Főkép

Szerintem kijelenthetjük, hogy mostanában a fantasyk korát éljük. A Trónok harcának köszönhetően nagyon felkapott lett a műfaj, és szerencsére jobbnál jobb regények jelenhetnek meg magyarul is.

 

A Bronzváros a 18. századi Egyiptomban játszódik. Nahri egy fiatal tolvajlány, aki csalással igyekszik pénzt szerezni a gazdag és hiszékeny kuncsaftoktól. Maga sem hisz abban, hogy lenne bármi természetfeletti a világában, amíg egyik nap véletlenségből meg nem idézi Dárát, a dévet, vagyis dzsinnt. Vele indul el Bronzvárosba, hogy megtudja, ki is ő valójában és honnan származik. Mindeközben az arab mondavilág lényei elevenednek meg előttünk, akik persze hol segítik, hol akadályozzák hősnőnket...

 

A regény két szálon fut. Egyrészt láthatjuk Nahri szemszögéből az eseményeket, ahogy eljut Bronzvárosba, az ottani fogadtatását és azt, hogy miként alakul a sorsa. Szerencsére az írónő nem követi el azt a hibát, hogy amint Bronzvárosba kerül, a lánynak rögtön minden tökéletesen sikerül: Nahri nem hisz magában, bukdácsol, vagyis nem kezdi el rögtön úgy használni a mágiát, mint az, aki ebben nőtt fel.

 

A másik szálon Ali történetét ismerhetjük meg, a hercegét, aki Bronzváros uralkodójának a fia, és aki bár katonák, harcosok között nőtt fel, most mégis kénytelen káidként a politikában helyt állni. Nahri érkezése felforgatja az életét, viszont a lány tanít neki az emberek világáról, amely nagyon érdekli a herceget. Mindemellett Ali titokban támogatja a safítokat, ezeket az ember és dév keveredéséből született lényeket, akiket a dévek megvetnek, ezért a városban szolgasors és nyomorúság vár csak rájuk.

 

A Bronzvárosnak az az egyik legnagyobb pozitívuma számomra, hogy nem a szokásos európai környezetben játszódik. Nagyon érdekes egy teljesen másik mondavilág alakjait megismerni, az olvasó számára megelevenedik az Ezeregyéjszaka és az Aladdin világa. Ifritek, dévek, máridok – nem a megszokott lények, akikkel általában a könyvlapokon találkozunk. A történet java része ráadásul Bronzvárosban játszódik, ami ha létezne, szívesen ellátogatnék oda. Az írónő egy igazán izgalmas és egzotikus nagyvárost alkotott meg, amelynek összetett társadalma van, tele feszültséggel és még a déveken belül is tagolt népességgel. Ebben a városban nagyon nem mindegy, hova születtél, ez kihat a további sorsodra is.

 

Számomra a regény folyamán egyre inkább Ali szála volt az izgalmasabb és érdekesebb, ráadásul ő egy sokkal szimpatikusabb szereplővé is vált. Nahri nekem egy kissé gyerekes karakter, bár értem, miért ilyenre lett megformálva. 

 

Nagyon élveztem a Bronzváros olvasását, úgy éreztem, mintha én is az utcákon járkálnék és az események közepén lennék. Két dolgot tudnék csak felhozni ellene: az egyik, hogy sajnos valamilyen hiba folytán a szereplők neve nem egységes a regényben. A kiadó tájékoztatása szerint ez a második kötet folyamán már javítva lesz. A másik, hogy úgy éreztem, a viszonylag hosszabb felvezetés után az írónő elkapkodta a regény befejezéséz, nagyon sok mindent szeretett volna még belezsúfolni a végére. Mintha a mesélés közben jött volna rá, hogy nem sikerült még oda kilyukadnia, ahova szeretett volna, csak ez a történet rovására ment. Viszont az epilógus egy nagyon izgalmas folytatást sejtet.

 

Akik szeretik az egzotikus helyszíneken játszódó regényeket, foglalkoztatja őket az arab mondavilág, vagy csak simán egy izgalmas és szórakoztató fantasyre vágynak, azoknak bátran ajánlom a Bronzvárost. Ráadásul a folytatásra sem kell sokat várni, ősszel már kezünkbe is foghatjuk a Rézkirályságot.