Főkép

Bármennyire próbálom kerülni, időnként valahogy mégis sikerül belefutnom egy-egy kisregénybe, amit szinte együltömben végigolvasok, és ilyenkor, mikor össze kellene szednem hozzá a gondolataimat, hogy leírhassam neked, mi a véleményem, kicsit gondban vagyok. Mit is lehetne mondani egy alig másfélszáz oldalas történetről? Persze, kérdezhetnéd, hogy minek olvastam el mégis?

 

Lássuk csak: tudod jól, hogy előszeretettel olvasok elsőkönyves szerzőktől. Szeretem őket felfedezni, illetve nem ez a jó szó, mert nyilván nem én fedeztem fel őket, hanem a kiadójuk, de biztosan érted, hogy mire célzok. A Puncs esetében még a kiadó is közrejátszott a döntésemben, hiszen a 21. Század Kiadó nagyon rövid idő alatt a kedvencemmé vált. Jobbnál jobb könyveket jelentetnek meg az utóbbi időben. Jó, persze a címválasztás meg a fülszöveg nem volt éppen nagyon bizalomgerjesztő, de jeles szerzőinktől egészen figyelemre méltó ajánlásokat olvashattunk Mucha Dorka debütálásáról, ami meggyőzött, hogy érdemes elolvasnom.

 

Szereted a szerelmi háromszögekről (vagy inkább négyszögekről) szóló sztorikat? Mert ez pont egy ilyen. A főhősnőnk egyetemista, aki a barátnőjével, Amarillával lakik egy albérletben a történetünk idején. Családjáról nem sokat tudunk meg, sőt, magáról a főszereplőről sem (még a nevét sem), az biztos, hogy „jól ki vannak tömve”, ő maga pedig eléggé céltalanul lődörög abban a bizonyos nagybetűsben. Egyetemre kéne járnia, de többnyire inkább ellógja az előadásokat. Van egy pasija, Bálint, akit igencsak félvállról kezel, pedig a fiú a talán a csillagokat is lehozná érte az égről, de neki inkább az egyetemi tanára kell, aki persze nős, sőt családapa. Ugye, sejted, hogy a feleség rájön, hogy csalják, és meg is keresi a hősnőnket?

 

Vannak itt bőven titkok és elhallgatások, például érdekelt volna, hogy honnan ered a főhősnő kényszeressége, hogy folyton számol fejben (ez afféle megnyugtatás számára), vagy miért van szükség arra, hogy nyesegesse a karját. Annak is nyilván oka van, hogy nem a korosztályában keresi a szerelmet, pedig azt tálcán nyújtaná neki az élet. Ez a nő nem egy könnyű eset, erre készülj fel!

 

Azt azért bevallom neked, annak ellenére, hogy egyértelműen nem én vagyok a könyv célközönsége, mindenképpen kiemelkedőnek találom. Mucha Dorka prózája lendületes, szókimondó, látszólag könnyed, de ha a körmünkkel megkapargatjuk, rögtön látni alatta a sebeket. Amennyire meg tudom állapítani – a generációs különbség ellenére –, eléggé valós képet fest a huszonévesek korosztályáról.

 

Mit szólnál, ha kötnénk egy fogadást? Habár nem egy romantikus puncs (ejj, ez a cím!), lefogadom, hogy mégis inkább a nők fogják kézbe venni. Micsoda, hogy biztosra nem fogadunk? Ha nem, hát nem.