Főkép

Nyerges András legújabb regényére már a fülszöveg olvasásakor felfigyeltem, hiszen szerepelt benne egy számomra fontos kulcsszó – az államvédelem, amely témával nem túl sűrűn találkozhatunk fikcióban, például szépirodalmi művekben sem. Kicsit ugyan többet kellett várnom az olvasására, mert a kötet – az eredetileg tervezett tavaly őszi megjelenés helyett – csak most tavasszal érkezett meg a könyvesboltokba. Ez azonban csak fokozta a kíváncsiságomat, hiszen a szerző korábbi munkáit nem ismertem, nem tudtam tehát, hogy mire számíthatok.

 

Történetünk főhőse az államvédelmis Kunoskó Mihály, akinek feladata a „fiatal művésznemzedék ideológiai felügyelete” volt. Tudomására jutott, hogy unokaöccse, Katz Simon egy felolvasást szervez a nyomdai tanműhelybe, ahol a fiú segédmunkásként dolgozott, mert érettségi után nem vették fel az egyetemre. A felolvasáson részt vesz Tüke László is, akit rendszerellenes verse miatt egy időre „parkolópályára” tettek. Az államvédelemnek több ehhez hasonló rendezvényről voltak már olyan értesülései, hogy azokon „rendszerellenes uszítás” folyik, ezért Kunoskó saját maga akart a dolog végére járni. Túl azon, hogy bebizonyosodott, hogy az elhangzott versek valóban bírálják a rendszert, maga Katz Simon is felolvasta a Karalyos Sándor álnéven írt „Melósok evangyélioma” című versét, Kunoskó Mihály titokban fültanúja volt annak is, ahogy Simon két költőtársával, Bocsárival és Pakulárral megalapította a kábépét.

 

De vajon mi lehet ez a kábépé? Kunoskó ezen törte a fejét még éjjel is, a ká bizonyára kommunistát jelent, a pé pedig pártot. Ezt sürgősen jelentenie kell Sipőcznek, a felettesének, hiszen végre van egy ügy, amivel foglalkozhatnak. Hiszen a „tekintélyes, magukat objektívnek hirdető nyugati lapoknak kell csemegét kínálni, mert ha azok kommentálnák úgy az eljárást, mint egyfajta fordulat jelét a magyar politikában, az ügy a szó minden értelmében nyert ügy lenne.” Elindul hát a felgöngyölítő akció, amelynek végső célja a kábépé-per lefolytatása.

 

Közben Simon, hogy elismerést vívjon ki az irodalmár barátainál, akik egy bizonyos Kaán szalonjában szoktak összegyűlni, Tüke versét megjelenteti a Koszorú című folyóiratban, természetesen Karalyos Sándor álnéven. Ezzel Tüke némi pénzhez jut, de a társaságban mégsem úgy fogadják, ahogyan azt Simon elképzelte. Miután csalódnia kellett az állítólagos barátaiban, élete váratlan fordulatot vesz, hiszen nagybátyjának köszönhetően fontos kulcspozícióhoz jut az ügy felgöngyölítésében.

 

Ha a fentiekből nem derült volna ki, ez egy szatirikus regény, méghozzá fergeteges. A kezdeti félelmem hamar elszállt, mindvégig nagyon jól szórakoztam. Nem is tudom, hogy mit lehet, vagy lehet-e bármit is komolyan venni ebben a történetben. Még azok a bizonyos uszító versek is olyanok voltak, mintha általános iskolásoknak szánt versikék lennének. (Nálunk a humánum / Nem tészta, csak öntet! / Aki bekajálja / éhen is dögölhet.) A nyomozás során a kábépé jelentésének különböző változatai röppentek fel, és bevallom, amikor kiderült, hogy ténylegesen mi az, a térdemet csapkodtam a nevetéstől. Ha ezt filmre vinnék, azt hiszem, méltó párja lenne Bacsó Péter kultikus Tanújának.

 

A Kábépét elsősorban a téma szerelmeseinek ajánlom, de bárki számára remek kikapcsolódást nyújthat. Én mindenesetre biztosan fogok még olvasni Nyerges Andrástól; vár is már egy másik kötete a magánkönyvtáramban.