Főkép

Bár rendszerint nemigen olvasok esszéköteteket és a szépirodalom keretein sem igazán szoktam kilépni, de annyi jót és elismerőt hallottam már Földényi F. László legismertebb kötetéről, a Melankóliáról, hogy megfogadtam, ha tehetem, és a kezem ügyébe kerül, mindenképpen elolvasom. Ez az olvasás továbbra is várat magára, de mivel az 1952-ben született szerzőtől a közelmúltban jelent meg egy új könyvecske, mely Az eleven halál terei címet viseli, úgy éreztem, hogy tennem kell vele egy próbát.

 

Ez a néhány tucat oldalnyi elmélkedés egy középkori festménytől (Martini: Építészeti látkép, 1490) elinduló és többfelé elágazó, elkalandozó gondolatfutam, amely az európai kultúra egy igen szűk szegletéből kiindulva tárgyalja az elmúlt öt évszázadunk történéseit, miközben – ki hitte volna? – főleg a melankólia témakörét állítja középpontba.

 

Ez a gondolatfutam viszont hihetetlenül érdekes, ugyanis azt sugallja, hogy Auschwitz szükségszerűen és szervesen kapcsolódik ehhez a reneszánsz képhez, pontosabban az itt ábrázolt Szent Ágoston-i „Isten városához”, ami a maga tökéletességével, ám ebből kifolyólag embernélküliségével – vagy mondhatnám embertelenségével – a realizmus korszakán és szemléletváltásán átívelve egyenes vonalon eljut a 20. század egyik legszörnyűbb tömeggyilkosságáig. Mit mondjak, érdekes felvetés.

 

Földényinek nincs túlzottan sok tere ezen a néhány oldalon, ezért csak néhány központi elemre, alkotóra, alkotásra vagy témára támaszkodik. Ezek a már említett, Francesco di Giorgio Martini; Hitler kedvenc építésze, Albert Speer és az ő utópisztikus elgondolásai; az angol Jeremy Bentham és az ő tökéletes börtönterve, a Panopticon, amely az egész világra kiterjesztve egy totális és gyakorlatilag önműködő megfigyelőhálózatot eredményezne; a huszadik századi festő, Giorgio de Chirico, akinek egyik legismertebb alkotása, az Egy utca rejtélye és melankóliája, Bartis Attila első regényének, A sétának a borítójáról lehet ismerős; és végül, de nem utolsó sorban, Franz Kafka, aki nemcsak a groteszk, de a melankólia egyik nagy alkotója is volt.

 

Földényi könyve, ha nem is győzött meg teljesen, de mindenképpen egy érdekes és figyelemre méltó esszé, ami az elmúlt fél évezred néhány alkotó géniuszát középpontba állítva mesél művészetről, emberről és Istenről, életről és halálról, melankóliáról és tömeggyilkosságról egyaránt. Akinek lehetősége van rá, és valamennyire is érdekli a téma, mindenképpen vegye kézbe.