Főkép

Emily egy kis súlyfelesleggel és némi önbizalomhiánnyal megáldott fiatal nő, aki egy fájdalmas szerelmi háromszög után lemondott mindenféle romantikus álomról, a Nagy Ő-ről, és próbálja nagyon reálisan nézni a világot. Aztán egy bárban összefut a tökéletes férfival, aki sportos, jól keres, kedves, ráadásul megőrül érte. A találkozásból gyorsan szerelem, majd összeköltözés és esküvőtervezgetés lesz. Úszunk a rózsaszín ködben, egyszerűen minden tökéletesnek látszik. És akkor jön a de… Mert természetesen itt is van de, méghozzá egy anyatigris típusú anyós szerepében, aki mindent megtesz, hogy a fiatalokat szétválassza. Nem fél a legvégsőkig is elmenni, ha a kicsikéjéről van szó. Ehhez jön még egy könnyed flört a leendő sógorral, és kész is a tökéletes káosz...

 

Bevallom, kicsit bajban vagyok Sandie Jones kötetével, A másik nővel. Úgy éreztem, hogy nagyon lassan halad a cselekmény, sokszor egyenesen vontatottnak tűnt, így nagyon nehezen olvastam végig. Ráadásul sokszor zavart a főszereplő, Emily passzivitása, így többször félretettem a regényt, akár napokra is. Aztán csak idegesített, mi lesz a történet vége, újra és újra elővettem, és a vége miatt azt mondom, mégis megérte.

 

Az a problémám ezzel a sztorival, hogy bár az alapötlete jó lenne, de a kivitelezés szerintem nem sikerült teljesen. A szerző szeretett volna egy egyenrangú párkapcsolatot bemutatni, amit a harmadik, vagyis az anya túlzott ragaszkodása szétrombol. Bemutatva ezzel egyfajta párkapcsolati dinamikát és a mérgező szülők alaptípusát is, aki képtelen az elengedésre és irányításmániás. Érdekes, hogy az utóbbi években egyre hangsúlyosabb ez a téma, vagyis a káros szülői magatartás, mely már nemcsak nevelési tanácsadó kötetekben, hanem regényekben is egyre gyakrabban megjelenik. Tehát a kiindulópont jó lenne, de ez a párkapcsolat minden, csak nem jó és nem működőképes.

 

Van benne egy végletekig megalkuvásra képes nő és egy nárcisztikus férfi, akinek az empátia szó csak egy elvont fogalom, amiről tudja, hogy a szótárban megtalálható, de amúgy elképzelése sincs, mit jelenthet. Pláne a gyakorlatban... Nagyon gyorsan láthatók az árulkodó jelek, hogy mégsem olyan tökéletes példány Adam, ám Emily inkább mindent megbocsát, csak azért, hogy együtt maradjanak. De igazából nincsenek közös programjaik, közös érdeklődési körük, nincs átjárás a baráti társaságuk között. Párkapcsolatban élnek, de valójában magányosak. A másik gondom az az anya-fiú kapcsolat, aminek igazából nincs mélysége. Csak kifelé tűnik erősnek és elválaszthatatlannak, de valójában nem takar igazi érzelmeket egyik oldalról sem. Emiatt engem bosszantott ez a kötet, nem tudtam elhinni a szereplők érzelmeit, ráadásul Emily és Adam párbeszédképtelensége sem segített ezen. Emily bizonytalansága és határozatlansága pedig csak tovább rontott a helyzeten, nem tette őt szimpatikus karakterré Sandie Jones, akiért szívből drukkolna az olvasó.

 

A sok rossz ellenére mégsem tudtam letenni, mert komolyan érdekelt, mit tud ebből a zűrös szituációból kihozni a szerző. Az utolsó három oldalban le is tudta a katarzist, amivel alaposan meglepett, és még valamennyire magyarázatot is adott a szereplők jellemére. Nem mondom, hogy teljesen, de hihetőbbé tette őket. Szóval összességében kicsit felemás érzéseim vannak a kötettel kapcsolatban, mert nem lett elég gördülékeny a cselekmény, de a vége kárpótolt érte. Ajánlom mindenkinek, aki egy könnyedebb történetre vágyik egy nagy csattanóval – és nem zavarja, ha nehezen tudja elképzelni a szereplőket.