Chimamanda Ngozi Adichie: Americanah (Eti)

Tavaly svéd értelmiségiek egy csoportja alternatív irodalmi Nobel-díjra jelölte a nigériai származású írónőt, Chimamanda Ngozi Adichie-t, aki végül nem nyert, de számos díj tulajdonosa már (O. Henry-díj, PEN Pinter-díj, National Book Critics Circle-díj, Chicago Tribune Heartland-díj, ráadásul az utolsó kettőt épp az Americanah-ért kapta). Emellett pedig, hála a Sawasawa Kiadónak és Kiss Árpád fordító munkájának, hazánkban is egyre ismertebb. Korábban Az aranyló fél napkorong már elvarázsolt, és most ez a regény is örök „maradós” lett a könyvespolcomon.

A történet középpontjában egy szerelmespár, Ifemelu és Obinze áll, akik a középiskola óta egy párt alkotnak, de a továbbtanulás elválasztja őket egymástól. A kilátástalanság, az oktatás színvonalának hanyatlása és a polgárháború utáni zűrzavar miatt sokan a menekülést választják, és amerikai vagy brit egyetemen folytatják tovább tanulmányaikat. Vagyis elmennek onnan, ahol múltjuk van, egy olyan helyre, ahol jövőjük lehet, de a kettő nem megy egymás nélkül, a megbomlott egység szenvedést, szélmalomharcot, fájdalmat hoz a kisebb-nagyobb sikerek mellett. Bárhol is vannak, a másik világ hiányzik nekik, ez a gyökértelen sodródás az árral szemben pedig hosszú távon felőröli őket.

Ifemelu Amerikába megy, ahol küzdelmeken és mocskos helyzeteken át sikerül megvetnie a lábát. Segítséggel a felszínen marad, és életmód blogot indít, ahol egy kívülálló szeméből írja le az országot és a benne lakókat. Az oldala hihetetlen népszerűségre tesz szert, így az anyagi gondjai megoldódnak, de hiába a kinti barátok és párkapcsolatok, mégis magányos marad, és Obinzéről álmodozik.

Obinze Ifemelu után indul, de csak Angliáig jut, ahol aztán neki sem jut könnyű sors. A zavarosban való evickélés megalázó, kiszolgáltatott helyzetbe sodorja, ráadásul a letelepedés is csak álom marad, hiába a sok áldozat, így hazatér Nigériába, és egy félig fehér-félig fekete helyzetben gazdagodik meg. Családot alapít, gyermeke születik, a vagyona is szépen alakul, mégsem boldog, valami hiányzik az életéből. Mindketten megtapasztalják a rasszizmust, a kiközösítést, a gyökértelen, bevándorló lét keserűségét, hogy aztán hazatérve teljesen más emberként nézhessenek egymás szemébe.

Maga a szerző is kétlaki életet él, eredetileg gyógyszerésznek tanult Nigériában, majd Amerikában folytatta irodalmi tanulmányait, így hitelesen tudja közvetíteni a két világ közötti hontalanság érzését. A regény fő kérdése, hogy sok év távollét után egymásra tud-e találni a két szerelmes, akiket közben teljesen megváltoztattak a körülmények. A küzdelmek, a mindennapi élet plasztikus ábrázolása, az apró-cseprő gondok leírása és a kapcsolatok dinamikájának feltérképezése révén egy izgalmas és nem is annyira ismeretlen világba csöppenhetünk, ahol a ki megy-ki marad játéknak csak vesztesei vannak.

Sajnos amellett nem tudok elmenni szó nélkül, hogy bár a második, átdolgozott kiadást olvastam, még ebben is sok az elütés, a helyesírási hiba. De Adichie kivételes stílusa miatt ezt is meg tudom bocsátani és bízom benne, a Sawasawa Kiadó jelentet még meg az írónőtől köteteket. Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy igazi, mély lélektani, nagyon valós és húsbavágó regényre kíváncsi.