Főkép

Amennyire többféleképpen volt értelmezhető a skót együttes előző lemezének borítója (erről lásd itt), annyira egyszerű a mostani. Sárga háttér előtt, apró sakktáblakockákon állnak a muzsikusok, hangszereikbe kapaszkodva – és ennyi. Lehet rácsodálkozni mennyire fiatalok, és a fotó alapján látszik, hogy a hagyományos ruházat helyett inkább a modern öltözetet kedvelik – és ugyanez igaz a zenéjükre is. Az meg már csak ráadás (hab a söröskorsó tetején), hogy akárcsak az Iron Maiden vagy a Motörhead esetében, hozzájuk is kapcsolódik egy sörfajta (Elephant Sessions Ale). Mondjuk az megérne egy tanulmányt, hogy mi vesz rá egy sörfőzdét a tehetséges zenészek („folk and traditional music” kategóriában) támogatására, az aprópénznek nem nevezhető 25 000 fonttal.

 

Az Elephant Sessions muzsikája megmaradt indie-folknak, amiről korábban ezt írtam:

„…egyik fő jellemzője, hogy instrumentális, vagyis ének az nincs, ellenben hegedű, gitár, mandolin, basszusgitár és dob van bőven. A másik védjegye az együttesnek, hogy nincsenek szomorú vagy kesergő dalok, itt vidámság van, tánc és életöröm. A harmadik és egyben legfontosabb, hogy a népzenei hagyományokat keverik komponálás közben mindenféle stílussal – ezért nem behatárolható világzenénél pontosabban az, amit csinálnak.”

 

Na, ez nem változott, legfeljebb annyiban, hogy az elmúlt két évben csak gyarapodott a tudásuk, és ha lehet még jobb dalokat írtak. Ezen kívül szembetűnő az elektronika térnyerése, a billentyűs hangszer majd minden számban jelen van. Érzésem szerint most ez garantálja a táncolhatóságot, és ennek az újításnak köszönhetően úgy sejtem tovább nő majd az együttes rajongótábora. Ugyan elsőre ez a megoldás unalmasnak tűnhet, azonban az a véleményem, hogy többszöri meghallgatás után rendre kiderül, mennyire változatosak, milyen jól megkomponáltak ezek a számok. Ez kivált az utolsó két számban érhető tetten, és nem azért, mert ezek a leghosszabbak (ez egyébként csak a pt 2-re érvényes), hanem mert tényleg úgy érzem, direkt komplex dalokat írtak. Kezdve az elektronikával, folytatva a rockos dobolással, és befejezve a mandolin-hegedű párossal.

 

Ami a legcsodálatosabb, hogy a tudatos zeneszerzés ellenére az egész lemez teljesen természetesnek hat, mintha éppen a szemünk előtt formálódnának a számok, ahogyan zsigerből, ösztönösen eljátsszák azokat a zenészek. Tetszik az egyensúly, amit a mandolin-hegedű páros, illetve a velük szemben álló többi hangszer között létrehoztak, és még mindig rácsodálkozom, hogy az ének hiányának ellenére mennyire élvezetes a zene. Az indie mellett most időnként diszkó feeling társul a folyamatosan jelenlévő folkhoz, de valahogy náluk ez a párosítás teljesen természetesnek, helyénvalónak érződik. Az olyan pillanatok, mint a „Tyagarah” indítása, vagy az egyik csúcspontot jelentő címadó szám, esetleg az albumot lezáró „Riverview pt. 2” – miatt a What Makes You album szerintem azoknak is tetszeni fog, akik egyébként nem rajonganak az elektronikával alátámasztott, táncolható darabokért.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: What makes you, Riverview pt. 1, Riverview pt. 2

2019-ben megjelent album (szerzői)

Weboldal: https://www.elephantsessions.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Euan Smillie – hegedű

Alasdair Taylor – mandolin

Mark Bruce – gitár

Seth Tinsley – basszusgitár, szintetizátor, programozás

Greg Barry – dob, ütőhangszerek

 

Közreműködők:

Andy May – hammond orgona

The Highfield Quartet – vonósok

Matfen Brass Section – rézfúvósok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Intro
  2. What makes you
  3. Colours
  4. Search party
  5. Loft crofter
  6. Tyagarah
  7. We out here now
  8. Riverview pt. 1
  9. Riverview pt. 2