Főkép

Két évvel ezelőtt Gyurkovics Tamás valósággal berobbant a magyar szépirodalomba a Mengele bőröndje című regényével, ami a címszereplő náci orvost, az egykor csak a Halál Angyalaként emlegetett háborús bűnöst állította középpontba. Mégpedig úgy, hogy egyszerre lett közönségsiker, és egyszerre ismerték el a kritikusok is az érdemeit. A második kötetének befejezése után úgy tűnik, hogy a szerző továbbra sem tudott elszakadni ettől a hátborzongató témától, ugyanis a mű főhősét a valóságban is létező Spiegel Ernőről mintázta, aki lágerlakóként maga is kénytelen volt aktívan és szó nélkül segíteni a bűneiért végül soha meg nem lakoló Mengelét. És hogy Spiegel, pontosabban a szövegbeli alteregója Spielmann Ernő mindezért bűnösnek tekinthető? A Migrén többek között erről is szól.

 

A több különálló, ám egymáshoz szervesen kapcsolódó részben elmesélt történet ugyanúgy egy, a világháborút túlélő férfit állít középpontba, mint a korábbi regényben, egy olyan férfit, akit azonban a tetteiért évtizedeken keresztül gyötör a bűntudat, sőt, egy olyan férfit, aki emellett még számtalan életet megmentett, külső segítség nélkül. Tulajdonképpen egy igen megrázó világháborús kitérőtől (és egy hajszálnyit funkciótlannak tűnő ’56-os betéttől) eltekintve ez a 280 oldal végigköveti Spielmann Ernő egész Auschwitz utáni életét, kétségeit, gyötrelmeit, majd szinte mennybemenetelét.

 

Persze ebben a témában irtózatosan nehéz olyat írni, amit még nem olvashattunk korábban, ami ne tűnne mára már rég lerágott csontnak, de szerencsére a szerző olyan kérdéseket is feszeget, amelyek még most is aktuálisak, és amelyekre elég nehéz kategorikusan válaszolni akkor, ha előtte alaposan végiggondoltuk őket. Mert bár iszonyatosan könnyű magabiztosan és megingathatatlanul kijelenteni, hogy aki bármilyen formában részt vett a holokausztban, vagy aki bármilyen mértékben is együttműködött a haláltáborokat működtető nácikkal, az egy szörnyeteg, és mi, a tiszta lelkű és csillogó szemű 21. századi emberek bizony ilyet soha nem tennénk, de olvasva Spiegel / Spielmann történetét, ez a kategorikusság és magabiztosság hamar szertefoszlik.

 

Mert itt van egy ember, aki annak köszönhette az életét, hogy aktívan együttműködött Josef Mengelével, aki mindent megtett, hogy a lehető legzavartalanabbul tudja folytatni az emberkísérleteket a hírhedt orvos, de aki ezzel életek tucatjait meg is mentette. Most akkor Spiegel / Spielmann bűnös vagy áldozat? Is is? És a többi hozzá hasonló? Azok, akik szintén a kényszer hatása alatt cselekedtek? Lehet egyáltalán kategorikusan gondolkodni és kijelentéseket tenni ebben a témában?

 

A másik dolog, ami nagyon kiemelendő még ebben a kötetben, az a túlélők háború utáni körülményeinek a bemutatása. Gyurkovics érezhetően gondosan utánajárt ennek a témának, ugyanis a legváltozatosabban és legéletszerűbben jelennek meg előttünk az új életet kezdeni igyekvők és a traumáikat magukkal hurcolók. Olyanok, akik sikerrel lépnek túl a múlton, és olyanok is, akik örökre a tábor foglyai maradnak. Megelevenedik előttünk és átélhetővé válik a sorsuk, a konfliktusaik, a világlátásuk.

 

Minden bizonnyal az elsőhöz hasonlóan Gyurkovics Tamás második kötete is sikeres lesz, mivel a Migrén egy kimondottan olvasmányos, gyorsan és élvezettel falható kötet – egy olyan regény, ami nem fél komoly és húsba vágó kérdéseket feltenni (és nem megválaszolni!), hogy a mélyen tisztelt olvasó intellektuális igényeit is kielégítse. Profi munka, így nyugodt szívvel ajánlom Spielmann Ernő történetét mindenkinek!