Főkép

Bár a kortárs magyar irodalom jó ismerőjének tartom magam, de be kell vallanom, hogy eleddig egyetlen önálló Tolnai-kötetet sem olvastam, verseit viszont tucatjával. Így nem igazán tudtam, hogy mit várjak a tavalyi év vége felé megjelent új regényétől, amivel a kritikusok és az olvasók nagyobb része is meg volt elégedve. És hogy milyen volt röviden a Szeméremékszerek? Roppant egyedi – pont, mint a versei.

 

Bár elvileg egy regénnyel van dolgunk (hisz az alcím is ezt állítja, az pedig ugye tudjuk, nem hazudhat), de inkább nevezném ezt a művet szöveg(elés)folyamnak, hisz azt a mérhetetlen szóáradatot, amit a szerző (félig meddig) alteregója a gyanútlan olvasóra zúdít, nem lehet másnak mondani. Eleinte annyit tudunk meg, hogy elküldték két steril pohárért, ami jó ürügy T. Olivér számára, hogy keresztbe-kasul bejárja a Délvidéken fekvő Palicsot, bekukkoljon az ablakokon, elbeszélgessen mindenféle járókelővel, beüljön a kocsmába, vagy különböző előre nem látható bonyodalmakba keveredjen.

 

És ahogy árad felénk a szó, a rengeteg anekdota, történetszilánk, beszélgetésfoszlány, megkezdett és befejezetlen sztori, és ahogy haladunk előre (?) akaratlanul is azon gondolkodunk, hogy lesz-e ennek bármiféle kifutása, eljutunk-e végül valahová? Akar valamit T. Olivér és Tolnai Ottó, vagy csak dumálnak a saját és az olvasók szórakoztatására?

 

Persze, hogy akarnak, a cél minden bizonnyal egy látlelet a korunkról, ám mindez nyakon öntve rengeteg humorral, iróniával és nyelvi sziporkával, ami rendesen felforgatja a valóságot, és egyszerre teszi ezt a művet fárasztóvá és szórakoztatóvá vagy unalmassá és elgondolkoztatóvá is. Természetesen kell egy megfelelő és tudatos olvasói hozzáállás ahhoz, hogy ezt a szövegfolyamot be- és elfogadjuk, ráadásul nem ajánlott túl gyakran megszakítani a szöveget sem, mert könnyű kiesni a ritmusból. De akit érdekel ez a típusú történetmesélés, annak nyert ügye lesz, még akkor is, ha az, amit olvasunk, nehezen értelmezhető a szigorú realitások talaján.

 

A veterán Tolnai Ottó könyve egyszerre palicsi helytörténet, személyes történetek, sztorik, viccek, anekdoták tárháza, vagy kevésbé cizelláltan megfogalmazva, egy nem túl egyszerű, ám attól még szórakoztató agymenés, ami egy délvidéki kisvárost körbejárkáló nagydumás kalandjait állítja középpontba, persze eredendően poétához méltóan, roppant költői módon és roppant költői nyelven. Hozzám nem sikerült túl közel jutnia a szövegnek – igaz, én nem is szeretem túlzottan ezt a típusú irodalmat, de ettől még az értékeit el tudom ismerni, így szívesen ajánlom az érdeklődőknek.