Főkép

Hiába érdekelt már régebben is a klasszikus szuperhősös képregények világa, fogalmam sem volt, mégis hol kezdjek bele, egyáltalán van-e esélyem akár egy választott karakter összes megjelenését tartalmazó képregényt elolvasni (egyáltalán kideríteni, hogy melyek azok a füzetek, amit ehhez el kellene olvasnom); hihetetlen módon átláthatatlannak és befogadhatatlannak tűnt ez a világ. Amikor még híre sem volt itthon a nagy képregény-gyűjteményeknek, csupán külső szemlélő számára véletlenszerűnek tűnő köteteket, illetve leginkább füzeteket lehetett itthon kapni,  akkor találtam rá ezekre a „színes” történetekre. A koncepció önmagában nagyon szimpatikus volt, hogy adott logika alapján már (általam ugyan addig csak filmekből) ismert karakterek kaptak egy-egy újragondolt történetet – különlegesnek tűnt, nem mellesleg befogadható mennyiségű olvasmánynak egy kezdő képregény-rajongó számára.

 

Aztán megérkeztek csőstül végre hazánkba is a válogatások: először a DC örvendeztetett meg bennünket a gyűjteményével, majd nem sokkal később a Marvel sor is elindult. Hirtelen megjelent egy opció, ami válasz volt az igényeimre: hiába nem lesz teljes így sem a képregényes műveltségem, de az Eaglemoss és a Hachette gyűjteményeit olvasva legalább egyfajta képet kaphatok a képregényes világ ezen szegletéről is. Úgyhogy sajnos meg is feledkeztem a színes sorozatról, egészen a Fumax bejelentéséig, miszerint érkezik tőlük a Fenegyerek – Sárga, ezzel egy időben pedig a Marvel sor is elért a 32. kötetéhez, a Pókember – Kékhez, így az áhított négy kötet fele már elérhető itthon. (Titkon bízom benne, hogy hamarosan a Hulk – Szürke és az Amerika Kapitány – Fehér is eljut hozzánk.)

 

A négy képregény közös koncepciója szerint a négy hős – Fenegyerek, Pókember, Hulk, Amerika Kapitány – korai kalandjaihoz nyúlnak vissza a szerzők, és mind a négy történet esetében a hősök valaki számukra fontos karakternek narrálják a történteket. Ebben a kötetben Fenegyerek, avagy a vak ügyvéd, Matt Murdock Karen Page-től, korábbi asszisztensétől és szerelmétől próbál végső búcsút venni annak tragikus halála után. Nem véletlen tehát, hogy a Fenegyerek – Sárga egy kifejezetten borús és nyomott hangulatú történet lett.

 

Jeff Loeb történetében egészen Fenegyerek gyökereihez nyúlik vissza, a kezdetekhez, ahogy Matt a halott ökölvívó apja előtti tisztelgésként magára ölti a sárga jelmezt, és önbíráskodóként igyekszik elbánni azokkal, akik számára a méltó büntetést nappal, ügyvédként, tisztán a törvény betűjét betartva nem tudta elhozni. Ha minden igaz, a korai Fenegyerek valaha nem a sorozatból vagy a későbbi képregényekből ismert borús alak volt, hanem egy vicces, bolondos figura – jobban is illeszkedhetett hozzá a vidám sárga színű jelmez. Igaz viszont, hogy pont ebben a kötetben csak kevéssé fedezhetjük fel a laza Fenegyerek nyomait a korai boldog időkről szóló lapokon, hiszen már az esetleg vidám és kedves emlékeket is beárnyékolja a Karen halála miatt érzett fájdalom és a gyász.

 

Érdekes módon maga a jelen mindennapjainak története szinte lényegtelen a koncepció miatt, nem erre fogunk emlékezni a képregényből. Fenegyerek próbálna ugyan bűnüldözni, de képtelen koncentrálni a megrázkódtatás miatt. A hangsúly a visszaemlékezés jelenetein, illetve az akár a harcjelenetek margójára is írt, Karenhez szóló monológokon, leveleken van. Az élet hiába megy tovább, még egy olyan hősnek is, mint Matt Murdock, időre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a veszteségeit, hogy a múlttal valamelyest megbékélve tovább tudjon lépni.

 

A rajzok és a színezés mind elismerésre méltók. A Tim Sale által megalkotott részletgazdag rajzok, mind a háttér, mind a karakterek esetében különösen kifejezővé és hangulatossá teszik az oldalakat, legyen az az oldal sűrűbb vagy éppen szuperhős képregényhez képest végletekig minimalista. A színezés jól illeszkedik a hangulathoz; személyes kedvenceim ebből a szempontból azok az oldalak, ahol egy-egy színes elemet leszámítva minden más maradt szürkeárnyalatban – valahogy ezeken a képeken a színek hiánya beszédesebb minden másnál.

 

A Fenegyerek – Sárga tökéletesen megfelelt az elvárásaimnak, még úgy is, hogy időközben olvastam már jópár füzetnyi Fenegyerek képregényt, amelyek messze az egyik legjobbak voltak az általam eddig megismert Marvel történetek közül. Illetve így utólag azt gondolom, hogy alapvetően nem is volt rossz ötlet annak idején, mikor azt gondoltam, jó lehet ezekkel a teljes mértékben nem erre szánt képregényeken át ismerkedni a Marvel Univerzummal. Hiába célozza szerintem ez a négy egyedi történet azokat a rajongókat, akik már sokat tudnak, olvastak, láttak, kedvcsinálónak sem utolsó, hogy aztán az ember ráharapjon, és mikor már számtalan más képregény olvasása után mindent tud Fenegyerekről, újra kezébe vegye ezt a bizonyos kötetet, és talán teljesen más szemmel olvassa újra – én biztosan nem most vettem kézbe utoljára.