Főkép A DC Comics komolyabb, súlyosabb, művészibb képregényekre specializálódott alkiadója a Vertigo. Egyebek mellett itt jelent meg a Sandman, a Fables (amiből magyarul Fabulák: Legendák száműzetésben címmel egyetlen rész bírt csak megjelenni), a V for Vendetta. Csupa kultikus, legendás képregény sorozat. Ahogy az Y: Az utolsó férfi is, ami az utóbbi évtized egyik legsikeresebbje volt Amerikában, és ami öt Eisner díjat kapott (amit nevezhetünk a képregény Oscar-jának is).
 
Az Y első fejezetei a Kingpin Kiadó négy Vertigo kötetében jelentek meg (amikben a Constantine, a démonvadász illetve a Prédikátor történeteiből is olvashattunk néhányat). Túl szép lett volna, ha igazán jól megy ez az amúgy remek kezdeményezés, és már annak is örülhetünk, hogy végül az Y-t folytatják. Remélem, sikerül eljutni majd az utolsó részig (összesen 10 kötetben jelent meg eredetileg a sorozat, és abból a Ciklusok valójában a 2. rész)!
 
Nyilván szerencsés, ha az ember elolvassa a Vertigo füzeteket is, de a Ciklusok eleji bevezető is elég, hogy értsük a történetet. Egy titokzatos kór elpusztítja a Földön élő összes hímnemű emlőst, így az ember férfiakat is. Egyetlen kivétel akad, egy Yorick Brown nevű ifjú (valamint az Ampersand névre nagyjából hallgató, szintén hím majma), aki szabadidejében Houdini-set játszik, vagyis szabadulóművész. Amúgy viszont munkanélküli aranyifjú, akinek néha fárasztó a jópofi humora, ugyanakkor hisz Istenben, és a katasztrófa után is minden vágya, hogy Ausztráliába menjen, ahol menyasszonya tartózkodik. Csakhogy Yorick Amerikában van, és egyebek mellett kb. mindenki halott, aki repülőt vagy hajót tudna vezetni. Ráadásul a nők között kialakul egy igen erős és befolyásos, radikális leszbikus-feminista tagokkal bíró csoport, amelyik amint megtudja, hogy maradt egyetlen élő férfi, minden követ megmozgat, hogy ezt az utolsót is megölje. De mások is vadásznak Yorick-ra (pl. az izraeli hadsereg), és a többség nem azért, hogy végre újra férfihez juthasson az ágyban…
 
Brian K. Vaughan a Lost című tévésorozat megírásából is alaposan kivette a részét, így annak rajongói bátran megvehetik a Y-t is, hasonlóan titokzatos, megtekert és izgalmas történet ez, remek karakterekkel, és jó sok mondanivalóval. Mert Vaughan már az elején világossá teszi, hogy az Y nem holmi disznó fantáziák képregénye, amiben az egy szem fickó hülyére keféli magát a földkerekség összes macájával. Nem mondom, hogy finomkodó vagy visszafogott az Y, de nem elsősorban szexuális vonatkozású vonásai miatt nem az. Először is, ha az ember jól belegondol, mi mindennel járna, ha kihalna a férfi nem, akkor máris átérzi, hogy itt tényleg komoly mondanivaló van. Vaughan pedig elsősorban a társadalmi aspektusra koncentrál, de úgy, hogy meg sem próbálja a dolgot globális, valós méreteiben bemutatni (ami nem is hiszem, hogy lehetséges volna), hanem mindig a sztorihoz és szereplőihez igazítva. Ettől válik az egész hitelessé és követhetővé. Kemény társadalomkritika rejtőzik a képregényben, de a férfi és a női pszichéről is sokat mesél az Y, hiszen épp úgy van itt paradicsomi állapotban élő női közösség, mint vérszomjas, hatalomra törő csapat. Megmutatja azt is, ami jó lenne abban, ha tényleg nem lenne több iszákos, erőszakos, kizsákmányoló, stb-stb-stb férfi a bolygón, de azt is, miért lenne rossz a hímek nélküli világ.
 
S miközben Yorick-ot, segítőit és üldözőit követjük a történetben, Vaughan apránként adagolja csak az információt, ami az izgalmak fenntartásának régi, jól bevált módja. A Ciklusok végére érve sem tudunk sokat arról, miért történt ez a katasztrófa, miért maradt életben egyedül Yorick, vagy hogy van-e más szerencsés túlélő is. Csak azt tudjuk biztosan, hogy akarjuk-e tovább olvasni az Y-t. Részemről a válasz egyértelmű, gigászi igen.
 
Ami a Pia Guerra által kreált képi világot illeti, az teljesen rendben van. Nem újszerű, nem meghökkentő, ellenben a női empátia nagyon is jelen van benne, ami valószínűleg nagyon is jól jön az éles elméjű, de mégiscsak férfiból való Vaughan által kitalált sztori mellé. Sok a közeli kép az arcokról, látszik, hogy Guerra előszeretettel koncentrál az érzelmek játékára.
 
A magyar kiadás, ami ugye eleve kissé furán indult, kisebb méretű, mint általában a képregény kötetek, vékonyabb papírra is nyomták. Ez érthető, hiszen akármilyen jó is az Y, összességében mégiscsak relatíve rétegcucc, ami legfeljebb akkor számíthat nagy közönségsikerre, ha eljut a híre a Lost rajongókhoz. Tehát igyekeztek alacsonyan tartani az árat, és hát a 2990 Ft mégiscsak kevesebb, mint amennyit mondjuk a Sandman-ért kell fizetni. Viszont az bosszantó, hogy pár oldalon picit elcsúszott a négyszínnyomás. Erre, ha már amúgy is visszavettek a minőségből, nagyon oda kell figyelni a jövőben!