Főkép

Jiří Weil kereken 1900-ban született egy Prágához közeli faluban. Fiatalon csatlakozott a kommunistákhoz, nagyon érdekelte az orosz irodalom és a szovjet kultúra. Ő publikált először a Szovjetunió kulturális életéről, illetve ő fordította le elsőként cseh nyelvre Majakovszkij írásait. Első alkalommal 1922-ben, egy fiatal delegációval utazott el a Szovjetunióba, majd 1933-tól Moszkvában dolgozott újságíróként, valamint a marxista irodalom fordítójaként. Részletes életrajzi adatok híján nem tudni, hogy miért, de kitelepítették Közép-Ázsiába (akkoriban nem nagyon kellett különösebb indok hozzá). Prágába 1935-ben térhetett vissza, ekkor írta meg a Moszkva című regényét, amely elég nagy port kavart a cseh kommunisták körében, be is tiltották. Magyar fordítására egészen mostanáig várni kellett.

 

Nem különösebben ismert és olvasott szerző Weil, én sem sokat hallottam róla korábban, míg három évvel ezelőtt el nem olvastam az Élet csillaggal című regényét, amelynek alapját szintén saját életéből merítette (a náci megszállás alatt zsidóként Prágában bujdosott, erről az időszakról szól).

 

A Moszkva főhőse ezzel szemben Ri, egy jómódú cseh gyártulajdonos lánya. Ebből kifolyólag dolgoznia sosem kellett (szerintem nem is volt kifejezetten életcélja). Érzelmi okok miatt elutazott Karellel Palesztinába, hogy felépítsék a zsidók új országát, ám a szerelmi csalódás után rövidesen visszatért hazájába. Itt újabb kapcsolat, újabb szerelem vár rá, akit ezúttal Moszkvába követ: Robert ugyanis főmérnökként helyezkedett el egy moszkvai gyárban. Akkoriban a szovjetek tárt karokkal várták a külföldi szakembereket, hiszen tudták magukról, hogy nagyon le vannak maradva a nyugathoz képest, ezért örömmel tanultak az onnan érkezőktől. Ez különböző privilégiumokkal járt: például fürdőszobás lakás (sajnos ez akkor még ritkaságszámba ment), lehetőség nyugati árucikkek megvásárlására (külön boltot tartottak fenn erre a célra, a külföldi szakember – illetve a vele ott élő felesége is – élelmiszerjegyeket kapott, amelyet csakis ezekben az üzletekben vásárolhattak le). Ez pottyan Ri ölébe is, amikor kiutazik Moszkvába a férjéhez.

 

Ri karaktere az első időszakban számomra kifejezetten irritáló volt: tipikus elkényeztetett fruska, aki nyugatról, Európából érkezik „Ázsiába” (számára Moszkva már Ázsia volt, és nem a hiányos földrajztudása miatt, egyszerűen felsőbbrendűnek érezte magát az ottaniaknál). Hetekig téblábolt, nem találta a helyét, nem érezte jól magát, nem tudott beilleszkedni. Kicsit el is kedvetlenített, hogy már túlhaladtam a regény harmadán és nem elég, hogy semmi jele annak, hogyan rántja le a leplet Weil a szovjet rendszerről, ráadásul Ri furcsaságait is el kellett viselnem.

 

Aztán egyszer csak elérkezett a töréspont, Ri elkezdett megváltozni, asszimilálódni, kijelentette, hogy gyárban fog dolgozni, munka után eljárt politikai szemináriumokra, klubokba. Szép lassan, észrevétlenül olyanná vált, mint a többi moszkvai. Akkoriban más munkaidő beosztással dolgoztak az emberek: öt munkanapot követett egy szabadnap, majd újra öt munkanap. Én nem tudom, ezek a kommunisták (vagy inkább nevezzük őket sztahanovistáknak) mikor pihenték ki magukat, de miután lehúztak a gyárban egy műszakot, gyűlésről-gyűlésre jártak, aztán az ott megkezdett beszélgetés egy-egy barátnál folytatódott akár hajnalig is. Másnap persze kezdődött minden elölről.

 

Manapság már nem titok, hogy a ’30-as években Sztálin parancsára elindult a párton belül egy tisztogatási hullám: „lássa az egész ország, hogy vezető ereje, a párt leszámol az összes ellenséges, ingadozó, áruló, megvesztegethető elemmel”. Természetesen Ri munkahelyén is egyre többször sort kerítettek rá pártgyűlés keretében, ám elvárták, hogy a pártonkívüliek is jelen legyenek és elmondják véleményüket.

 

Az egyik ilyen tisztogatás alkalmával egy Petrov nevű, vidékről Moszkvába került munkás került terítékre. Az életrajza, amit a gyűlésen fel kellett olvasnia, makulátlan volt: „munkáját jól végzi, élmunkás, teljesíti a termelési tervet, aktívan bekapcsolódik a közösségi munkába, a Nemzetközi Vörös Segély helyi szervezetének jegyzőkönyvvezetője, amatőr színjátszó, jár politikai tanfolyamra. Teljes mértékben egyetért a pártirányvonalával, a gyárban sem vett részt soha semmiféle ellenzéki tevékenységben”. Ennek ellenére mégis meghurcolják: a „bűne” mindössze annyi volt, hogy vidékről felköltözött a városba, a kicsit jobb élet kedvéért. Ezek után már kezdtem érteni, hogy miért volt betiltva ez a regény. Emberek tűntek el sorban a süllyesztőben: ha szerencséjük volt, akkor „csupán” kitelepítés várt rájuk. Még a külföldiek sem voltak biztonságban.

 

A második fejezettől a „Ri szál” elhalványul és a cselekmény központjába Jan Fischer, a cseh újságíró kerül, aki Moszkvában dolgozott egy fordítóirodában. Ri az egyik gyűlés során ismerkedik meg Fischerrel, aki ezután elég sokszor megfordul náluk egy-egy késő esti beszélgetésre. Ri és Jan kapcsolata az idő során szorosabbra fűződik, amelyet egy titok kovácsol össze. Ám amikor Fischer segít a bajba jutott barátjának, Rudolf Herzognak, őt magát is megvádolják, és a dolgok nem olyan egyszerűek, hogy könnyen tisztázhassa magát.

 

A kezdeti nehézségek után a regény második felében már megkaptam mindazt, amit vártam: izgalmat, érdekes, fordulatos cselekményt és a szovjet társadalom politikai látletetét. Jiří Weil láthatóan rengeteget merített a saját tapasztalataiból, az ott látottakból és ez sokat jelent a regény hitelessége szempontjából. Különlegessége abban rejlik, hogy külső szemlélőként, nem pedig egy szovjet szemszögéből mutatja be a sztálini rezsimet.