Főkép

Amikor a szerelemről olvasunk, akarva-akaratlanul magával sodor minket a történet, belehelyezkedünk a főhősök életébe, azonosulunk velük, próbáljuk megérteni cselekedeteik mozgatórugóit, és úgy érezzük, csak a „happy end” adhat számunkra megnyugvást. A Normális emberekre ez még hatványozottabban igaz, hiszen olyan szerelemi történetről van szó, amelyre valóban igaz a fülszöveg szerinti „magasfeszültséggel teli” és „lesújtó” jelző.

 

Főhőseink végzős középiskolások egy vidéki, ír kisvárosban, mindketten okosak, jó esélyük van bejutni a dublini Trinity College-ba. Ám míg Connell általános népszerűségnek örvend az iskolában, sok barátja van, Marianne inkább visszahúzódó, magányos, szinte senkivel sem beszélget. Társadalmi helyzetük is meglehetősen különböző: Marianne családja tehetős, míg Connell édesanyja takarítással keresi meg a napi betevőjüket – munkaadója nem más, mint Marianne édesanyja. A munka végeztével mindig a fiú viszi haza az anyját, és az egyik ilyen alkalommal a két fiatal beszédbe elegyedik. Így kezdődik a barátságuk, amelyre inkább a „barátság extrákkal” címke aggatható. Ám Connell elkövet egy baklövést, és az őszt hiába kezdik ugyanazon az egyetemen, mivel bejutnak mindketten a Trinity-re, rövid időre elsodródnak egymástól.

 

A fővárosban fordul a kocka: Connellnek gondjai vannak a beilleszkedéssel, nem is nagyon jár el szórakozni, nem találja a helyét, csupán Neilre, a szobatársára számíthat. Egy házibuliban – ahová kivételesen meghívta egy csoporttársa – összefut Marianne-nel, akinek szintén felfordult a megszokott élete, csak éppen az ellenkező irányba: ő a társaság központja, szemmel láthatóan mindenki kedveli, és a külsején is meglátszik, hogy mennyire kivirult. Vajon mit kezdenek a fiatalok ezzel az új helyzettel, adnak-e újabb esélyt önmaguknak, illetve egymásnak? Túl tudnak-e lépni a hibáikon? Megannyi kérdés merül fel az olvasóban, Sally Rooney pedig különös érzékkel fokozza a kíváncsiságunkat.

 

Túl azon, hogy a könyv fizikai megjelenése igazán megnyerő (engem könnyen le lehet venni a lábamról ilyen egyszerű, letisztult borítóval), maga a regény is teljes egészében lekötötte a figyelmemet és megfelelt a várakozásaimnak. Ami leginkább megragadott benne, az a karakterábrázolás és a cselekményvezetés. Nagyon életszerű például, ahogyan Connell és Marianne között szinte mindvégig vibrál a levegő, a szerző végletekig tudja fokozni a feszültséget – könnyedén megragadja a fantáziánkat és egyszerűen nem engedi, hogy közömbösek maradjunk.

 

Bár szeretek különböző nemzetek irodalmával megismerkedni, eddig úgy alakult, hogy csak néhány ír regényt olvastam. Éppen ezért igazán hálás vagyok a 21. Század Kiadónak, hogy a Kult Könyvek sorozat darabjaként ezt a regényt is elhozta a magyar olvasóknak. Középiskola, végzős bál, az első szerelem, egyetemi felvételik – mind-mind olyan szituáció, amely a világ nagy részében jellemző a felnőttkor küszöbén álló fiatalokra. Sally Rooney regénye ettől függetlenül egyáltalán nem nevezhető tucatregénynek, méltán zsebelt be több díjat is, többek között még a MAN Booker-díjra is jelölték.