Főkép

Nagy-Britanniában 1929-ben, itthon viszont csak 1995-ben jelent meg először a G. K. Chesterton fő művének tartott, Az ember, aki Csütörtök volt című regény hatásait tükröző történet, A Hét Számlap rejtélye, melynek helyszíne Chimneys, Lord Caterham vidéki kastélya, ahol fiatalokból álló vidám társaság vendégeskedik. Egyikük sem éppen korán kelő, ám akad közöttük egy, Gerald Wade, aki minden képzeletet felülmúlóan sokáig alszik. Olyannyira, hogy mire leér reggelizni, szinte már ebédre terítenek. Ez persze nem csak a háziasszonyt, hanem a többieket is bosszantja, ezért – legalábbis szerintük – remek tréfát eszelnek ki, néhány hangosabbnál hangosabb ébresztőóra közreműködésével. Csakhogy a fiatalember másnap nem hogy a megszokottnál korábban, de egyáltalán nem érkezik le a reggelihez. Mi több, később sem. Majd megjelenik az inas, aki szörnyű hírrel szolgál az érdeklődőknek: „… a szerencsétlen fiatalember örökre elaludt.”

Majd kicsivel később az akkori társaság újabb tagja leheli ki lelkét. Már az első haláleset is kétségeket ébresztett egyes emberekben, ám ez a második komoly lavinát indít el – minden szinten. Főleg, mert mindkét esetben szóba kerül a Hét Számlap, ám senki nem tudja biztosan, mi is az pontosan. Csak annyiban lehetünk biztosak, hogy valami rejtély van a dologban. És persze nincs olyan rejtély, amit Lady Eileen Brent ne akarna felderíteni. Főleg, ha érintett az ügyben. Miss Marple és Hercule Poirot helyett vele, és a két „tökfilkóval” kell beérnünk. A rend hivatalos őreit pedig Battle főfelügyelő képviseli. Persze nincs könnyű helyzetben, de ehhez valószínűleg már hozzászokott. Vagy ha nem, hát most alkalma nyílik rá. Miss Brent ugyanis olyan, de olyan dolgokat művel…

Hát, nem is tudom. Rengeteg Agatha Christie regényt olvastam már, ilyenre azonban nem emlékszem. Néha kifejezetten olyan érzésem volt, mintha egy Pelham Grenville Wodehouse történetet olvasnék. Aki ismeri a Szajré a budoárban, a Jeeves szabadságon és kiváltképpen a Forduljon Psmithhez! című regények szerzőjének munkásságát, tudja, miről beszélhetek. Aki nem, sürgősen pótolja ezt a megengedhetetlen hiányosságot!

Szóval ott tartottam, hogy teljességgel szokatlan a darab, de nekem nagyon tetszett. Mert kellemes, szellemes, humoros, könnyed, és rendkívül profi. Mert szinte minden egyes mondat mosolyt csal az ember szája sarkába, a szavak mögött húzódó „társadalomkritika” pedig feledhetetlen perceket szerez mindenkinek, aki szereti az angol nemesség kárára elkövetett élcelődést. A rejtélyes halálesetekről nem is beszélve. Arra azért kíváncsi lennék, mi sülne ki belőle, ha Poirot-t összeeresztenénk Lady Brenttel.

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november