Főkép

Brian K. Vaughan (Y: Az utolsó férfi, Lost) író és Fiona Staples illusztrátor közös sorozata a Saga, az utóbbi évek egyik legfrissebb, legizgalmasabb képregénye. Mondhatni, hogy egyfajta Rómeó és Júlia-parafrázis űroperai környezetben (kb. a Star Wars és az Incal metszeteként), de annyi minden még, hogy az valami döbbenetes.

 

Az első kötet bemutatta a világot, az erőviszonyokat, az egymással csatázó két humanoid fajt (szárnyasok és holdasok) és a többieket, köztük a két faj tiltott egyesülését végrehajtó, főszereplő párocska nyomába eredő, hátborzongató bérgyilkosokat. A második rész a várakozásokkal ellentétben nem ugrik nagyot a történetben, viszont ráerősít arra, ami az elsőben is a legjobban megfogott.

 

Vaughan ugyanis a legőrültebb körülmények és lények között is a jellemre, az úgymond emberi oldalra koncentrál. S míg az első kötetben megmutatta, hogy, ha szülő lesz belőle, még a legzorkóbb „csillagharcos” is ugyanúgy kénytelen pelenkát cserélni, itt a családi szálakra koncentrál.

 

Ugyanis a menekülő pár űrhajóján megjelenik a férfi, Márkó anyja és apja, és egyik érintett sem feltétlenül úgy reagál a helyzetre, ahogy elsőre számítana rá az olvasó. Például a szarvaival black metalos varázslónak is beillő nagyapáról kiderül, hogy utóbbi minőségében is kiváló. Egészen megható pillanatok várnak az említett olvasóra – ahogy egészen beteg és horrorisztikus pillanatok is (nem szólva a tévé fejű IV. Robot herceg képernyő-arcán futó egynémely jelenetről). Vaughannál senki és semmi nincs biztonságban, de cserébe tényleg olyasmiket is képes írni, amiket biztosan nem várnánk egy hasonló képregénytől.

 

Hasonlóan az első részhez, a folytatás is elérhető puhafedeles, de igényes verzióban, és szépséges, limitált gyűjtői változatban, melyet kemény borítóval adott ki a Pesti Könyv. Még hét kötet van előttünk...