Augusto Monterroso: A fekete Bárány és más mesék

Ha egyetlen latin-amerikai írólegendát kellett volna megneveznem, aki még sosem került önálló kötettel a magyar könyvpiacra, pedig ott lenne a helye, akkor ez a személy egészen mostanáig a hondurasi-guatemalai Augusto Monterroso lett volna. Ám a közelmúltban a L’Harmattan Kiadó bevállalta ennek a roppant különc és utánozhatatlan alkotónak egyik leghíresebb és akár főművének is tekinthető kötetének, A fekete bárány és más meséknek a kiadását – a hazai olvasóközönség egy valószínűleg igen szűk rétegének nagy örömére és szerencséjére.

Azt mondom főmű, de nincs még hetven oldal sem. Hogy lehet ez? Úgy, hogy Monterroso a tömörítés nagymestere, és olyan fél-egyoldalas, mondhatni (Örkény után szabadon) „félperces” meséket hoz össze, hogy az ember csak ámul és bámul. Hihetetlen érzése van a groteszkre, a valóság egy-egy elemének a kicsavarására, arra, hogy olyat húzzon, amit előzetesen nem várna az ember.

Erre a legalkalmasabb eszköze az állatmese; az összes itt szereplő írás ehhez a műfajhoz tartozik. Egyszerűen elképesztő mennyire át tudja verni az olvasót és mennyire mást kapunk mindig, mint amit várnánk. Átver minket a szereplőkkel, a fordulatokkal, a mesék kifutásával, és közben mindig jelen van a humor, az irónia, az elmésség és a nyelvi lelemények. Az egyébként roppant termékeny közép-amerikai szerző meséiben folyamatosan fricskát mutat a butaságnak, a képmutatásnak, a túlzott tekintélytiszteletnek, mégis pontosan, megfoghatóan és illúziók nélkül írja le a huszadik századi világot, amiben élt. Álljon itt példaként és ízelítőként a címadó darab:

A fekete Bárány

Egy messzi országban sok évvel ezelőtt élt egyszer egy fekete Bárány.

Lelőtték.

Egy évszázaddal később a nyáj bűnbánatból lovas szobrot állított neki, amely nagyon jól mutatott a parkban.

Így esett, hogy ezután valahányszor feltűnt egy-egy fekete bárány, tüstént kivégezték, hogy a közönséges és átlagos bárányok következő nemzedékei is kiélhessék magukat a szobrászatban.

Ilyesmivel nem nagyon találkozni az irodalomban; ezekhez a nyúlfarknyi történetekhez képest még Mrozek állatmeséi is nagyregényeknek tűnnek. Remélem, sokat kedvet kapnak ehhez a kis kötethez, hiszen roppant szórakoztató – ráadásul nem is kerül egy ökör árába.