Főkép

Garth Ennis – Steve Dillon: Prédikátor 2.

 

A Prédikátort talán úgy tudnám leírni, mint a Ponyvaregény és az Angyalok háborúja sajátos keresztezését képregényben. Brutális, szabadszájú, csavaros, és a ritkás nyugodtabb pillanatok miatt csak még jobban üt, amikor aztán felpörög. Legalább annyira vicces, amennyire véres, és gyakran politikailag inkorrekt. A második kötetben felbukkan az ír manus egy régi spanja, akivel olyan mocskos, de bizonyos szempontból mókás párbeszédeket folytatnak, melyekhez foghatót a Ford Fairlane című filmben hallani. Nem való mindenkinek, és minden további szó elspoilerezné az első kötetet. Így aki azt nem olvasta, de felkeltettem az érdeklődését, menjen, oszt kezdje azzal.

 

Amit a második füzetről el lehet mondani, az az, hogy némiképp kitérő a fő sztorivonalhoz képest, viszont a párbeszédek még megveszekedettebbek lettek. A címbéli papunk, Jesse, a már említett véresszájú ír volt szerelme New Yorkban tartózkodik, és belekeveredik egy igen csúnya ügybe. Nem mintha eddig szép kis romantikus séta lett volna hármuk története, de szóval itt egy klasszik megapoliszi sorozatgyilkossal kerülnek szembe. Így ez a rész inkább noir krimi, mint természetfeletti leszámolós western, van benne kemény- ill. hülye zsaru is, s a szálak a melegnegyedbe vezetnek… A kötet első mondata pedig így hangzik: „Az Anális Majálist kérném.”

 

Szóval aki bírja Tarantino (vagy Guy Ritchie) filmjeit, és a pőre brutalitást, az teccikelni fogja a Prédikátort is. Jóérzésű polgárok viszont inkább kerüljék, mint ördög a keresztvizet.

 

 

Brian K. Vaughan – Pia Guerra: Y, az utolsó férfi #3

 

Az Y harmadik kötete még mindig nem tart ott, hogy magyarul eddig nem olvasható fejezeteket kapjunk kézhez, minthogy a Kingpin-féle Vertigo magazin ill. a közösségi finanszírozással szintén általuk kiadott Y: Ciklusok kötet tartalmazta az eredetileg 7-9. részeket. Ez azonban mit sem von le a dolog értékéből, mert magára valamit adó képregényrajongó a sorozatot egyben, egyazon kiadással igyekszik megvenni (és az most puha- és keményfedelesben is elérhető).

 

Annyit elárulhatok előre, hogy Yorick Brown, a címbéli utolsó férfi eme kötet végén is életben lesz még, ez ugye logikus, de hogy odáig eljusson, megint igen cifra dolgokat kell túlélnie. Az első képsorokon aktuális társait látjuk, akik kiugrottak utána a tehervonatból. Egyiküknek ez meg sem kottyant, ám másikuk…

 

Yorick pedig egy csupa nő lakta kisvárosban lábadozik épp. Persze minden kisvárost, falut, nagyvárost és az utolsó tanyát is csupa nő lakja, minthogy Yorick maradt egyedül élő férfi. De azért ez mégiscsak különleges hely, lakói olyan remekül szervezték meg az életüket, hogy szemlátomást nem rázta meg közösségüket a férfiak kipusztulása. Ami azért egy kicsit gyanús is…

 

A Ciklusok cím sok mindenre utal, ezek egyike persze a nők menstruációs ciklusa, mellyel kapcsolatosan az egyik szereplő bedob egy vaskos poént – Brian K. Vaughan nemcsak a cselekményszövésben és karakterteremtésben, meg a zseniális ötletek kiagyalásában jeleskedik, éjfekete humora is van neki.

 

Még mindig azt mondom, lebilincselő képregénysorozat ez, de olyan, amiből még a szabadulóművész Yorick sem tudna kiszabadulni…