Főkép

Idén immáron tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre „A Zongora"-sorozat az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. támogatásában az ország több helyszínén, a Zeneakadémián, a Festetics Palotában, a Bartók Emlékházban és a Művészetek Palotájában. Kétségtelen, hogy a rengeteg prominens fellépő kortárs zongorista közül Evgeny Kissin sok tekintetben kiemelkedik. Már kétévesen elkezd zongorázni és hatévesen a híres Gnyesszin Zenei Tehetségek iskolájába kerül, hogy igazi gyerek 'prodigy'-ként már tízévesen zenekarral és egy évvel később szólóban is zongoraestet adjon Moszkvában. Ez a korai affinitás, mint oly sok tehetségnél, lehengerlő virtuozitással társul, de Kissin páratlan érzékkel is játssza Chopint és ezért elsősorban mint a romantikus zene értelmezője alkot maradandót a koncerttermekben és felvételeken.   

 

Mint minden igazán nagy zongorista, Kissin folyamatosan tágítja és variálja a repertoárját, nem akar belemerevedni egy szerepbe. Beethoven, mint egy állandó kihívás jelenik meg a horizontján és éppen legutóbbi korongján is, egy tízévnyi koncertfelvételből készült szonátaválogatás albumon. Ez az újrahallgatható lenyomata Beethoven értelmezéseinek meglehetősen visszásra sikerült, versenyfutás a hangokkal és saját magával, ezért rejtett számomra némi kockázatot az a kíváncsiság, ami elvitt a budapesti koncertjére, amelynek programja Beethoven három szonátája és az Eroica-variációk volt.

 

Ahogyan Schiff András jellemzi egy nagyszerű kiadvány lapjain (69. old.) a Beethoven és Chopin közötti különbséget: Chopin zenéje a zongorából áradó csengő hangzás, ami bár nagyszerű, nincsen meg benne az a filozófiai és egzisztenciális mélység, mint Beethoven muzsikájában. Beethovennek a zongora a lehetetlen megvalósításának a terepe, mert zenei gondolatai nemcsak a zongora kifejezéseszközeivel élnek, hanem a zenekar és kamarazene hangzását is megjelentetni kívánják a hangszeren. Kissin, aki egy 'prodigy'-hez illően sokkal hamarabb tanult meg lehengerlően zongorázni, mint elmélyülten gondolkodni, mintegy saját magával szemben támasztott óriási kihívásként tekinthet Beethovenre, akinek a muzsikáját ugyan már húszévesen játszotta, de amelynek érett értelmezéséhez eljutni nem elsősorban technikai képesség kérdése.

 

Bár a géppuskatempó a keddi koncerten sem maradt el, Kissin korábbi játékával szemben egy koherens és izgalmas modern értelmezését adta Beethovennek, amely előadást egyébként Cziffra György emlékének ajánlott, aki éppen november 5-én lett volna 98 éves. Megkockáztatom, még mindig inkább a modern zongorában rejlő lehetőségek maximalizálásával, mintsem egy elmélyült megértéssel muzsikált, de az így felcsendülő hangok mindenképpen a fantasztikumok körébe sorolható hangzásvilágba vezérelte az egyébként rendkívül koncentráltnak tűnő közönséget. Minden visszatartást, csendes kiállást feszült figyelem kísért és az estéről készült hangfelvételből gyakorlatilag alig kell majd kiszűrni a közönséget, annyira odaadóan hallgatták Kissint, aki ennek köszönhetően is lebilincselően játszott az előadás mindkét felében.

 

Az előre meghirdetett programmal szemben a koncert előtt egy kis változás lett beharangozva, hogy a szünet után Kissin mégiscsak az eredeti programot játssza és a d-moll szonáta, „A Vihar" hangozzék fel szédületes tempókban, hullámokban és hanglöketekben. A C-dúr (Waldstein) szonáta pedig a maga tematikus forgatagában és dallam motívumainak önreferenciáiban, Kissin előadásában egészen páratlan hangorgiaként tárult fel. A koncert végére teljesen megteltünk, egy hét csendet kérnénk szépen.

 

Előadó:

Evgeny Kissin – zongora

 

Program:

 

Beethoven 

 

Piano Sonata in C minor (Pathetique), Op. 13,

Eroica Variations, Op. 35

 

Piano Sonata in D minor, Op. 31/2

Piano Sonata in C major (Waldstein), Op. 53