Főkép

Ez az ősz eddig kifejezetten ígéretes abból a szempontból, hogy milyen a MüPa világzenei felhozatala. Már túl vagyunk egy fantasztikus Canzoniere Grecanico Salentino koncerten, amit szerintem sokáig nem felejtek el. November végén pedig egy másik legenda lép fel a Fesztivál Színházban: Danyèl Waro koncertje szintén különleges eseménynek ígérkezik, ő azon kivételek közé tartozik, akik nem csak egy alkalommal lépnek fel hazánkban, hiszen évekkel korábban már bemutatkozott a Szigeten.

 

A két dátum között pedig a várakozásom szerint az előbb felsoroltakhoz mérhető este vár rám, ugyanis a Dupla W sorozat október elsején két olyan együttest szólít a színpadra, akik tehetségüket már számos alkalommal bebizonyították, és ezt nemcsak a szakma ismeri el azzal, hogy a lemezeik felkerülnek a világzenei listákra, hanem a közönség is méltányolja.

 

Személy szerint legjobban a Chris Eckman és Hugo Race duó fémjelezte Dirtmusic produkciójára vagyok kíváncsi, köszönhetően az utolsó lemezüknek. Bevallom, a 2014-es albumuk (Lion City) nem érintett meg különösebben, viszont a tavalyi, Bu Bir Ruya című teljesen elvarázsolt. Ebben nagy szerepe volt a vendégként meginvitált Murat Ertel saz varázsló közreműködésének. Azt gondolom, az együttes részéről ideje volt a megújulásnak, ami alatt azt értem, hogy az afrikai hatások után természetes lépésként fogom fel a közel-keleti dallamok beépítését zenéjükbe. Erről így írtam korábban:

 

„Az Ümit Adakale által kezelt ütőhangszerek (darbuka, davul, bendir) biztosította, önmagukba forduló ritmusok nem csak stabilitást eredményeznek, hanem olyan alapot, amire nyugodtan pakolhatók a szövegek, az elektromos gitár, a saz, a többi hangszer, és mindazon elektronikus effektek, amikkel dúsítják ezt a muzsikát. Kedvenceim közé tartozik az albumnyitó „Bi De Sen Söyle”, mert rögtön bemutatja, mennyire fontos a saz jelenléte: keleti hangulatot eredményez, amit törökként azonosítok… Az album csúcspontja egyértelműen a címadó és egyúttal utolsó szám (Bu Bir Ruya), amely egy álmot jelképez, tele zajtöredékekkel, effektekkel, hangfoszlányokkal (károgás, stb.) – igazából ez csak ráerősít az addigi hangulatra. Révülünk, másállapotba kerülünk, abból a célból, hogy másként tekintsünk a világra, a menekültekre, a politikára, a határokra, az emberekre. A Dirtmusic úgy vegyíti nyugat és kelet zenéjét az ötödik albumán, hogy az kicsit elszállós, kicsit kísérletezős, kicsit alter lesz, egyszóval olyan izgalmas újdonság formálódik belőle, amit szívesen megnéznék élőben.”

 

Kívánságom teljesül, és a keddi koncerttől nem várok kevesebbet, mint amit a lemezen produkáltak. Egyfajta modern révülést, rengeteg gitárral, töredezettséggel, zaklatottsággal, politikus szövegekkel (ez egyébként Ertel együttesére, a BaBa ZuLára is jellemző), letisztultsággal. Igazi csendben üldögélős, befogadós, az egymásba fonódó dallamokat finoman cifrázó kompozíciókra, hipnotikus ismétlésekre, pszichedelikus pillanatokra, olyan léleksimogató estére, amitől a nézők egészen más lelkiállapotban és energiaszinttel mennek haza. A rájuk jellemző fura hangulatot jól példázza a következő klip. Remélem, a kedvenceim bekerülnek a programba: „Bu Bir Ruya” és „Bi De Sen Söyle”.

 

 

Gyakorlatilag esetükben már a világzene címkét is szűknek érzem, mert amit játszanak az a tipikusan mindenhonnan kilógó muzsika. Túl egyedi, túl sok mindenből merítenek, túl szabadon keverik a hangszereket, az meg önmagában mennyire snassz lenne, ha csak „jó zene” lenne a meghatározásuk. Öntörvényű zenészek, akik nem keresik, csak megtalálják azokat a hatásokat, külső impulzusokat, amelyek még gazdagabbá teszik a stílusukat. A legszebb az egészben, hogy képesek olyan számokat írni, amelyek nyilvánvalóan gazdagon hangszereltek, de közben mégis jellemző rájuk minimalizmus, az egyszerűség.

 

Hasonló, mégis más zenét várok a magyar Úzgin Üvertől. A rock és kelet hatása náluk is nyilvánvaló, de legalább ennyire izgalmas, ahogyan a hagyományos és a modern hangszerek keverednek. Úgy sejtem a műsor nagyobbik része az új lemezükre épül majd (Patak), ami nagyon helyes, mert így biztosan játsszák majd a „Shirat HaYam” című számot, meg az albumindító, bő negyedórányi hosszúságú címadó tételt.

 

Abban teljesen biztos vagyok, hogy ez is emlékezetes este lesz, olyan hangulattal, miért megéri kimozdulni otthonról.

 

Dirtmusic

Hugo Race - baritongitár, elektronika, ének

Chris Eckman - elektromos gitár, kalimba, ének

Murat Ertel - elektromos saz, ének

Milan Cimfe - dobok, elektronika

 

Úzgin Űver

Farkas Marcsi - hegedű, ének

Homoki Péter - elektromos gitár, billentyű, sampler, ének

Majoros Gyula - klarinét, fuvola, kaval, zurna, gaida, duduk, ének

Vellai Tamás - dobok

Mogyoró Győző - ütőhangszerek

Háry Péter - bassszusgitár, Warr-gitár

 

Közreműködik: PollyFlow

 

Az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/608515622970986/