziba, és a gyártónak dőlni fog a pénz. Probléma az, hogy ebben az epizódban gyakorlatilag mindenkinek meg akartak felelni: azoknak, akik inkább a régi vonalat szerették, azoknak, akik újításra vágytak, na azért jelenjen meg kicsit a korszellem is, poénkodjunk Marvel módra, röpködjenek az egysorosok a világvége küszöbén, közben rohanjunk őrült módon, menjen az üldözés ezerrel az eredeti trilógiából ismerős díszletek között, mert ugye attól izgalmas a film. Hát nem!

De az sem segít, hogy a film csapongó, és ezzel együtt ráadásul még ritmustalan is, ami gyakorlatilag semmit nem magyaráz meg, még a legcsekélyebb módon sem. Ez miért történt? Ez hogy került ide? Ez most mi? Röpködtek bennem a film során a kérdések, amelyek azonban a végén sem tisztázódtak. Sajnos olyan mértékben uralja az egészet a logikátlanság, hogy még a történet túlzott egyszerűségéről vagy a szereplők jellemének kibontatlanságáról is sikeresen elterelik a figyelmet.

Engem még a trilógiát amúgy nem különösebben kedvelő emberként is bosszant, amivé züllik ez a franchise, így már csak abban bízok, hogy legalább egy pár évet várnak, mielőtt újra lehúznák a rókabőrt a Skywalker família és ellenségei ügyes-bajos dolgairól (annyi naiv nem vagyok, hogy elhiggyem, tényleg ez volt az utolsó SW trilógia). Hagyjuk egy pár évet pihenni!

Dr. Benkő Marianna

Let the hate flow through you... mondja Palpatine, én meg engedek az Erő sötét oldalának.

Ostoba, végletesen ostoba, volt az első véleményem a Skywalker koráról. Ez nem teljesen korrekt, de mégsem változtattam meg.

A szégyentelen fanservice és a minimális eredetiség határmezsgyéjén mozgott J. J. Abrams és szerzőgárdája, és még ezt a határvonalat sem tudták tartani. Az utolsó Jediket övező népharag nyomán a Disney, félve fejőstehene elapadásától, kilúgozott szinte mindent, amit Rian Johnson bevezetett. Így a trilógia inkonzisztenssé vált, plusz elveszítette azt a vonzerejét, amit az újdonság és a meglepetés adna, helyette kaptunk egy, a cselekményen végigrohanó filmet, ami semmi időt nem ad az elmélyülésnek, de így talán nem tűnnek fel a dramaturgiai bakik és az új elemek – amik csak azért kerülnek bele, hogy a végső harcban betölthessék szerepüket. Semminek nincs megágyazva, sok dolog csak lóg a levegőben (mit keres Dominic Monaghan a filmben? és ne mondjátok, hogy a regények megmagyarázzák!; Knights of Ren, ti mit csináltok errefelé?), az időt és a távolságot, mint üveggolyót kapják meg a szereplők és még annyi közük sincs a fizikához, mint eddig, és ezen nem tud segíteni az egyébként remek szereplőgárda sem.

Imádtam látni Richard E. Grantet az eddigi talán legkompetensebb birodalmi vezér szerepében – mind az öt percében; miért alkotnak egy remek karaktert, ha aztán nem használják? Remek villanásai vannak Oscar Isaacnek, mert a karakterével legalább kezdtek valamit, nem úgy John Boyegával, akinek az egész előző részben történt eseményei, így a figura fejlődése is ment a levesbe. Jó látni a régi arcokat is, bár hogy minek kellett úgy komolyan ide rángatni szegény Billy Dee Williamst úgy, hogy nem kapott semmi érdemit, azt nem tudom. Kylo Ren és Rey párosa azonban még akkor is fantasztikus, ha az írók mindent megtettek azért, hogy nagy gesztusokkal terheljék meg ezt az alapvetően intim kapcsolatot – Adam Driver és Daisy Ridley azonban mindent beleadtak.

Tudom, a rajongó a leghálátlanabb néző, de nekem nem az kellett, hogy kiszolgálják a nosztalgia iránti igényemet és belepaszírozzanak mindent az elmúlt negyven évből (szeretlek, Wedge, de hol a fenében voltál eddig?), hanem hogy kapjak egy olyan alkotást, ami működik filmként és Star Wars epizódként is. És sem az egyiket, sem a másikat nem tudta megközelíteni a Skywalker kora.

Ferencz Anita

Nagyon felemásak az érzéseim. Egyrészt az új trilógiából ez volt az első film, ami után nem teljesen csalódottan jöttem ki a moziból. Próbáltak megfelelni a rajongóknak és beépíteni olyan elemeket és régi utalásokat, amelyeket eddig hiányoltak, valamint végre kilyukadt valahova a történet, kaptunk egy rendes lezárást.

A szereplők viszont sajnos ebben a részben sem tudtak közel kerülni hozzám, talán az egy Kylo Ren kivételével. Rey továbbra is rettentően irritált, a mellékszereplők közül pedig Leia az egyetlen, akinek a sorsa megérintett. Részemről ez a „kaptam is valamit, meg nem is” esete. A 9. rész nekem még mindig a legjobban tetsző az új trilógiából, de nem tudtak már úgy lázba hozni, mint régen – valami elveszett a rajongásomból. Kár érte.

