Főkép

A 21. század elejének történelmi-politikai eseményei miatt a világ figyelme fokozottan az arab világ felé fordult, és ez természetesen kihatott az irodalomra is. Így történt, hogy néhány éve Adonisz, a szír költőt tartották a Nobel-díj egyik legnagyobb esélyesének, hogy idén egy számunkra ismeretlen ománi írónő (Jokha al-Harthi) nyerte el a Nemzetközi Booker-díjat, vagy, hogy most éppen egy iraki szerző rémmeséje az egyik legkelendőbb kötet világszerte. Ennek tükrében persze nem túl meglepő, hogy ez utóbbi, Ahmed Szadavi Frankenstein Bagdadban című könyve immár az Athenaeum Kiadó gondozásában magyarul is elérhető.

 

Szerencsére a Frankenstein Bagdadban nem egy szimpla horrortörténet, ahogy nem volt az Mary Shelley-é sem két évszázaddal ezelőtt, hanem mindössze egy jó apropó arra, hogy Szadavi beszámolhasson a legalább ennyire horrorisztikus iraki valóságról. Ez a bő háromszáz oldalas kötet, bár néha ugrál az időben, és tele van nézőpontváltásokkal, illetve több elbeszélővel operál, mégis könnyen és gyorsan olvasható, tökéletesen megérthető. Ezzel a nem túl bonyolult szöveggel a szerző egy minitablót hoz létre – természetesen különböző nemű, származású, vallású és világlátású embereket középpontba állítva –, ezen keresztül mutatja be a Szaddám halála utáni időszak bagdadi életét.

 

A cselekmény zömét ezeknek az embereknek az élete, ügyes-bajos dolgai, konfliktusai teszik ki, ami véleményem szerint már csak azért sem baj, mert egyrészt ez nagyon jól működik és le is köti az olvasót, másrészt mert a Rém szála talán a kevésbé kidolgozott és a kevésbé jól sikerült. Bár kapunk arra magyarázatot, hogy mi miatt kelt életre, mi mozgatja, de nem látunk túl mélyre a lelkébe ennek az örökös gyilkolásra és bosszúállásra kárhoztatott lénynek, így ő végig megmarad egyfajta szimbólumként, ami emlékeztet a bosszúállás értelmetlenségére, a szabad akarat és az eleve elrendelés, illetve a bűnösök és áldozatok közötti vékony, folyton elmosódó határvonalra abban a sivatagi Pokolban, ami egyúttal emberek millióinak az otthona is.

 

Szadavi könyve a fentiekből is következően egy roppant kevert műfajú, ám annál működőképesebb alkotás, hisz egyfelől ott van a hideg realitása a mindennap és mindenhol felrobbanó bombáknak, tömeggyilkosságoknak és hétköznapi gondoknak, ám a másfelől pedig egy furcsa misztikus-fantasy vonulat is központi szerepet játszik, amiben mi sem természetesebb annál, hogy felkelnek és gyilkolni kezdenek a holtak, vagy hogy az iraki hadsereg egyedül mágusok révén tud ezzel a problémával valamit is kezdeni. Ám az egész pont attól működik, hogy a kettő közötti vonal az iraki valóságban könnyen elmosódik, mert mi az értelmetlenebb-érthetetlenebb: hogy a piacon vásárolva felrobbantanak, a kocsidból kihúzva agyonlőnek, ha nem ahhoz a valláshoz tartozol, mint az útonállók, vagy az, hogy esetleg eljött erre a földre a Halál Angyala, aki végez az önhibája miatt a szakadék szélére sodródott emberiséggel?

 

Összességében egy jó, ajánlható, ám nem minden ízében tökéletes könyvet ismertem meg a Frankenstein Bagdadban elolvasása révén, és így csak biztatni tudok mindenkit, hogy vegye kézbe, mert megéri. Abban pedig már most biztos vagyok, hogy ennek a történetnek sikere lesz a hazai olvasók körében is.