Forrai Márton

Ha egy filmalkotás trilógiának, nem pedig sorozatnak készül, annak elsődleges vonzata, hogy nem lehet csak úgy görgetni a nyitást követő újabb részeket, mint mondjuk a Transformers-nél, hanem három epizódon keresztül kellene elmesélni egy történetet. Ennek – ideális esetben – van eleje, közepe, vége, vagyis egy-egy rész szentelhető az ív megrajzolásának, ami konfliktusát tekintve jellemzően középen csúcsosodik ki, majd a vége hoz (általában nagyobb, látványosabb, színesebb-szagosabb) feloldozást a hősöknek, bukást ellenlábasaiknak.

Az előbbi bekezdést Kathleen Kennedy-nek, valamint a Lucasfilm további prominenseinek szeretném célozni, mert ők láthatólag nincsenek tisztában ezzel az alapvetéssel. Így eshetett meg, hogy a harmadik Csillagok háborúja etap a később megválaszolandó kérdéseket feltevő trilógiának indul, a közepe egy önálló darabként működni próbáló, ám a felvezetés nélkül értelmezhetetlen hullámvasút lett, míg a zárás a lehetetlennel kacérkodva próbálja meg lezárni az emlegetett ívet. Hogy sikerült-e neki? Igen és nem. Sajnos számomra főleg nem, de azért pár lopott pillanattal igazságot tett a szériának.

Búcsúepizód révén, aki még él és mozog (illetve sajnos olyan is, aki már nem) visszatér egy-egy cameóra. Néhány ezek közül kimondottan szívmelengető lett, és rajtuk keresztül nyílik némi korrekciós lehetőség Az utolsó Jedik, hogy is fogalmazzak, közmegegyezést nem kiváltó megoldásaira. A tábornoki rangra emelkedett Leia ugye célszerű lett volna, ha a legutóbbi alkalommal távozik, de nem így lett, az élet pedig felülírta a készítők előzetes terveit, már amennyiben voltak ilyenek. Így ezúttal köszön le, ami szerintem közepesen sikerült bénára, de legalább a sztoriba illeszkedik, ha már a sztori az, ami. De igazából mi is? Igazából teljesen mindegy, hogy leírom, vagy nem írom le, senki sem ezért megy el megnézni a saga zárását (aki mégis, attól elnézést). A bajt ott látom, hogy egy alapvetően hibás elképzelésből kiindulva (Darth Sidious, mint főgonosz) sikerült tét nélkülivé tenni az egész meccset a Biroda… Első Rend és a Láza… Új Köztársaság közt: hullámhegyek- és völgyek nélkül száguldunk előre fénysebességgel, majd az egyik oldal győz – na vajon melyik? –, vége főcím, köszönjük az elmúlt negyvenkét éves figyelmet. Számomra ez így egy újabb 12-es karikás scifi-akciófilm, ami a kelleténél jóval hosszabbra nyúlt.

Szabó Dominik

Elég nehezen békültem meg Az utolsó Jedikkel, de az újranézés segített, és egyre több és több erényét látom. Rian Johnson visszahozta azt a Star Wars sagába, amire a Baljós árnyak óta nem igazán volt példa: mégpedig a bátor kísérletezést, az új utakra merészkedést, a saját koncepció kialakítását és megvalósítását. Bár otrombán leszámolt Az ébredő Erővel, de mégis becsülni tudtam a merészséget, mert azt nem a nézők szolgálatába állította, hanem a saját ötletét próbálta általa bemutatni. Olyan alapokat rakott le, amire a trilógia befejezése bátran tudott volna építkezni. És hogy ebből mi valósult végül meg? Természetesen semmi.

Ezért a gyávaságért pedig épp úgy nem tudok megbocsátani, mint Az ébredő Erő esetében. A Skywalker kora újfent újraindítja a történetet, fél perces összefoglalókban negligálja Az utolsó Jedik összes történetszálát és jellemfejlődését, hogy visszatérjünk oda, ahol igazából semmi érdekes nincs. Csak egy újabb, minden korábbinál nagyobb ellenfél, amiből egyébként remek filmet lehetett volna írni (különös tekintettel a mitológiai vonatkozásaira), ha valóban elő van készítve a terep, ha valóban megalapozzák a felbukkanását, nem pedig vaktában kapják elő. Kötelező kellékekre építkező cselekmény, lenullázott karakterek (különösen fájt Poe és Finn), éppen csak tisztességesen végigvitt fókusz (bár még így is az az érzésem, hogy Rey és Kylo figurája jóval többet érdemelt volna).

Azon annyira már nem lepődök meg Az ébredő Erő után, hogy J. J. Abramsék nem csinálnak az én ízlésemhez illeszkedő Star Wars filmet, azon viszont annál inkább, hogy filmként mennyire rosszul működik a Skywalker kora. Hogy mennyire kapkodó, hogy mennyire nem tud hangulatot teremteni (különösen a játékidő első felében), hogy mennyire ad hoc a történetvezetés és mennyire erőltetett minden fordulat vagy esemény, hogy mennyire rosszul bánik a szereplőivel (C3PO és Chewie!) és az érzelmi katarzisokkal. Akadnak persze így is remek pillanatai, de ezt közel sem érzem elégségesnek a trilógia zárlatához.

Persze felmerül, hogy ezek után hova tovább. Látva azt az iszonyatos megfelelési kényszert, amit a Disney az elmúlt évtizedben mutatott, én bízom abban, hogy egyelőre inkább a sorozatos vonalra koncentrálnak (és hogy a közepesen bárgyú The Mandalorian után az Obi-Wan Kenobi sorozat érdekesebb lesz), ezzel együtt feladják, hogy olyan film készüljön, ami mindenkinek megfelel. Hiszen olyat úgysem lehet.